„Az ember, aki meglátta az angyalt.”- ez áll a nyolcvan éve született és1986-ban, 54 éves koréban elhunyt Andrej Tarkovszkij franciaországi sírkövén. Életét és páratlan stílusteremtő ...
Fehér szmoking, ballonkabát, cigaretta a szája sarkában. Ki ne ismerné Hamphry Bogart szívfájdítóan charme-os alakját a világ egyik idollá vált filmjében, a Kertész Mihály rendezte ...
Karinthy legismertebb, legnépszerűbb műve mindmáig az Így írtok ti. Ez a mű hozta meg számára az ismertséget, ezzel a könyvével aratta első igazi, nagy sikerét.
Az Európa Kiadó először 2002-ben jelentette meg Tolkien Gyűrűk Urá-nak előtörténetét A szilmariloka. A rajongók által kedvelt Tolkien-világ az Európa Kiadó immár negyedik kiadásában ismét ...
A Lolita hallatlan világsikerét -- két film is készült belőle (Stanley Kubrick, illetve Adrian Lyne rendezésében), és a világirodalom legtöbbet elemzett művei közé tartozik -- ...
Alan Parkert roppant mód megigézhette Polanski két filmje is: az 1968-as Rosemary gyermeke és a valamivel későbbi Kínai negyed. A kísérletező kedvű angol filmrendezőt az sem hozta igazán zavarba, hogy teljesen más műfajt képviselnek, sőt, láthatóan célul tűzte ki a két zsáner, a misztikus thriller és a film noir stíluselemeinek ötvözését.
Jogosan tűnhet elsőre töménynek, esetleg bizarrnak ez a fajta összeházasítás, a film ugyanis már a kezdetektől fogva elég vegyes kritikákat kapott, és a közönséget is kellőképpen megosztotta. Lehetséges, hogy míg sokan az egyik műfajt kedvelik, a másikat határozottan elutasítják, pedig az Angyalszív különlegessége és igazi értéke minden tekintetben ennek a frigynek, és Alan Parker kockázatvállaló természetének köszönhető, aki volt olyan merész, hogy William Hjortsberg nem annyira elterjedt Falling Angel című regényét válassza forgatókönyve alapjául.

Érdemes elsőként szemügyre vennünk a “házaspár” film noir felét, már csak azért is, mert a rendező eredetileg kifejezetten ennek a stílusnak egy újabb példányát álmodta a vászonra, másrészt az időrendiség is ezt követeli meg tőlünk.
A kiinduló helyzet a Kínai negyedhez hasonlóan tökéletesen hozza a “fekete” bűnügyi thriller jól bevált elemeit, rögtön egy gyorsan beazonosítható antihőssel szolgál Harry Angel magánnyomozó személyében, akit egy furcsa kinézetű, első ránézésre is gyanús idegen bíz meg egy eltűnt férfi felkutatásával.
Igen, sablonosnak hangzik, és a krimi szálat tekintve az is, szinte milliméter pontossággal követi a konvenciókat, egy pillanatra sem térne le még csak véletlenül sem az útról.
Rutinosan érezzük a főszereplő személyes érintettségét az ügyben, a múlt visszaverődését, habár megmagyarázni nem igazán tudjuk magunknak, a végéhez közeledve pedig már-már ki is mondanánk rá az ítéletet, és akkor hirtelen180 fokos fordulatot vesz minden.
Habár a Robert De Niro által megformált furcsa megbízó feltűnése hamar bepillantást enged a misztikus vonulatba, mégis sokáig erősen kötődünk a nyomozati szálhoz, és egyre kitartóbban ragaszkodunk a racionális magyarázatokhoz, pedig a nyomok és az események végérvényesen a zsánerváltás felé mutatnak.
Mickey Rourke egyrészt képes teljesen lenyűgözni minket noir antihősével, másrészt elültetni bennünk egy halvány balsejtelmet, hogy alapvetően befelé forduló, súlyos titkot őrző nyomozójával valami nagyon nem stimmel azon túl, hogy nyilvánvalóan áldozat ő.
Angel karaktere nem csak a történetet illetően, de természetesen a megtévesztés terén is kulcsfigura, szkeptikus hozzáállása a természetfeletti dolgokhoz nagy mértékben szerepet játszik abban, hogy szinte a végsőkig nem annak adunk jelentőséget, aminek kellene és hogy a műfajváltás még az átcsengésekkel – vudu, kuruzslás és fekete mágia – együtt is robbanásszerűen következik be. Pedig rengeteg az elejtett mondat, a nyilvánvaló szimbólum, kezdve a szereplők nevével – Angel például magyarul angyalt jelent –, folytatva a tojással, egészen a ventilátoron és a liften át, mégis könnyedén bedőlünk ennek a csodálatosan kivitelezett, olcsó trükköket nélkülöző leplezetlen megvezetésnek.

Ha valamiért, ezért feltétlen érdemes próbálkozni ezzel a példánnyal, és ha valaki netalán mégsem dobna hátast az utolsó nagy csavartól, még mindig elgyönyörkedhet különlegesen nyomasztó képi világában, a színészek játékában – Mickey Rourke állítólag számos saját ötletet, megoldást csempészett bele a forgatás alatt –, és a műfajon belül riktaságnak számító magas színvonalban.
Érdekességképpen megemlíteném, hogy a filmnek van egyfajta utóhatása, közvetlenül megtekintés után, vagy kis idő elteltével a végkifejlet birtokában gondolatban többször újra pörgethetjük az eseményeket.
Azt hiszem, ahogy az életben a különböző dolgok, úgy a hetedik művészet világában az alkotók is kölcsönösen inspirálják egymást. Könnyen lehet, hogy nem csak Polanski hatott Parkerre, hanem Parker is Polanskira, ugyanis a különleges hangulatú darabjairól híres lengyel rendezőnek 1999-ben jelent meg hasonló jellegű filmje, A kilencedik kapu, ahol bíztan állíthatom, nem csak a főhős könyvdetektív szemüvege az egyedüli, ami emlékeztet Parker Angyalszívére, de ez már egy másik történet...
Angyalszív (Angel Heart)
Színes, magyarul beszélő amerikai misztikus thriller, 113 perc, 1987
Rendező: Alan Parker
Szereplők: Mickey Rourke, Robert De Niro, Lisa Bonet, Charlotte Rampling
Cool, 2011. június 19., 23:15
Parker minden filmje zseniális, de ez talán a legjobb. Mestermunka.
Valóban rendkívüli darab remek helyszínekkel, és abszolút időtálló még most is, amikor a nézők már ki vannak élezve a csavarokra... A néző figyelmének irányítása valami fantasztikus.