Kikötő Online

Hetykén, fogpiszkálóval a szájában

Drive – filmkritika

Mindannyian tudjuk milyen az a bizonyos érzés. Amikor nemcsak, hogy szimpatizálunk, esetlegesen azonosulunk is a film szereplőivel. Amikor már olyannyira erős hatást vált ki, hogy mindenki, nő létemre még én is, ha csak egy kisujjnyira is, de olyan akar lenni, mint ’A’ karakter. Mert miközben a Drive-Gázt! vetítik a mozi sötét termében a férfiak mind elképedve összpontosítanak, a nők pedig szájukba harapva sóhajtanak fel: ’Ó, ha valóban létezne…”.

Főhősünk, a Sofőr kettős életet él: nappal filmes kaszkadőrként, éjjel pedig az alvilág válogatott tagjainak megmentőjeként tevékenykedik. Utóbbit minimális számú, de annál fontosabb szabályok szerint teszi, a helyen és az időn kívül nem kérdez semmit, beszélni is csak akkor szokott, ha muszáj. Az adrenalinnal túlfűszerezett dolgos hétköznapokat egyik pillanatról a másikra borítja fel a szimpatikus fiatal anyuka és kisfia a szomszédban. Az alig néhány napos plátói idillt a börtönből frissen szabadult férj nemcsak, hogy megzavarja, hanem plusz veszéllyel tetézi. Az alvilág szívesen venné közreműködését egy rablásban, és amennyiben nem vállalja el, családja életére törnek. Az efféle piszkos ügyletekben rutinosnak számító Sofőr a család érdekében társnak szegül, hogy a számára fontosakat megóvhassa.

A munka természetesen balul sül el, ez, és a további fordulatok sem lepik meg a gyakorlott filmnézőt. Mégis képes a kerek száz perces játékidő minden egyes másodpercére lefoglalni a tátott szájú közönségét, s a klisés momentumokat is csak a kartámlát markolászva, az idegtől leizzadva lehet végigizgulni.

A James Sallis fejéből, majd kezei közül 2005-ben kiadott azonos című regényt Hossein Amain adaptálta. Az eredeti felállásban a Hugh Jackman – Neil Marshall színész-rendező páros szerepelt, azonban a több évnyi késleltetést megunva kiszálltak a projektből. Végül a főként komoly, drámai szerepeiről, és nem kevésbé sármjáról ismert Ryan Goslingot kérték fel a főszerepre, s adták a kezébe a végső döntést, miszerint ki rendezze a filmet. Gosling szimpátia választásának győztese a dán Nicolas Winding Refn lett, aki két éve a brutálisan naturalista, a vallás misztikumával foglalkozó Valhalla Rising-gal örvendeztette meg a nagyérdeműt. Ehhez hasonlóan, Refn ismét egy szűkszavú, a tetteivel és nem a szavaival ítélkező karaktert instruálhatott. A színészek mind tökéletesek szerepükre, Gosling-nak egyfajta jutalomjáték ez a film, tökéletesen tudott azonosulni a figurával, mondhatjuk, hogy neki találták ki.

A technikai szempontokat tekintve sem csalódunk: a dramaturgia felépítése, a vágás vagy akár a látványos, de mégsem túlgondolt akciójelenetek egytől egyig tökéletesek. Ahogyan a film hangulata is, melyre észrevehetően erős hatással voltak a nyolcvanas évek, elég, ha magunk előtt látjuk a plakátot, a neonrózsaszín címmel. Azonban a film zenéje az, ami az évtized popzenei vonalát követi. Az általában szintetizátoros dallamok tökéletesen illeszkednek a jelenetekhez: az utolsó, főhősünket szuperközeliben mutató képkockák alatt, egyfajta megerősítéseként a következő sorra lehetünk figyelmesek a felcsendülő zenében: „A real human being and a real hero”. Ez egyértelműen a film, és egyben Refn tételmondata. Hiszen a Sofőr karaktere, alapvetően antiszociális léte ellenére egy igazi érző ember, aki később valódi hőssé is válik saját önfeláldozása által.

Refn alkotása az idei év egyik ékköve, egyszerre képes a legkönnyebben érthető szinteken szórakoztatni, illetve ebben az egyszerűségben mégis költői lenni. Hiszen a Drive-Gázt! nem csak egy ember hirtelen jött ámokfutását jeleníti meg, hanem a feltétel nélküli, tiszta, önzetlen szerelmet.

Drive-Gázt!
színes, feliratos amerikai akciófilm/dráma, 100 perc, 2011
Rendezte: Nicolas Winding Refn
Főszereplők: Ryan Gosling, Carey Mulligan, Ron Perlman, Albert Brooks, Christina Hendrix
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Drive – filmkritika