Kikötő Online

Két pasi meg egy kicsi olasz

Törvénytől sújtva – filmkritika

Jim Jarmusch 1986-os filmje tipikusan olyan alkotás, amit az ember nem mer jó szívvel ajánlani bárkinek; az amerikai függetlenfilm egyik legnagyobb alakjának minden filmje tökéletes ellentéte annak, ahogy Amerikában a mozit elképzelik – és annak, amit ma a többség jó filmnek tart. A Törvénytől sújtva is inkább az európai művészfilmek közé sorolható, ennélfogva nem könnyű darab, noha elvileg vígjátékról beszélünk.

Ez a vígjáték besorolás azonban csalóka, mert Jarmusch mozija inkább egy nagy groteszk görbe tükör, mintsem egy fergeteges komédia – kicsit, mint a korai Coen filmek, de még azoknál is megfoghatatlanabb. Adott két amerikai semmirekellő, Jack és Zack, akik egy-egy átverés után börtönben kötnek ki. Ez különösebben nem rengeti meg a lelki világukat, de kapnak egy cellatársat, egy félnótás, angolul csak makogó olaszt, aki ráveszi őket a szökésre. A furcsa triumvirátus nekivág a louisiana-i mocsaras, füllesztő vidéknek a szabadság reményében. Jarmusch filmje tulajdonképpen a hollywoodi mainstream kifigurázása, és mint ilyen, az egész amerikai életforma abszurd paródiája. Szemben az álomgyári aktív figurákkal és az amerikai önmegvalósítási ideállal, a Törvénytől sújtva két főszereplője igazi léhűtő, akikkel minden csak úgy megesik, de ők maguk egy fűszálat se tennének keresztbe sorsuk megfordítása érdekében. Eleve börtönbe is csak azért kerülnek, mert csőbe húzzák őket, nem azért, mert valamit elkövettek. De a börtönlétbe is hamar beletörődnek, elkártyázgatnak, néha összeverekednek, de azt is csak azért, hogy teljen az idő. Nem úgy Roberto, az olasz: ő az első perctől fogva csak a szabadulásra gondol, tele van energiával és élni akarással, ráadásul ő tényleg gyilkolt. A filmben minden történésnek Roberto a katalizátora, ő kényszeríti a két maflát utazásra – két olyan embert, akik a nagy jenki coolság eleven megtestesítői: minden mozdulatok póz és manír, ami mögött semmi nincs.

Jarmuschnál minden máshogy csapódik le, mint várnánk: az utazás végül is a semmibe vezet, Jack és Zack nem lesznek jobb emberek, különösebben össze se barátkoznak a film végéig – ahol aztán mindenki megy amerre lát, mintha mi se történt volna. Nincs tanulság és nincs szájba rágott mondanivaló – azt kezdünk a látottakkal, amit akarunk. Igazából nem is a történet az, ami miatt látni kell ezt a filmet, sokkal inkább a három színész, Tom Waits, John Lurie és Roberto Benigni alakítása miatt. Waits a legjobb, egyszerűen minden mozdulata aranyat ér, a hangjáról pedig ne is beszéljünk. Lurie is zseniális, kár, hogy ez a remek színész ilyen kevés filmben szerepelt. Benigni azt játssza, amit mindig, elképesztően vicces. Pompás jelenetekből sincs hiány, elég csak a híres „I Scream, You Scream, We All Scream For Ice Cream” részre gondolni. Ehhez még vegyük hozzá az elsőrangú, nyomasztóan szürke légkört és a remek operatőri munkát, valamint a Waits és Lurie által jegyzett zenét. A Törvénytől sújtva sokak szerint a legjobb Jarmusch mozi - annak ellenére, hogy nem övezte akkora díjeső, mint mondjuk a Florida, a paradicsomot, vagy legutóbb a Hervadó virágokat. Ez azonban semmit sem von le az értékéből.
 

 
Törvénytől sújtva (Down by Law)
Fekete-fehér, német-amerikai filmdráma, 107 perc, 1986.
Rendező: Jim Jarmusch
Szereplők: Tom Waits, John Lurie, Roberto Benigni, Nicoletta Braschi
Cinemax, 2011. március 29., 21:35
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Törvénytől sújtva | filmkritika, filmajánló