Karc

A megszállottság szárnyakat ad

Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyanokból is sztár lehet, akik se nem tehetségesek, se nem sikeresek, mégis szerethetőek. Pontosan ez történt Eddie Edwardsszal az 1988-as ...

Gigászok csatája

Batman úgy érzi, hogy Supermant már senki sem korlátozza, nem törődik a civil áldozatokkal sem, miközben istent játszik. Supermant bosszantja, hogy Batman az igazságosztó szerepét ...

Valódi szuperhősök

Napjaink legnagyobb kasszasikerei a képzeltbeli, természetfeletti erőkkel rendelkező, kigyúrt testű képregény-figurákhoz fűződnek. Azonban a legnagyobb hősök mégis köztünk élnek. Ennek ékes példája a Spotlight - ...

A múlt kísértetei

Az idei Oscar-szezon egyik kiemelkedő alkotása a Brooklyn, amely egy ír bevándorló lány történetét meséli el az ötvenes évek Amerikájában. A legkülönösebb pedig az, hogy ...

Nincs bocsánat

Az elmúlt pár hétben, ha akartuk, ha nem, a csapból is A visszatérő című film folyt. Vajon megkapja-e végre érte Leonardo DiCaprio az aranyszobrocskát? Vajon ...

A fájdalommal vagy anélkül?

Élet a halál előtt - filmkritika

2012-02-13 12:26:59 Berta János
Címkék: mozi filmkritika

 Bevallom, szkeptikusan ültem be 2012. február 9-én délután a pécsi Orvoskar előadójába. Egy magyarországi filmpremierre készülődtem: Élet a halál előtt című dokumentumfilm. Tartottam attól, hogy dokumentumfilm helyett ismeretterjesztést, hogy érzelmek helyett érzelmességet, összefüggések helyett közhelyeket kapok, mindezt felértékelve a filmet megelőző és követő beszélgetésektől. Csalódnom kellett.

 Azt, hogy mitől dokumentumfilm egy dokumentumfilm, nehéz megmondani. Azt már talán könnyebb, hogy mitől ismeretterjesztő és mitől dokumentumfilm az alkotás. Talán felesleges túlzottan részleteznem, mi is a kettő között a különbség. Persze, a (magyarul egyébként is kissé zavaros) terminológia pontos alkalmazása nem lehet elvárás. Csak sokszor csalódom, hogy dokumentumfilmet hirdetnek, és nem egészen azt kapom, amire számítok. Mert (szerintem) a dokumentumfilmben a legfontosabb kérdés az ember.

Az Élet a halál előtt című (a címadás szerintem meglehetősen elhibázott és szentimentális - bár kétségtelen, hogy a legpontosabb témamegjelölést mutatja) film ilyen szempontból tökéletes és pozitív csalódás volt. Ugyan az angolszáz hagyományok alapján alapvetően olyan filmet láttam, amelyben a hangalámondásos narráció talán fontosabb a kelleténél, de az elsőrendű kérdés mindvégig az ember marad. A film központi problematikája az életvégi ellátás - vagyis, hogy a világ különböző területein a végstádiumban lévő daganatos betegek ellátásának milyen lehetőségei vannak. A kulcsszó a fájdalomcsillapítás, és egy, a biomedicinában még kissé marginális helyzetben lévő szemléletmód, a hoscipe ellátás. Ennek lényege, hogy ahhoz, hogy az élet a halál előtti utolsó pillanatig értékes, átélhető és teljes maradjon, a megfelelő fájdalomcsillapítás alapvető kritérium.

Nem kívánom részletezni, miről is szól pontosan a kérdés és a film, bízom benne, hogy minél több néző számára nyílik lehetőség, hogy megnézze a filmet (bár egyelőre egy további vetítésről tudok, március végén Budapesten, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület Kongresszusán). Feltehetően ott nem fog rekordot dönteni a nézőszám, és talán kissé szerencsétlen, hogy a téma szakértői számára rendeznek vetítést, hiszen sokkal fontosabb volna a laikusokkal megismertetni a filmet és a problematikát. Hiszen valóban, kényes kérdés a halálról beszélni, gondolkodni, filmet készíteni, főleg úgy, hogy kerüljük a közhelyeket.

Ennek a a filmnek sikerül határozott egyensúlyt tartania érzelmek és őszinte hatások, érvek és összefüggések, meghatottság és finom humor között. Talán valahol pont ez lehet a laikus számára a hospice szemlélet lényege: a halált ugyanúgy teljességében meg lehet élni, mint bármely más pillanatot az életben, és nem egy túlmisztifikált, félelmetes, titkolni való jelenségről van szó, hanem arról, hogy megfelelő körülmények között, megfelelő segítséggel mind a haldokló, mind a hozzátartozók számára (természetesen szomorú, ugyanakkor) szép pillanatról is beszélhetünk.

Kényes kérdés, hisz ki tud és szeret fájdalmairól, félelmeiről és kérdéseiről beszélni, vagy mindezt filmre venni? Szerencsére a film nem kényszerít a szereplőkre semmilyen szerepet, csupán egyszer gondolkodunk el etikai kérdésen: lehet-e halottat filmezni? Vajon nem etikátlan, morálisan megkérdőjelezhető-e ez a megoldás? Talán igen, azonban filmünk itt is kellő távolságtartással, diszkrécióval kezeli a szituációt, így sokkal fontosabbak lesznek az emberi kapcsolatok, a pillanat átélése, mint maga a test, vagy az etikai kérdések.

A film tudatos szerkesztésének, határozott álláspontjának köszönhetően marad a meghatározott keretek és egyensúlyok között. Képes a szokatlan, olykor drámai témát nem túldramatizálni, ha kell, finom humorral kezelni a helyzeteket, így csalva mosolyt a nézők arcára, és nem fél olyan technikai, filmnyelvi megoldásokat használni, amelyek egy “hagyományosabb” szemléletű filmben talán zavaróak lennének, de itt a megoldások tökéletesen kiegészítik egymást. A fiktív, megrendezett jelenetek tökéletesen illeszkednek a fiktív, sztereotip gondolatok megvilágításához, a képek egymásra vetítésének néha talán túlságosan is gyakori használata pedig vizuálisan is másodlagos jelentésekre, összefüggésekre ébresztik a nézőt. A filmben megszólalók válogatása és elrendezése is csak dicséretet érdemel, hiszen mindamellett, hogy felvonulnak a palliatív ellátás szakértői és igénybe vevői, orvosok és páciensek, a megszólalások az esetek túlnyomó többségében kerülik a paneleket és közhelyeket, és a szereplők sem a megszokott módon láthatóak. Talán az egyik leginkább figyelemre méltó megoldás az, amikor a halálról, a palliatív ellátásról egy olyan orvos beszél, aki maga is haldoklik - nehezen tudnék elképzelni annál hitelesebb megoldást, hogy a gégemetszésen átesett, megtörtnek tűnő interjúalanyról kiderül, hogy beteg és szakértő egy személyben. Természetesen mondhatjuk, hogy az élet rendezte így, de a film készítőinek (sikerrel teljesített) feladata, hogy megtalálják ezt az embert, és hitelesen, kerülve a tolakodó magatartást illesszék be a film szövetébe.

A film legerősebb mondanivalója az, hogy a megfelelő fájdalomcsillapítással sokkal szebbé, könnyebbé, hétköznapibbá tehetőek a súlyos betegek hétköznapjai. Azonban ez a fájdalomcsillapítás nem mindenki számára hozzáférhető. Az ópiátszármazékok előállítása olcsó és viszonylag egyszerű, mégsem érhető el mindenki számára a hatékony fájdalomcsillapítás. A filmben (többnyire a fejlődő országokból) hozott példák azt tanúsítják, hogy nagy hiányok adódnak ezen a területen, és kevés esély látszik arra, hogy mindez megváltozzon, és ezzel megváltoztassuk sok ember életét - holott szemmel látható, hogy a fájdalomcsillapítással valóban minőségi életszínvonal-változást lehet elérni: legyen szó limphomás kisgyerekről vagy HIV pozitív anyukáról Afrikában, egy középosztálybeli nyugdíjasról Szingapúrban, vagy egy amerikai idősotthon lakójáról. Így érthetjük meg, miért is a mákgubó az, ami vizuális szimbólummá válik a filmben.

Élet a halál előtt (Life before death)
ausztrál dokumentumfilm, 2012, 55 min.
Rendezte: Mike Hill

Hozzászólás ehhez:

Élet a halál előtt - filmkritika

Milyen nap van ma?