„Az ember, aki meglátta az angyalt.”- ez áll a nyolcvan éve született és1986-ban, 54 éves koréban elhunyt Andrej Tarkovszkij franciaországi sírkövén. Életét és páratlan stílusteremtő ...
Fehér szmoking, ballonkabát, cigaretta a szája sarkában. Ki ne ismerné Hamphry Bogart szívfájdítóan charme-os alakját a világ egyik idollá vált filmjében, a Kertész Mihály rendezte ...
Karinthy legismertebb, legnépszerűbb műve mindmáig az Így írtok ti. Ez a mű hozta meg számára az ismertséget, ezzel a könyvével aratta első igazi, nagy sikerét.
Az Európa Kiadó először 2002-ben jelentette meg Tolkien Gyűrűk Urá-nak előtörténetét A szilmariloka. A rajongók által kedvelt Tolkien-világ az Európa Kiadó immár negyedik kiadásában ismét ...
A Lolita hallatlan világsikerét -- két film is készült belőle (Stanley Kubrick, illetve Adrian Lyne rendezésében), és a világirodalom legtöbbet elemzett művei közé tartozik -- ...
Az utóbbi időkben érdekesen alakult az emberiség híres nagy mítoszainak és mondáinak filmre történő adaptálása. Néhány kivételtől eltekintve szinte mindenki sorra hanyagolta azt a fajta klasszikus megközelítést, ahol a legendás és a realisztikus, történelmi közegből kiemelt elemek egy emberközeli, a mondai jelleg mellett is evilági és átélhető ötvözetet nyújtanak.
A műfajra hangolódott, vállalkozó kedvű alkotók, leszámítva a tévés- és a vígjáték verziókat, két körvonalazódni látszódó irányt kezdtek felmutatni: a mesevilágot totálisan elkerülték és elmentek a realista ábrázolás, valamint a többé-kevésbé átírt történelmi háttér felé, vagy még jobban megerősítették a mitológiai oldalt és modernebb, látványosabb akcióorgiákba és/vagy képregényváltozatokba vetették magukat.

Mindezt az újabb mozis generáció ízlésének maximális kielégítése végett tették, bár gyanítani lehet, más okok is közrejátszottak. A fentiek tükrében teljes bizonyossággal kijelenthető, az 1981-es Excalibur ritka, mint a fehér holló. Nem az új hullám, hanem a régi idők gyermeke, és ez minden pillatában, minden mondatában és kardforgatásában fülön csíphető. John Boorman számára mese és valóság, mítosz és történelem elválaszthatatlanok, csakúgy, mint jó és rossz, győzelem és bukás, és ezt a szemléletét határozottan szem előtt tartva, fantasy-jét végérvényesen sikerült beküzdenie a műfaj klasszikusnak nevezhető példányai közé.
Boorman meglátásánál, az ellentétes pólusok egyensúlyánál maradva úgy igazságos és teljes a kép, ha azt is hozzátesszük, az Excalibur nem egy hibátlan alkotás, a történet gyönyörűen, lassan induló kibontakozása nagyjából a játékidő közepén megtörik, és onnan rohamosan növekvő sebességgel vágtat a befejezés felé, ahol a nézőnek már nehezére esik minden tanúságot és következtetést magáévá tennie. Mintha két nagyobb felvonás lenne egy közbeékelt rövid függönyleeresztéssel, és a második szakasztól egy “érjünk gyorsan a végére, de ne hagyjunk ki semmi lényegeset” típusú kapkodással, holott a mondakör, és úgy egyébként a film cselekménye is három, nagyjából összefüggő részre tagolható: Arthur előtti idők Britanniában, Arthur királyságának virágzása és hanyatlása, beleértve a kerekasztal létrejöttét is, végül a Szent Grál utáni kutatás és a végső összecsapás.

Az ominózus pont egyébként jelentszerűen beazonosítható, onnantól lép életbe a hirtelen ütemváltás, hogy Arthur rajtakapja Guenevere-t és Lancelot-ot. Persze a radikálisan bekövetkező hullámvölgyet valahogyan ábrázolni kell, hiszen Arthur királyt mégiscsak a számára két legfontosabb személy árulja el, de még a világ egyik leghíresebb szerelmi háromszöge sem adhat okot ilyen szakadásra filmes szempontból, és ez könnyen gondolkodóba ejthet bennünket. Ha Boorman ma készítené el az Excaliburt, nem kizárt, hogy A Gyűrűk Ura trilógia darabjainak játékidejével vetekedne, amiből egyenesen következik, hogy a mondakörnek három része akár külön-külön önmagában is megér egy teljes hosszúságú filmet. Amennyiben képesek vagyunk elszakadni ettől a hibától – amelyet láthatóan nem is olyan nehéz elkövetni –, és át tudjuk adni magunkat a felejthetetlen zenének, az emberközeli és kevésbé az akcióorientált jeleneteknek, valamint Írország varázslatos tájainak, akkor meghatározó élményben lehet részünk, amely után a létező valamennyi azonos témájú példány háttérbe szorulhat, és amely után a filmvilág összes többi Merlin-e – Nicol Williamson varázslója sajátságos humorával és kissé bohém jellemével megismételhetetlennek tűnik – csupán egy lesz a sok közül.
Az Excalibur egy különleges korszak, a többistenhit, a mágia és a természetközeliség hanyatlásának története, amely furcsa módon az ilyen klasszikus jellegű, varázslatos alkotások lezárását is magával hozta. Bár időnként vannak jelei egy újabb virágzás eljövetelének...
Színes, szinkronizált, brit-amerikai fantasy, kalandfilm, 136 perc, 1981
Rendező: John Boorman
Szereplők: Nigel Terry, Helen Mirren, Nicol Williamson, Nicholas Clay, Patrick Stewart, Cherie Lunghi, Liam Neeson, Gabriel Byrne
Filmmúzeum, 2011. július 14., 22:55