Kikötő Online

22 Lövés – filmkritika

A maffia szó önkéntelenül Olaszországot, Al Caponét, vagy a hírekben, sorozatokban és filmekben bemutatott karaktereket és sztereotípiákat juttatja eszembe. Valami miatt mostanáig Franciaország kimaradt ebből a körből, pedig a tavalyi Próféta után nem a tiszta és sikkes Párizsként kellene elképzelnem az országot, mégis, egy valós elemeken alapuló, a mocskos harcokat, és mesterfokú árulásokat bemutató 22 lövés kellett ahhoz, hogy újragondoljam ezt a képet.

A már nyugdíjba vonult Charly Mattei anno a marseille-i maffia legfélelmetesebb vezére volt. Ma már minden percét családjának, legfőképp a legfiatalabb Mattei-nek szenteli, rég elfeledte, és maga mögött hagyta romlott, alvilági életét. Mégis, valami miatt veszélyt jelent: egy békés délutáni beparkolás során nyolc fegyveres, minden tudását és 22 jól elhelyezett lövést bevetve, sikertelenül próbálja meg átlökni abba a bizonyos árnyvilágba. A „Halhatatlan” Charly a kórházi szobát elhagyva véres útra indul, hogy megtudja ki, milyen indokkal szerette volna siettetni halálát, amit természetesen a maga módján meg is köszön.

Először is meg kell említenem, hogy (sajnos) a legérdekesebb a filmben az, hogy valós alakokon, történeten alapszik. Jacques Imbert, becenevén „Őrült Jack” az 1970-es évek Franciaországában népi antihőssé nőtte ki magát. A rendőrség több generációja is ámulva, egyúttal tehetetlenül figyelte a marseille-i gengszter pofátlan ténykedéseit, melyek közül egyet sem tudtak soha rábizonyítani. Részt vett a három rivális banda közötti úgynevezett 100 éves háborúban, amiben 1977-ben szenvedte el a filmben is feldolgozott gyilkossági kísérletet, majd felépülése után egészen furcsa módon az egyik csapatból 11 ember, és évekkel később (2000) a vezér is erőszakos halált hal. Imbert-ről még érdemes tudni, hogy versenyzőként és edzőként is foglalkozott lovakkal (ez a szál egyébként egy pillanat erejéig a filmben is megjelenik) ezen kívül imád vitorlázni, gyakorlott pilóta és egyik legnagyobb cimborája Alain Delon.

Jean Reno ezek tudatában jól elkapta a figurát, úgy tűnik, ezzel az arccal nyomozóként és bűnözőként is egyaránt tökéletesen meg lehet élni. A főellenséget játszó Kad Merad is hálás és kidolgozott szerepet kapott, míg sajnos, azt kell, hogy mondjam a többi karakter kiszínezése egyáltalán nem, kontúrjuk pedig éppen csak sikerült. Richard Berry családi vacsorákkal, közös múlt idézgetésével próbál bemutatni 1-2 figurát, illetve kapcsolatrendszert, de ezek a jelenetek sosem lehetnek elég tartalmasak, ha az ember ennyi szereplővel dolgozik. Néhol arra lehet figyelmes a néző, hogy nem teljesen biztos abban, ki kicsoda.

A nyitó jelenet az egyik legjobb a filmben. A főcím alatt az el-elpislákoló képek a nagymama napsütötte meleg árnyalatú konyhájában gyönyörűen váltogatják egymást. Kicsit talán meg is téveszti az embert, hogy a jó filmet nézi-e; inkább egy családi film első néhány percére hasonlít. A kezdő jelenet a továbbiakban viszont megadja azt, amire a trailer, vagy az ismertetők után vártunk: kellemes mennyiségű vérfürdőt és Puccinit. A támadás pillanatait (mint ahogy a többi erőszakos cselekményt is) néhol belassítva, annyira naturálisan ábrázolják a készítők, akár egy háborús film csatáit. Fröcsköl a vér, kiszakad a hús, szenved a hős.

Több pozitívuma mellett nem egy negatívum is főszerepet kap a filmben. Puccini „Tosca-ja” tökéletes választás (a darab témája miatt), amikor meghalljuk biztosra vehetjük, hogy szemgyönyörködtető perceket fogunk látni. Viszont a film egészére rátelepszik, és végig jelen marad egy dallamvilág, aminek egy csettintésnyi likvidálását sem engedték meg a készítők. Legtöbbször zavaró, egyes esetekben pedig egyenesen dühítő tud lenni a zene, ami miatt nem egyszer éreztem trailer jellegű, hirtelen összevágott munkának. A majd 2 órás játékidő javarészt a leszámolásra és a gengszter filmes klisék alkalmazására megy el. Megtudhatjuk, hogy a család mindenek felett van, a revansnál tisztább cselekedet nincs a világon, és nem utolsó sorban két bűnöző van: aki becsületkódex, és aki a nélkül él. Ezekkel és minden más módszerrel is a film egyik legfőbb célja az, hogy szimpátiát keltsen, és végül pozitív hősként gondoljunk Charly Mattei-re.

Richard Berry ötödik filmje egy igazán pörgős, cselekmény-dús akciót nyújt, mely sajnos nem képes igazán lebilincselővé válni, de a celluloid mögötti valós tartalom tudatában máris érdekesebbé válhat.



Értékelés:


22 lövés (22 bullets)
színes, feliratos francia krimi, 115 perc, 2010
Rendező: Richard Berry
Főszereplők: Jean Reno, Kad Merad, Richard Berry, Gabriella Wright, Marina Fois

Hozzászólás ehhez:

22 Lövés – filmkritika

• 1. DcrybGZERaBqGQAFjI 2011-10-20 09:27:34

  This does look promising. I'll keep cmniog back for more.