Kikötő Online

De hol a postás?

A postás mindig kétszer csenget – filmkritika, filmajánló

James M. Cain 1934-es kisregényéből számos film készült (többek között a ’88-as Fehér György féle Szenvedély, vagy Visconti ’42-es változata), a legismertebb mégis Bob Rafelson alkotása Jack Nicholsonnal és Jessica Lange-gal. Ahogy az általában lenni szokott, a legnépszerűbb nem feltétlenül a legjobb is egyben.

Frank Chambers életművész és csavargó, aki egy szép napon betér egy isten háta mögötti benzinkútra. Egyből szemet szúr neki a görög tulajdonos meseszép felesége, úgyhogy munkát vállal a fogadóként is működő lepratelepen. Nem is kell sokat várnia, hogy magáévá tegye Corat, az unatkozó, a mókuskerékből kitörni vágyó arát. Boldogságuk útjába most már csak a felszarvazott férj áll, akit kétszer is megpróbálnak eltenni láb alól, másodjára sikeresen.

Ha mást nem is, Nicholson és Lange híres konyhai szex jelenetét már mindenki látta ebből a filmből (és alighanem azt a pletykát is sokan hallották, hogy a színészek nem is játszottak, hanem élesben tolták). Nem véletlen, hogy ez a pár perc ilyen híressé vált, ugyanis nagyjából benne van az egész film, másrészt pedig olyan bátor és nyers, amilyennek a teljes két órának lennie kéne. Rafelson filmje ugyanis meglehetősen bátortalannak és szépelgőnek tűnik, miközben mégiscsak két ön- és közveszélyesen megszállott emberről van szó. Az érzelmek és a szereplők döntései elég homályosak, a könyv ismerete nélkül pedig néha egyenesen követhetetlenek. A forgatókönyv inkább csak a felszínt kaparássza: másfél óra cammogás után egyszer csak gyorstalpalóba vált, és műfajt műfajra halmozva, semmit ki nem fejtve, egy nyitott befejezéssel magára hagyja a nézőt. Közben megvillan bírósági dráma, noir, melodráma, krimi, de a Postás mindig kétszer csenget egyik műfajt sem tölti ki teljesen.

Persze nem is a történet minősége miatt vált ennyire közismertté a film, hanem Nicholson és Lange miatt, akik között szinte forr a levegő. Lange egyszerre egy vad, dögös bestia és egy szelíd, gyámoltalan őzike – egyszerűen ellenállhatatlan. Több kisugárzás van benne, mint a mai hollywoodi színésznőkben együttvéve. Nicholsonnak ez az a korszaka, amikor egyszerűen képtelen volt rosszul játszani, Frank Chambers figuráját pedig mintha neki találták volna ki. Az egyetlen probléma talán az, hogy 44 évesen már kicsit túlkoros bohém csábítónak, de a jó öreg Jacknek bármit elhiszünk. Kettejük mellett a többieknek nem sok esélyük marad labdába rúgni, de John Colicos például kiváló az életvidám, kicsit együgyű görög férj szerepében. Ugyanakkor Anjelica Hustonnak és Christopher Lloydnak csak villanásnyi idő jut.

Bár a Postás mindig kétszer csenget talán nem a legsikerültebb adaptáció, mégis áttört egy gátat, és megágyazott a ’80-as, ’90-es években oly divatossá váló erotikus thrillereknek (Végzetes vonzerő, Elemi ösztön, Szerelem tengere stb.). Rafelson mozija ezen túl egy céltalan, kicsit szenvelgős, de bivalyerős alakításokat felvonultató filmként vonulhat be a filmtörténetbe – no meg a „minden idők legtalányosabb címe” büszke birtokosaként.

A postás mindig kétszer csenget (The Postman Always Rings Twice)
Színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 120 perc, 1981
Rendező: Bob Rafelson
Szereplők: Jessica Lange, Jack Nicholson, John Colicos, Michael Lerner, Anjelica Huston
Filmmúzeum, 2011. június 18., 22:00

Képgaléria

Hozzászólás ehhez:

Filmajánló | A postás mindig kétszer csenget – Filmmúzeum, 2011. június 18., 22:00