Bolhapiac

„Az ember, aki meglátta az angyalt.”

Címkék: Tarkovszkij

„Az ember, aki meglátta az angyalt.”- ez áll a nyolcvan éve született és1986-ban, 54 éves koréban elhunyt Andrej Tarkovszkij franciaországi sírkövén. Életét és páratlan stílusteremtő ...

Idol a képernyőn

Fehér szmoking, ballonkabát, cigaretta a szája sarkában. Ki ne ismerné Hamphry Bogart szívfájdítóan charme-os alakját a világ egyik idollá vált filmjében, a Kertész Mihály rendezte ...

Így írtok ti

Karinthy legismertebb, legnépszerűbb műve mindmáig az Így írtok ti. Ez a mű hozta meg számára az ismertséget, ezzel a könyvével aratta első igazi, nagy sikerét.

Tolkien: Szilmarilok - könyvajánló

Az Európa Kiadó először 2002-ben jelentette meg Tolkien Gyűrűk Urá-nak előtörténetét A szilmariloka. A rajongók által kedvelt Tolkien-világ az Európa Kiadó immár negyedik kiadásában ismét ...

Vladimir Nabokov: Lolita - könyvajánló

A Lolita hallatlan világsikerét -- két film is készült belőle (Stanley Kubrick, illetve Adrian Lyne rendezésében), és a világirodalom legtöbbet elemzett művei közé tartozik -- ...

Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén

Az őrület határán – filmkritika

2011-05-24 10:17:45 Szelle Ákos

1999 olyan év volt, amikor az Akadémia (nem először, és nem utoljára) totál hülyét csinált magából. A ’98-as filmtermés olyan erős volt, mint azóta talán soha; legalább négy mestermű született (Truman Show, Ryan közlegény megmentése, Amerikai história X és az Őrület határán), és a második vonalban is olyan pompás alkotások várhatták bizakodva Oscart, mint Az élet szép, a Pleasantville, vagy az Elizabeth. A teljesen középszerű, és azóta a süllyesztőben méltó helyét elfoglaló Szerelmes Shakespeare díjazása a mai napig érthetetlen. Az pedig, hogy Malick második világháborús eposza hét jelölésből végül egyet se váltott aranyszobrocskára, megbocsáthatatlan. Főleg mert az Őrület határán a ’90-es évek egyik legjobb filmje és minden idők egyik legmaradandóbb háborús mozija – ami végre Blu-ray-en is elérhetővé válik (sajnos a DVD verzióhoz hasonló, fapados változatban).

Nehezen emészthető, über-komplex ez is, mint mindegyik Malick film, és nagyon is hangulatfilm. Ha ráérez az ember erre a világra, akkor megérti és átérzi, ha nem, akkor unni fogja, de nagyon. A film közel három óra, cselekmény pedig jóformán nincs. Amerikai katonák érkeznek Guadalcanal-ra a II. Világháborúban, hogy elvegyék a szigetet a japánoktól. A harc hosszú, kilátástalan és monoton, hőseink pedig lassan bekattannak, átlépik az őrület vékony határvonalát. Ennyi a szüzsé, ebből bontakozik ki Malick keze nyomán az univerzális mondanivaló, ahol már nem a konkrét háború a téma, hanem a lélek harca az elviselhetetlennel. Nem amerikaiak és japánok a főszereplők, hanem emberek, a maguk hátborzongató, lelketlen, ember-állat mivoltukban.

Malick azt a stílust folytatja, amit a Sivár vidékben és a Mennyei napokban a ’70-es években megkezdett, csak még letisztultabban, még céltudatosabban. Az ellentétekre épül a film: a brutális csatajeleneteket újra és újra megszakítják az egymást becéző szerelmespár képei, a földöntúli szépségű környezet kihangsúlyozása ellenpontozza az értelmetlen pusztítást, a narrációk filozofikus hangvétele pedig tökéletes ellentéte a szereplők egymás közt elmorgott párbeszédeinek. John Toll operatőr és Hanz Zimmer zeneszerző segítségével egy különös, lebegő, álomszerű világ tárul elénk, amit a kaotikus vágással tesznek traumatikusan szaggatottá. A néző legalább annyira elveszetté válik, mint a vásznon rohangáló katonák. Akik közül sokat megismerünk, néhányukat csak néhány percre (pl. John Cusack, Woody Harrelson, vagy Jared Leto), mások viszont végigkísérnek minket az egész filmen, igaz, olykor fél – háromnegyed órára is eltűnnek a vászonról (pl: Nick Nolte, Sean Penn, James Caviezel). Sokféle személyiség, akik mind a maguk háborúját vívják. Ki hőssé válik, ki értelmetlen halált hal, megint más megfutamodik. Nick Nolte-nak például semmi se drága, ha a katonai ambíciója a tét, míg Ben Chaplin csak szeretné túlélni az egészet, és hazamenni a feleségéhez, Sean Penn pedig már szarik mindenre, úgyis csak a birtoklásról szól ez az egész.

Az őrület határán-ból teljesen hiányoznak az amerikai háborús filmek kliséi és hibái. Nincs bajtársias összetartás a katonánk között, nincs csillagos-sávos lobogó, az ellenség sem arctalan sátáni gonosz, hanem még a „mieinknél” is szánni valóbb ember-roncsok. Nincs happy-end és nincs feloldozás a végén. Malick mesterműve nem könnyed kikapcsolódás, mert komoly erőfeszítéseket követel a nézőtől, és nyomasztó hangulata hetekre rátelepszik az emberre. Viszont minden perce tömény zsenialitás, maga a kép-költészet, a filmszalagra költöztetett líra.

Malick Az őrület határán után közel tíz évig nem rendezett, majd 2005-ben tért vissza a csodaszép, de kevésbé mély Új világgal. Nemsokára pedig jön a friss Cannes-i Arany Pálmás Tree of Life – megéri várni rá, az egyszer biztos.

 

Az őrület határán (The Thin Red Line)

Színes, amerikai háborús filmdráma, 170 perc, 1998

Rendező: Terrence Malick

Szereplők: Nick Nolte, James Caviezel, Sean Penn, Elias Koteas, Ben Chaplin, John C. Reilly
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Az őrület határán – filmkritika

Milyen nap van ma?

A Nemzeti Kulturális alap támogatásával: