Kikötő Online

A Biblia és a Mein Kampf egyformán jól ég

451 Fahrenheit – filmkritika

A papír gyulladáspontja 451 Fahrenheit, azaz 233 C°. Fontos adat ez egy olyan társadalomban, ahol a létező legszigorúbban büntetik az olvasást és a könyvek birtoklását, ahol a tűzoltók már nem oltanak, hanem égetnek. Valójában legtöbbjüknek halvány lila gőze sincs róla, hogy mi a baj az írott szóval, de a törvény az törvény, különbözni pedig halálos veszélyt jelent. Guy Montag például derék katona, épp előléptetés várna rá a tűzoltóságnál, de egy nő mindent megváltoztat: rábeszéli a tiltott gyümölcsre. Montag pedig olvasni kezd és a lojális pártemberből a végére számkivetett lesz.

Truffaut is érezhette, hogy ez a történet önmagában annyira bivalyerős, hogy itt nincs igazán helye semmilyen filmnyelvi furfangnak. Talán kijelenthetjük, hogy a Francia Újhullám fenegyerekének legkommerszebb filmje ez (egyben az egyetlen angol nyelvű mozija is), aminek mégis helye van az életmű, és úgy általában, a sci-fi műfaj legjobbjai között. Truffaut ugyanis hihetetlenül lendületesen, elképesztően szellemesen, és fanyar, fekete humorral vastagon átitatva tálalja ezt az egyszerre bizarr, taszító és groteszk sztorit. Nála a Mein Kampf és Biblia egyre megy, de a Cahiers du Cinéma sem ússza meg a sorsát. Ez a világ annyira kifordult, hogy még a napilap is csak képekből áll (mint egy képregény, csak szövegbuborékok nélkül), a személyes akták pedig kizárólag fényképeket tartalmaz (elölről, oldalról, de főleg hátulról). Számtalan kis részlet, apró fricska van a filmben, mind-mind segít jobban megérteni ezt az elképzelt, és szerencsére soha meg nem valósult társadalmat (az egész falat beborító tévé viszont igazi prófécia).

A 451 Fahrenheit sokféleképpen értelmezhető. Elsősorban persze az elnyomás elleni harcként, aztán az olvasás ünnepléseként, de akár a bűnbeesés és a paradicsomból (ami itt persze maga a pokol) való kiűzetés parabolájaként is. Én azonban mégis azt gondolom, hogy a film elsősorban az uniformizáltság ellen tüntet. Ebben a beteg világban ugyanis mindenkinek egyformának kell lennie (láttunk már ilyet a történelem során), ami egészen odáig vezet, hogy az emberek tökéletesen felcserélhetőek. A tűzoltókapitánynak lövése sincs, hogy épp kivel beszél, vagy hogy kinek adott már medált. A TV játékban csak Linda hiszi, hogy ő a kiválasztott, valójában az ország minden Lindája az. A fináléban pedig hősünk is helyettesíthető lesz az emberek megnyugtatása érdekében. Az uniformizáltság miatt játszhatja Julie Christie egy személyben az agymosott feleséget és a lázadó partizánlányt is. Montag pedig csak a film legvégén válik igazi egyéniséggé: minő meglepetés, épp egy könyv által.

A 451 Fahrenheitet talán nem övezi olyan ájult tisztelet a sci-fi rajongó körében, mint mondjuk a Szárnyas fejvadászt, vagy a Mechanikus narancsot. Ennek leginkább az lehet az oka, hogy Truffaut filmje csak hellyel-közzel science fiction; a repülő rendőrökön kívül (akik viszont csúnyán kilógnak a filmből) nem sok minden utal a technikailag is fejlettebb jövőre, és látványos jelenetből is kevés van (ennek egyik oka az, hogy Truffaut nem a nagyvárosi dzsungelt állítja az elidegenedés helyszínéül). A film dramaturgiája viszont etalonná vált, amit boldog-boldogtalan próbál másolni. A legnyilvánvalóbban a bűn rossz Equilibrium majmolja a 451-et, de hatását megtaláljuk egy halom filmben, a V, mint vérbosszútól elkezdve a Daybreakers-en át, egészen Spielberg Különvéleményéig. Pár éve felmerült a remake a lehetősége: Frank Darabont (Remény rabjai, Halálsoron) szeretett volna újra könyveket égetni, a stúdió vezetősége azonban nem adott zöld utat a projektnek, mert szerintük hiába intelligens a forgatókönyv, a mai tiniket ilyesmivel nem lehet becsábítani a moziba. Sajnos, attól tartok, igazuk van.

451 Fahrenheit (Fahrenheit 451)
színes, angol sci-fi, 113 perc, 1966
Rendező: François Truffaut
Szereplők: Oskar Werner, Julie Christie, Cyril Cusack, Anton Diffring, Jeremy Spenser
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | 451 Fahrenheit – filmkritika