Kikötő Online

Lö Kill Bill

A menyasszony feketében volt – filmkritika, filmajánló

François Truffaut nem éppen arról híres, hogy műfajfilmeket rendezett volna, ám 1968-ban, miután egy könyv apropóján hosszasan beszélgetett Hitchcockkal, megcsapta őt is a krimi szele. Fogott tehát egy Cornell Woolrich (a Hátsó ablak szerzője) regényt, forgatókönyvet kanyarított belőle, és felkérte Jeanne Moreau-t a címszerepre, a zenét pedig Hitchcock egyik kedvencére, Bernard Herrmannra bízta. Az eredmény egy tisztességes fejhajtás a Mester előtt – ami hol felnagyítja, hol elsimítja, hogy megismétli a nagy H. alkotásainak hibáit és erényeit.

A történet végtelenül egyszerű: egy fiatal nő, miután meghiúsítják öngyilkossági kísérletét, férfiakra kezd vadászni. Áldozatait látszólag véletlenszerűen választja ki, azonban szép lassan fény derül a titokra, ami a begőzölt lányt hajtja. Eszerint férjét az esküvőjük napján – derült égből villámcsapásként – leterítette egy golyó. Julie pedig bosszút esküdött a gyilkosok ellen. Hogy mindezt leírom, azért nem számít spoilernek, mert a forgatókönyv az első óra után lerántja a leplet a titokról. Ez pedig akkora kapitális hiba, amit Hitchcock soha nem engedett volna meg magának! A feszültségnek a végéig ki kell tartania, a Menyasszony feketében volt viszont negyven perccel a vége előtt ellövi minden puskaporát. Így az utolsó, amúgy ötletes jelenetig akár durmolhatunk is egyet, nem maradunk le semmiről.

Truffaut filmjének másik nagy hibája a történet kismillió buktatója: hogy derítette ki a menyasszony, hogy kik a merénylők? Tényleg van olyan ostoba férfiember, aki egy vadidegen nő sálja miatt kimászik egy vékony korlátra tíz emelet magasan? Létezik olyan agyalágyult kisfiú, aki nem ismeri meg a tanárnőjét? Tetszik, nem tetszik, Truffaut forgatókönyve borzalmasan kimódolt és slendrián, ahol nem az élet, hanem a dramaturgia diktálja a logikát. Viszont – és ez egy elég hangsúlyos viszont – a film van olyan stílusos, és van annyi rejtett mondandója, amik miatt ezek – igaz, nem könnyen – megbocsáthatók. Truffaut mindig is jobban érdekelte a forma, mint a tartalom, és a szilánkokból, információmorzsákból összeálló nagy kép messze ötletesebb elbeszélési technika, mint amit Hitchcock valaha is használt. A frappáns vizuális megoldások, a remek beállítások csak tovább növelik a film ázsióját. Jeanne Moreau pedig akkora beleéléssel alakítja a sebezhető, mégis brutális, megtört lelkű Julie-t, hogy az önmagában hatalmas élmény.

Ha pedig arra keressük a választ, hogy mit akar ez a film mondani, akkor nagyon sokfelől közelíthetünk hozzá: a feminista olvasat például kapásból adja magát, de erkölcsileg is sok mindenen lehetne agyalni: megérdemlik-e ezek az emberek a halált? Joga van-e bárkinek az önbíráskodáshoz? Truffaut semmit sem akar a szánkba rágni, olyannyira nem, hogy a festőt, Julie utolsó előtti áldozatát kifejezetten szimpatikus fickónak ábrázolja, akibe hősnőnk alighanem bele is zúg egy kicsit. Nyilván az sem véletlen, hogy az öt férfi a francia társadalom öt nagyon különböző, mégis nagyon tipikus szegmenség testesíti meg – ennek megfelelően inkább csak vázlatok, mintsem kidolgozott jellemek.

Egyébként, ha ismerős lenne a történet, az nem véletlen: bár Tarantino tagadja, hogy valaha látta volna ezt a filmet, napnál világosabb, hogy a Kill Billhez innen merített ötletet - csak amíg Truffaut tudta, mi a különbség stílszerűség és ripacskodás között, addig Tarantinonak erről sajnos fogalma sem volt. Összességében a Menyasszony feketében volt tisztelettudó, ügyes hommage Hitchcock munkássága előtt, de a Mester legjobb filmjeihez semmiképp sem hasonlítható.

A menyasszony feketében volt (La mariée était en noir)

Színes, magyarul beszélő, francia-olasz filmdráma, 107 perc, 1968

Rendező: François Truffaut

Szereplők: Jeanne Moreau, Michel Bouquet, Jean-Claude Brialy, Charles Denner, Michael Lonsdale

Cinemax, 2011. augusztus 24., 13:00 ill. Cinemax 2, 2011. augusztus 25., 13:00
 

Képgaléria

Hozzászólás ehhez:

Ajánló | A menyasszony feketében volt - filmajánló, filmkritika