Gyarmati Zsolt munkái a digitális technika, az utcai művészet és a széles spektrumot felölelő festészeti eljárások találkozásából születnek.
A Bartók/Mikrokosmos tavalyi sikere után egy másik korai Anne Teresa De Keersmaeker-darab látogat el hozzánk, amiben a legendás táncos-koreográfus maga is fellép!
Vegyünk egy villamosjáratot. Mondjuk a négyeshatost. Válasszunk ki találomra egy szerelvényt. Most képzeljük el, hogy mindent hallunk, amit ezen a szerelvényen beszélnek.
A „Sezession Graz” művészcsoportot 1923-ban alapította a világhírű festő Wilhelm Thöny, továbbá Fritz Silberbauer és Alfred Wickenburg.
Május 5-én egy napra újra életre kel az Erzsébet téri Akváriumban a BANÁN KLUB, amely a kilencvenes években Budapest jellegzetes, sajátos arculatú helye volt.
Amióta a Művészetek Palotája 2005-ben megnyitotta kapuit, az augusztus 20-i tűzijáték előhangjaként minden évben jazz szól a ház falain belül és kívül. Nem lesz ez másként idén sem: a Zászlótér és az Üvegterem színpadain, illetve a P’Art Kávéház terasza közelében felállított nagyszínpadon most is ingyenes koncerteket hallgathat a szórakozni, akár táncolni vágyó közönség.

Amíg a beltéri helyszíneken a tradicionális és a modern jazz avatott képviselőiből álló kiszenekarok és a hozzájuk szabadon csatlakozó, egymást váltó, alkalmanként egész fúvóskarrá növő szólisták zenélnek jam session jelleggel, addig a nagyszínpadon egyedi produkcióval készül délután a Hot Club of Hungary, este pedig a Police Big Band, illetve karmesterük, a trombita- és harsonaművész, zeneszerző Szalóky Béla, aki egyben a program művészeti vezetője és házigazdája. A big band swingzenéjére nyolctól az első tűzijátékok fellövéséig, majd azt követően is forgathatják partnereiket az ünneplő egybegyűltek.
A belépés díjtalan!
A részletes programot itt találod:
http://mupa.hu/program/jazz-a-palotaban-2011-08-20_17-00-uvegterem-zaszloter-kulter
Übrigens, die heute mit Abstand wigithcste Webseite zum Thema Jazz (leider nicht aus Deutschland) ist ohne Zweifel YouTube. Oder?