„Az ember, aki meglátta az angyalt.”- ez áll a nyolcvan éve született és1986-ban, 54 éves koréban elhunyt Andrej Tarkovszkij franciaországi sírkövén. Életét és páratlan stílusteremtő ...
Fehér szmoking, ballonkabát, cigaretta a szája sarkában. Ki ne ismerné Hamphry Bogart szívfájdítóan charme-os alakját a világ egyik idollá vált filmjében, a Kertész Mihály rendezte ...
Karinthy legismertebb, legnépszerűbb műve mindmáig az Így írtok ti. Ez a mű hozta meg számára az ismertséget, ezzel a könyvével aratta első igazi, nagy sikerét.
Az Európa Kiadó először 2002-ben jelentette meg Tolkien Gyűrűk Urá-nak előtörténetét A szilmariloka. A rajongók által kedvelt Tolkien-világ az Európa Kiadó immár negyedik kiadásában ismét ...
A Lolita hallatlan világsikerét -- két film is készült belőle (Stanley Kubrick, illetve Adrian Lyne rendezésében), és a világirodalom legtöbbet elemzett művei közé tartozik -- ...
Spike Lee kapcsán kétféle véleménnyel találkozhatunk: vagy olcsó, manipulatív megmondóembernek titulálják, vagy zseninek, a black cinema legkiemelkedőbb alakjának. Egyik legismertebb filmje, a ’91-es Dzsungelláz tulajdonképpen mindkét fél igazát alátámasztja.
Adva van egy sikeres, fekete építész, Flipper Purify, akit egy óvatlan pillanatban elkap a „dzsungelláz”, és lefekszik fehér, azon belül is olasz titkárnőjével. A dolog azonban a felesége fülébe jut, aki rövid úton kipenderíti a csalfa férjet a lakásból. Angie, a titkárnő se jár jobban: őt az apja előbb elveri, majd az utcára teszi. A szerelmeseknek az egész, rasszizmustól és előítéletektől forrongó New Yorkkal kéne szembeszállniuk a boldogsághoz.

Lee filmje sajnos nem igazán működik modern Rómeó és Júlia történetként, mert a központi konfliktus, a vegyespáros szerelme iszonyatosan elnagyolt, ennélfogva hiteltelen. Ráadásul a rendezőt nem érdekli különösképpen a karakterek lelki világa, vagy érzelmi élete; minden és mindenki alárendelődik egy nagyobb célnak. Ami természetesen nem más, mint a Nagy Alma rothadó, gyűlölettel, félelemmel és faji szembenállásokkal tarkított portréjának megfestése. Ebben viszont Spike Lee verhetetlen! Számos apró mellékszál gazdagítja a Dzsungellázat, és mindegyik hihetetlenül izgalmas és találó: a lecsúszott, narkós báty, akinek semmi sem drága az anyagért, a felszarvazott vőlegény, akivel furcsa játékot játszik az élet, vagy az olasz mikroközösség bemutatása. A forgatókönyv minden lehetséges aspektusból igyekszik bemutatni ezt az intoleráns, saját nyomorára a gyűlöletben választ kereső világot, és bár a hangnem néha valóban kissé tanító bácsis, az őszinte és kemény pillanatok bőven kárpótolnak ezért.
A filmnek valójában egyetlen megbocsáthatatlan eleme van, ez pedig a zene. Értem én, Stevie Wonder nagy muzsikus, de legalább néha, egyetlen másodpercre elhallgathatna. Lee minden egyes jelenetet valami mélabús, vagy éppen zaklatott zenével tálal, ami egy idő után már émelyítő. A legtöbb jelenet milliószor ütősebb és életszagúbb lenne, ha nem szólna alatta semmi. Már csak azért is, mert néha szinte nem érteni, mit mondanak a színészek a nagy zenebona közepette. Pedig micsoda színészek játszanak itt! Megkockáztatom, hogy Snipes számára ez élete nagy szerepe, ennél jobbnak én legalábbis még sosem láttam. Annabella Sciorra ezzel szemben meglehetősen jellegtelen és erőtlen a csábító asszisztens szerepében. Nem is ők viszik el a showt, hanem Samuel L. Jackson és John Turturro. Utóbbi játssza Angie vőlegényét, pazar elesettséggel. Jackson a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat kapott Cannes-ban ezért a filmért. Energikus, robbanékony alakításával vitathatatlanul ki is érdemelte. Anthony Quinn megkeseredett, zsarnoki figurája szintén felejthetetlen. Rövid mellékszerepben feltűnik még Halle Berry és Tim Robbins is, de ők nem sok vizet zavarnak. Nem úgy, mint a szintén felbukkanó Lee, aki Flipper haverjaként elindítja a lavinát – érdekes rendezői gesztus, annyi szent.

Lee mozija hiteles és erőteljes, ráadásul olyasmiről beszél, amiről csak kevés amerikai film. Az már más kérdés, hogy a rendező mondanivalója elnyom minden egyebet – meggyőződésem, hogy Lee-nek csak írnia kéne, rendeznie nem. Mert sokszor elszalad vele a ló, túlságosan közvetlenül akar hatni a nézőre, márpedig az ember nem szereti, ha manipulálják. Így aztán a Dzsungelláz nem mestermű, hanem egy nagyon korrekt film az inkorrektségről.
Dzsungelláz (Jungle Fever)
Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 132 perc, 1991
Rendező: Spike Lee
Szereplők: Wesley Snipes, Annabella Sciorra, John Turturro, Anthony Quinn, Samuel L. Jackson
Film+, 2011. május 18., 21:15