Kikötő Online

Mindenki meg van, úgy ahogy…

A film egy road movie szerű családi dráma életről, halálról. Egy családon belüli érzelmi kötődésekről és a kegyes hazugságok világáról ad számot. Szociológiailag egzisztenciális kérdéseket boncolgat, feltétel nélküli szeretetre, megbecsülésre, elfogadásra tanít. Személyes életsorsokon, tragédiákon keresztül vezet el minket a kapcsolatokban uralkodó harmóniához, melyre a filmbeli törekvések irányulnak.

Az alkotás elején a feleségét 8 hónapja elvesztett főhőst, az idős Franket (Robert de Niro) látjuk, amint szorgosan tesz-vesz a ház körül. Gyermekeit várja, hogy a család eltölthessen együtt egy szép hétvégét. Kitakarít, felfújja a medencét, drága bort vesz, és éjszakába hajlóan szereli a frissen vásárolt szuperklasszis grillsütőt. A boltbeli jelenetek árulkodnak az apa gyermekeihez fűződő viszonyáról; akinek csak tudja, hírül adja, hogy kik érkeznek hozzá. Büszke családjára, olyannyira, hogy amikor annak tagjai sorra elfoglaltságukra hivatkozva lemondják ezt a néhány napot, egészségi állapotát kockáztatva útra kell, hogy átszelve az egész országot meglátogathassa őket. A munkája folyamán belélegzett mérgező anyagok életveszélyesen roncsolták tüdejét, így busszal, vonattal indul útjára.

A két fiánál (Sam Rockwell) és két lányánál (Drew Barrymore, Kate Beckinsale) tett látogatások szívet szorongatóan alakulnak, felszínes üdvözléseknek, eltusolt igazságoknak lehetünk tanúi, ráadásul első gyermekét, aki miatt mindig is a legtöbbet aggódott, otthon sem találja. Szakadatlanul csönget, ül az utcafront lépcsőjén, de semmi. Végül az ajtó alatt becsúsztatott levél apró tőrként hat a néző szívében. Ahogy a fájdalmas hétköznapi cselekedetek stációi megjelennek, a remény kezd kihunyni a főhősből, és belőlünk is. Ez az emberekben való reményvesztettség a tetőfokára hág, amikor útja során jóhiszeműen egy ismeretlennek próbál segíteni, pénzt ad neki, s jogosan veti oda elhaladtában, hogy egy köszönöm jól esett volna. Ám a hála legcsekélyebb jele sem nyilvánul meg, minden rideg, kietlen, az emberek szíve is megkérgesedett, így jótett helyében is csak bosszút várhatott. A díszlet hideg, kékes színei és fémes szerkezete is tökéletesen támasztja alá ezt az atmoszférát. A sötétség nem csak a környezetben nyilvánul meg, a szívekbe is belopózott.

Frank képzeletében sokszor a gyermekek alakja jelenik meg, mely csak később alakul át felnőtté. Ez különös szociológiai problémára hívja fel a figyelmet. A gyermeki lélek még irányításra, gyámolításra szorul, majd felnőtté válva hasonló folyamatokat próbál meg érvényesíteni szüleivel szemben, a védelem eszközeit láthatjuk. Ám a puszta féltés, és a kegyes hazugságok ronthatják el végleg a család kapcsolatát olyannyira, hogy már nem lehet visszaút. Valaminek végleg meg kell változnia ahhoz, hogy előmozdítsák és komolyan vegyék a felépülést. Frank halál közeli élményében megelevenedik egy képzeletbeli gyógyítási mechanizmus. Felvetődik a kérdés, hogy mit kellett volna tennie, hogy megakadályozza a kialakult helyzetet. A válasz kézenfekvő számára: néha kivennie egy-egy szabadnapot, nem az anyagi javakra koncentrálva útjukra indítani gyermekeit, hanem azok legbelsőbb vágyait és félelmeit alapul véve szellemi és érzelmi útmutatásul szolgálni számukra. De ami a legfontosabb, büszkének lenni rájuk, bárhogyan is alakul a sorsuk. Az asztalnál világosan látja, hogy ki mit tusolt el előle útja során, csupán az okát szeretné tudni, és egyfajta jövőbeni megoldást próbál találni. Éleslátása megdöbbentő, s egyszersmind elgondolkodtató is, lénye a neheztelés legkisebb jelét sem mutatja. Ha azt hisszük, ennél szívfájdítóbb képek és dialógusok nem következhetnek, tévedünk. A film folyamatosan építi fel apró lépcsőkben haladva, s ezekkel játszva a katarzist, hogy egyre mélyebbre lökve a megrendülés szívet tépő bugyraiban rátaláljunk a konklúzióra.

A magyar cím bár elsőre semmitmondólag hat, a film végére érve többértelműsége nyilvánvalóvá válik. Míg az angol változat némi pozitív csengést hagy maga mögött – a remény teljesen sosem vész el, és a megoldás szebb napokat hoz – a Mindenki meg van sokkal mélyebb jelentést tár elénk. Vonatkoztatható egyrészt az érzelmi állapot és a hazugságok számbavételére, mindenki megvan, úgy ahogy, saját problémáival, magányával. Ironikus utalás is lehet a film végét ismerve, illetve a családban jelen lévő „szemfedős állapot” létét is nyilvánvalóvá teszi, ezzel keresve a különféle megoldási lehetőségeket.

Bár a film megkapóan könnyfakasztó, tegyük hozzá, hogy nagyon rosszul kell működnie egy családnak ahhoz, hogy teljes mértékben hazugságokra és egymás kijátszására épüljenek az események, még ha az a „jó cél érdekében”, egymás megvédése nevében történik is, hiszen épp ez sodorta elénk a katasztrófát. Márpedig ezek a szereplők törődnek egymással, így ha tiszta fejjel átgondoljuk a szituációt, kissé paradoxon helyzet állhat elő.

Mindenki meg van (Everybody’s fine)
színes, magyarul beszélő, amerikai-olasz filmdráma, 100 perc, 2009
rendező: Kirk Jones
szereplők: Robert De Niro, Drew Barrymore, Kate Beckinsale, Sam Rockwell, Katherine Moennig
 

Hozzászólás ehhez:

Mindenki meg van - filmajánló