Kikötő Online

New York, a Csodaország

Lidérces órák – filmkritika, filmajánló

Martin Scorsese-ről sok jót el lehet mondani, de hogy a humoráért szeretnénk, azt aligha. Eddig kétszer próbálkozott vígjátékkal: az 1985-ös, De Niro-val támadó Komédia királya erősen megosztotta a nézőket és a kritikusokat, a két évvel későbbi Lidérces órák viszont igazi sikersztorinak bizonyult, amit egy Cannes-i Arany Pálma is alátámaszt.

Ugyanakkor a Lidérces órák korántsem az a térdcsapkodós, padlón fetrengős vígjáték, sokkal inkább egy abszurd, már-már kafkai szatíra. A modernkori Ulyssesként is felfogható történet főhőse Paul Hackett, a New Yorki programozó, aki épp randizni készül egy lánnyal, akit aznap ismert meg egy kávézóban. A férfi elindul a belváros, konkrétabban a Soho felé, és ezzel kezdetét veszi a kálváriája: először a pénzét hagyja el, majd a lányról derül ki, hogy flúgos, végül még rablással is megvádolják. És mindeközben egyszerűen képtelen hazajutni.

Hogy az irodalmi párhuzamok sorát tovább bővítsük, a film olyan, mintha hősünk a Nagy Alma közepén belepottyant volna a nyúl üregébe, és Carroll Csodaországában találta volna magát. Scorsese kegyetlenül jól bánik a szürrealitással: minden olyan ismerős, valószerű, de mégis egy kicsit kicsavart, elrugaszkodott. Mintha egy álomban járnánk: emberek tűnnek el, majd bukkannak fel újra minden logika nélkül, helyszínek változnak meg – az egész középpontjában pedig az álmodó főszereplő áll. Semmivel sem tudunk, vagy értünk többet, mint ő, és ahogy Paul elveszik az egyre vadabbá váló események fogatagában, úgy válunk mi is egyre inkább ennek a remek zenékkel operáló, különös beállításokkal és kameramozgásokkal operáló filmnek a rabjaivá.

Természetesen Scorsese nem hagyja ki a ziccert, hogy kedvenc városából minél többet megmutasson. Felbukkannak a tipikus New Yorki helyszínek: a metró, a bisztró, a jellegzetes bérlakások, és feltűnnek az ezeket benépesítő figurák is; a csapos, a meleg motorosok, a padláslakásokban élő művészek, és a tengernyi szingli. A rendező ismét a maximumot hozza ki a színészeiből. Griffin Dunne élete legjobbját nyújtja itt, de ez a film akkor is a nőké: ők minden rossz okozói, Paul kálváriájának katalizátorai. Nincs ebben semmi férfisovinizmus, egyszerűen csak egy negyvenes fickó képzeletében járunk. Ennek megfelelően a női alakítások - Teri Garr, Rosanna Arquette, vagy Linda Fiorentino - egészen szenzációsak.

Ami miatt a film megosztja az embereket, az a befejezés. Egyszer csak vége van a történetnek, hiszen feljön a nap, az álmok pedig véget érnek a reggel beköszöntével. Aki tehát logikus magyarázatok vár a történtekre, az rossz helyen keresgél: Scorsese játékos, csapongó mozijában nincs helye a földhözragadt, kényszeredett megoldásoknak. Érdekesség, hogy a United States Conference of Catholic Bishops' Office for Film and Broadcasting (az Amerikai Püspöki Konferencia mozira és tévére szakosodott osztálya) különböző okokból morálisan kifogásolhatónak tartotta a filmet. És hogy mi volt Scorsese válasza? Két évvel később leforgatta a Krisztus utolsó megkísértését.

Lidérces órák (After Hours)
Színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 97 perc, 1985
Rendező: Martin Scorsese
Szereplők: Griffin Dunne, Rosanna Arquette, Verna Bloom, Thomas Chong, Linda Fiorentino
TCM, 2011. július 12., 23:20 ill. Duna Televízió, 2011. július 20., 21:00
 

Képgaléria

Hozzászólás ehhez:

Ajánló | Lidérces órák - filmkritika, filmajánló