Kikötő Online

Milyen őrült lárma ez

Party zóna - filmkritika

National Lampoon című amerikai humormagazin számos nagy komikust állított pályára, példának okáért Chevy Chase-t vagy Bill Murray-t. A rádiójátékok, könyvek, színdarabok után 1978-ban megérett a helyzet egy egész estés filmre, valami minden korábbinál durvábbra és obszcénebbre. Így született a Party Zóna, ami nélkül a 2011-es vígjátékok se lennének olyanok, amilyenek.

Történet tulajdonképpen nincs, hiszen a forgatókönyv Chris Miller magazinban megjelent kollégiumi élményeinek laza füzére. Douglas Kenney és Harold Ramis (A Szellemírók sztárja, az Idétlen időkig halhatatlan rendezője) ugyan bütykölt egy keveset a szkripten, de különösebb értelmet nem tudtak, és alighanem nem is akartak belepréselni. Így tehát ennyi az annyi: két elsőéves diák költözik az egyetemi kollégiumba a ’60-as évek elején, ahol féktelen bulizásba, csajozásba kezdenek – valamint minden alkalmat megragadnak, hogy átlépjék az intézmény vaskalapos szabályzatát. Emiatt szemet szúrnak a dékánnak és egy konkurens kollégiumnak is, akik legszívesebben kirúgatnák az egész bagázst.

A történetnél azonban ezerszer fontosabb az a tabudöntögető, szemtelen, anarchista hangnem, amit John Landis rendező megenged magának. Gusztustalan, polgárpukkasztó és borzasztó groteszk jelenetek sorozata a Party Zóna – a film mindenre ráhúzza a vizes lepedőt, amit az amerikai nyárspolgárok olyan sokra tartanak. Persze mindez a korhoz képest értendő, hiszen mai szemmel koránt sem olyan durva a film – ami nem jelenti, hogy megkopott lenne, sőt! Amíg világ a világ, és lesznek kollégisták és lesznek fiatalok, aki másként látják a világot, addig ez a film érvényes lesz.

A kult-státuszba lépéshez mindez azonban lehet, hogy kevés lett volna, ahhoz kellett még a remek színészcsapat is. Elsősorban természetesen John Belushi-ra gondolok, aki egészen elképesztő, energikus és vad alakítást nyújt. Egyszerűen látni kell. De a többiek is, Tom Hulce-tól elkezdve, Stephen Furst-ton át egészen az ezzel a filmmel debütáló Kevin Bacon-ig mindenki remek. Donald Sutherland csak egy egészen apró szerepben tűnik fel, sajnos ő így nem igazán tud kibontakozni. Ez a féktelen társaság gőzerővel cipeli a hátán a filmet, egészen a pusztító fináléig – ahol azt is megtudjuk, hogy a legnagyobb lúzerekből lettek később a legnagyobb győztesek, és fordítva.

Az Animal House igazi buli-film, amit haverokkal körbevéve érdemes megnézni. Értékei elvitathatatlanok, olyannyira, hogy az Amerikai Filmintézet beválogatta minden idők száz legjobb vígjátéka közé, méghozzá az előkelő 36. helyen. A bemutatása óta eltelt harminc évben pedig olyan filmek születtek a hatására, mint a Buliszervíz, vagy a Sulihuligánok. Sőt, az Amerikai pite, és a belőle kinövő vígjátékhullám is sokat merített innen, ahogy Jim Carrey, vagy Will Ferrel is nagyban Belushi alakítását utánozva jutott a csúcsra.


Party Zóna (Animal House)
színes, amerikai vígjáték, 109 perc, 1978
rendező: John Landis
szereplők: John Belushi, Tim Matheson, Stephen Furst, Peter Riegert, Karen Allen
TV2, 2011. április 16., 23:40
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Party zóna - filmkritika, filmajánló