Gyarmati Zsolt munkái a digitális technika, az utcai művészet és a széles spektrumot felölelő festészeti eljárások találkozásából születnek.
A Bartók/Mikrokosmos tavalyi sikere után egy másik korai Anne Teresa De Keersmaeker-darab látogat el hozzánk, amiben a legendás táncos-koreográfus maga is fellép!
Vegyünk egy villamosjáratot. Mondjuk a négyeshatost. Válasszunk ki találomra egy szerelvényt. Most képzeljük el, hogy mindent hallunk, amit ezen a szerelvényen beszélnek.
A „Sezession Graz” művészcsoportot 1923-ban alapította a világhírű festő Wilhelm Thöny, továbbá Fritz Silberbauer és Alfred Wickenburg.
Május 5-én egy napra újra életre kel az Erzsébet téri Akváriumban a BANÁN KLUB, amely a kilencvenes években Budapest jellegzetes, sajátos arculatú helye volt.
Crazy Horse, az őrült ló, egy éjszakai lokál Párizsban: vörös bársony, süppedő fotelek, pezsgő és gyönyörű nők minden mennyiségben. Mosolyognak a smink alatt, alig ruhában, kihívóan, kacéran tárják fel bájaikat és az éjszaka titkait. Ez a világ ihlette meg ezúttal Tóth Andrejt, az A38 többszörös díjas grafikusát, aki február 24-én, csütörtökön 20 órakor nyíló kiállításán a hajón mutatja be festményeit.
Tóth grafikai munkáit már harmadik éve az Év Kulturális Plakátja illetve Aranyrajzszög díjjal értékelik, de festészeti oeuvre-je se a mostani kiállítás anyagával indult.

Jelen kiállításán látható képeit az egyik leghíresebb párizsi kabaré, a Crazy Horse világa ihlette. Tóth-tól nem idegen, hogy tematikus kiállítási anyagot készít, ez alkalommal azonban nem csak a kiállítás címe, de a képek is sokkal direktebben utalnak az éjszakai lokál-életre, annak káprázatára és valóságára. A képeken megjelenő figurák művészneveik és álarcaik mögé bújtatott anonimok, mázsás combjukkal tűsarkú papucsban spiccelő hősnők. A festmények plakátszerűek, sokukban irodalmi vagy képzőművészeti parafrázisokat fedezhetünk fel, melyek nem mentesek az eltartó humortól sem.

"Ezek „a ruháikban meztelen, meztelenségükben ősi szerepükbe bújt nők, akik végigtombolják az éjszakát és végig kiabálják a napot, akik végigmosolyogják és végignyafogják a kalandot, s végigüvöltözik és végignyöszörgik az összezártságot. Akikkel nem lehet élni, s akik nélkül nem lehet élni. Ezek a nappali világosságban kidörzsölt, tyúkszemes, szétkaszabolt zsíros lábak, amelyek az éjszakai reflektorok fényében ismét a legperverzebb vágyak titokzatos tárgyaiként csillannak meg.(…) S bár iszonyú kézenfekvő volna őket Toulouse-Lautrec világával rokonítani, én mégis azokban egy vadabb, őszintébben felkacagó és felsikoltó világot látok. Egy kicsit magyart és egy kicsit oroszt is, amelyben az idézetek és utalások humora úgy hozzák el a párizsi nőket hozzánk, hogy rádöbbenjünk, a javuk itt van közöttünk, a környékünkön, és ha netán egyszer kinyitnánk a szemünket, talán még meg is láthatnánk, találhatnánk, simogathatnánk őket, ezeket az amennyire vonzó, legalább ugyanannyira életveszélyes nőket.”
(Részlet drMáriás a kiállítás katalógusába írt előszavából)