Kikötő Online

Kaufman túladagolás

Kis-nagy világ – filmkritika

Charlie Kaufman a John Malkovich menettel, az Adaptációval és a Makulátlan elme örök ragyogásával az új évezred legünnepeltebb amerikai forgatókönyvírójává vált. Mivel azonban egyik film esetében sem volt megelégedve a rendezéssel, saját kezébe vette a gyeplőt, és megrendezte a Kis-nagy világot. A film szinte észrevétlenül tűnt el Amerikában a mozikból, idehaza pedig csak DVD-n jelent meg. Nem véletlenül: Kaufman vitathatatlan zsenije ekkora dózisban rendkívül megterhelő élmény.

Caden Cotard színházrendező feje fölött összecsapnak a hullámok: felesége és egy szem lánya elköltözik és Berlinben kezdenek új életet. A férfi ráadásul halálos beteg is, legalábbis azt képzeli, mert az orvosok semmit nem tudnak mondani az állapotáról. Miután elnyer egy komoly összeggel járó ösztöndíjat, úgy dönt, hogy megrendezi élete nagy művét. Egy gigantikus hangárban felépíti New Yorkot, ahol színészek ezrei adják elő a nap 24 órájában a művet. Cotard önmagát, és élete minden rezzenését beleépíti a színdarabba, ami úgy tűnik, soha nem akar elkészülni. Valóság és fikció pedig lassan kezd eggyé válni.
 

Kaufman jó szokásához híven reflexiók tucatját borítja a nézőre: ő maga Cotard, ez nyilvánvaló, Cotardot viszont egy másik színész is eljátssza a darabban, akit idővel megint csak eljátszik egy másik színész – és ez így van szinte az összes szereplő esetében. Cotard létösszegző színdarabot szeretne létrehozni, halálról, szerelemről és a művészet mibenlétéről - Kaufman szintúgy. A grandiózus koncepciót minimalista stílusban tálalja a rendező, így a filmre sok minden mondható, de hogy szórakoztató lenne, az semmiképp. Lassan – türelmetlen lelkeknek talán túl lassan is –bontakozik ki a cselekmény, zene alig hallatszik, a színészi játék pedig elképesztően visszafogott. Kaufman ezúttal még annyi mankót se ad a nézőnek, mint korábban, így szinte emberfeletti feladat a film szövevényes tér-idő- és szereplőváltásait kibogozni. A groteszk humor, ami a korábbi alkotásokat is jellemezte, itt is megjelenik, de minden eddiginél visszafogottabban, a sorok közt elrejtve. A szürrealitás viszont tetőfokára hág, égő házakkal, város felett lebegő Zeppelinnel és össze-vissza öregedő figurákkal.

Cotard, az életet minden igazságával megmutató színdarabja hamvába hullt ötlet – Kaufman filmje nem kevésbé. A külső kontroll nélkül maradt forgatókönyvíró ezúttal túl messzire megy, őrült képzelgéseit rajta kívül már senki nem értheti. A néző az első egy óra után menthetetlenül magára marad, a film pedig – ismét csak a színdarabhoz hasonlóan – lerombolja önmagát. A történetszálak elsorvadnak, helyüket újak veszik át, Kaufman pedig csak néhány temetéssel tud érzelmet csempészni az amúgy jéghideg és kilátástalanul lehangoló világába. Az apró szimbólumok, áthallások csak ideig-óráig érdekesek, igazi tét nélkül a végére már igencsak l'art pour l'art érzése támad az embernek. Philip Seymour Hoffman viszont végig briliáns: eszköztelen játékkal, nagyjelenetek nélkül is maximálisan uralja a vásznat. Korunk egyik legnagyobb színésze ez az ember, nem férhet hozzá kétség.

Kaufman filmográfiájában ugyan kisebb fiaskóként értékelhetjük a Synecdoche, New York-ot, ugyanakkor tény, hogy amit ő tud, azt ma rajta kívül senki nem tudja. Kár, hogy a roppant ígéretes koncepció végül a semmibe tart – igaz, ezt is értelmezetjük sokféleképpen, ahogy magát a filmet is: lehet, hogy Cotard csak álmodja az egészet, vagy már az elején meghalt, és amit látunk, az csak a lehetséges életútjainak egybeforrasztott lenyomata. A baj az, hogy egy idő után ez már senkit nem érdekel - kivéve Kaufmant.

Kis-nagy világ (Synecdoche, New York)
színes, amerikai film, 2008.
Rendező: Charlie Kaufman
Szereplők: Philip Seymour Hoffman, Catherine Keener, Samantha Morton, Hope Davis, Tom Noonan
Story4, 2011. április 10., 23:00

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Kis-nagy világ | filmkritika, filmajánló