Karc

Az acélember - filmkritika

Százan ezerszer tépték meg az utóbbi évtizedekben Superman palástját, de Zack Snyder most visszaadta a rajongóknak, amit megérdemelnek.

Transz

Amikor külön megkérik az embert, hogy legyen kedves ne beszéljen senkinek a film cselekményének alakulásáról, akkor egy picit beavatottnak érzi magát, mintha kiválasztott volna, aki ...

Sötétségben – Star Trek

Megosztó film lett J. J. Abrams első Star Trek-filmje pár éve, amire csak akkor döbbentünk igazán rá, miután elolvastuk a keményvonalas rajongók reakciót. Tegyük persze ...

360

Arthur Schnitzler drámájára a korszellem és az illetékes hivatalok kíméletlenül nyomták rá a pornográfia feliratú bélyeget, és ez nagyjából meg is felelt a korabeli ízlésvilágnak ...

iLL Manors – Rázós környék

Szeretném azt hinni, hogy nem nagyon dőlnek már be az emberek olyan alibi frázisoknak, hogy botrányfilm, meg provokáció, mert 2013-ban mégis ki botránkozik meg egy ...

A fal - filmkritika

2012-04-18 08:14:56 Hanula Zsolt
Címkék: mozi filmkritika

A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az átlagolvasó kénytelen a film megtekintése előtt (vagy után) a német szöveg ismerőinek véleményére hagyatkozni, ha a mozival kívánja összevetni a könyvet.

A fal hősnője egy középkorú, mondhatjuk, hogy átlagos nő, aki házaspár barátaival pár napos kirándulásra érkezik egy felső-ausztriai hegyvidékre, ám egyedül marad. Ez a minden egyéb magyarázatot nélkülöző „egyedül maradás” csak, amivel lényegében foglalkoznunk kell, hiszen semmi, de semmi információnk nincs a miértekről. Több helyütt a nőt az utolsó életben maradt emberként emlegetik recenziók, ám valójában erre semmi nem utal. Amit az elbeszélő tapasztal, mindössze annyi, hogy egy láthatatlan fal veszi őt körbe, amely nem ráz, nem szúr, nem hajlik, nem reped, egyszerűen csak van, mintha egy tökéletesen tiszta üvegbúra, szem nem látja, csak a test érzékeli, a kéz tapintja. Társainak nyoma veszett, hogy velük mi lett, szintén rejtély marad. Kafkai állapot.

Haushofer elbeszélésének lényege tehát, hogy mihez kezd magával ilyen szituációban egy emberi lény, feltéve, hogy nem bolondul meg adott minutumban. Miként változik meg viszonya a környezetéhez, amelynek minden eddig tapasztaltnál jobban ki van szolgáltatva, hogyan épít ki kapcsolatot azokkal az élőlényekkel, amelyeket emberek híján barátainak kénytelen elfogadni, hovatovább saját magáról, mint individuumról, illetve mint az emberi faj képviselőjéről hogyan vélekedik ezek után. Kérdések, kérdések, kérdések.

Azt hiszem, A fal című film bár kevés dologra ad választ, arra mindenképp, miért is a Titanic Filmfesztivál a legizgalmasabb mozis esemény minden évben idehaza; mert okos alkotásokat hoz el, többnyire olyanokat, amelyek később soha nem fognak bekúszni a magyar filmforgalmazás útvesztőjébe, meglehet, nem is volna piacuk. Itt viszont megtalálják a helyüket, a közönség és a vendégként érkező alkotók is érzik, ők így együtt itt Budapesten néhány napig irigylésre méltó és értő közegbe kerültek. De nem akarok elolvadni a hely szellemétől, egyszerűen csak arra igyekeztem rávilágítani, hogy Julian Roman Pölsler rendező munkája tipikus Titanic-film, amiről lehet sokat és jó is beszélni. Az alkotó igyekezett mindenben szöveghűen követni a regényt, vigyázott rá, hogy ha nyomokban elkerülhetetlenül akad is más szereplő, az épp csak messziről, háttal, homályosan tűnjön fel a vásznon, hiszen A fal egyszemélyes film, A mások élete és a Baader-Meinhof csoportban is látott Martina Gedeck végtelen csodás játéka. De talán mégsem igaz ugyanakkor, hogy ő lenne az egyetlen szereplő, legfeljebb az egyetlen, aki gázsit kapott. Pölsler saját kutyája is rajta van a stáblistán, ő alakítja a hősnő egyetlen igaz barátját a végtelen magányban. Ezzel pedig máris egyfajta választ adtunk arra a korábban feltett kérdésre, hogy miként definiálja újra magát és környezetét az ember, ha a civilizáció körülötte megszűnik létezni.

A fal ilyen módon részben Cormac McCarthy szintén nem könnyen befogadható és szintén pár éve megfilmesített Az úton című poszt-apokaliptikus regényével rokon (kicsit tágabban a Robinson Crusoe-val), ugyanakkor lényeges különbség, hogy míg az amerikainál a túlélés, az elállatiasodott gyilkos embertársakkal való újabb és újabb küzdelmek adják a történet ritmusát, addig az osztrák írónő inkább az ember elméjében lejátszódó folyamatokra volt kíváncsi, az ilyen végtelenül abszurd szituációkkal való megküzdés stációival. Az elbeszélés valójában egy napló szövege, amelyet írója maga sem tudja biztosan, miért és kinek körmöl, azon túl, hogy ezzel is igyekszik megóvni magát a mentális leépüléstől. Az új helyzetének értelmezésének elején olyan mondatok fogalmazódnak meg benne, amelyek szerint „ilyen nincs, ilyen nem létezhet, legalább is nem itt, ahol mi élünk, Európában, Ausztriában”. Gyönyörű.

A fal (Die Wand)
színes, osztrák-német film
2012, 108 perc
Rendezte:
Julian Roman Pölsler
Szereplők:
Martina Gedeck

 

Hozzászólás ehhez:

Filmkritika | A fal (Die Wand)

Milyen nap van ma?

  • 1. zabos 2012-04-25 15:08:23

    A rendező szerint afal a föhősnőben van, csak nemtudja lebontani!