Mi lesz abból, ha egy kis kolonializmus keverünk egy néhol túl meseszerű történettel? Egy könnyed, egyszer nézhető film.
Pár napja volt a vetítés, de még mindig ott a kabátomon a kvázi belépőként kapott Avengers-kitűző. Eléggé szimpla, viszont valahogy jó érzés viselni. Mint ahogy ...
A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.
A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az ...
A kiskorúak bántalmazása egyszerre lehet hálás és hálátlan téma. Hálás, mert ezzel szinte bárkit meg lehet szólítani, viszont hálátlan, mert nagyon nehéz elkerülni a ...
Megszámolni se lehet, hányszor láttuk már vásznon az egyik legelcsépeltebb közhelyet: „a marcona külső érző szívet takar”. Grincs, Jégkorszak, Szörny Rt, Fel – hogy csak a gyerekfilmek közül említsek párat. A Universal stúdiót ezt szemlátomást nem zavarta, mert szemrebbenés nélkül leforgattak még egy ilyen filmet; a Gru-ban ugyan kevés a szív, de sok a poén és még annál is több a 3D.
Gru egy tipikus amerikai kisvárosban tengeti átlagosnak éppen nem mondható életét. Hősünk ugyanis szuperbűnöző, akinek egyetlen célja, hogy gonoszságban felülmúlja fő riválisát, Vektort. Miután utóbbi meglovasítja a Gízai piramisok egyikét, Gru élete legnagyobb dobásával próbál visszavágni: el akarja lopni a Holdat. Ördögi terve végrehajtásához már meglévő sleppje – az őrült tudós és a minyonok – mellé szüksége van három árva kislányra is, akiket örökbe fogad. És akkor itt jön a filmben a nem várt csavar: Gru megkedveli a gyerekeket és kiderül, hogy azért mégsem olyan nagyon gonosz ő.
A Gru alkotói sok helyről merítenek: a főhős kapcsán leginkább az Adams Family juthat eszünkbe, az eszelős tudós egy az egyben a Bond filmekből ismerős Q, az alapkonfliktus pedig filmek garmadájára hajaz. Nem egy eredeti vállalkozás tehát, de a Gru ettől függetlenül szórakoztató szösszenet. Főleg az ifjabb korosztályt célozza meg (hiába, nekik minden vicc új), a felnőtteknek – szokás szerint – a popkulturális utalások, és egy-két meredekebb vicc jut. Poénból amúgy sincs hiány, minden percre jut legalább kettő. Ezek minősége változó: a zseniálistól a halványig, mindenesetre a poénáradattól elég erős izzadságszag árad a vászonról. Szinte látom magam előtt a verejtékező geg-írókat, akiknek ki volt adva, hogy ezernyi sutkát kell produkálni a filmhez, méghozzá határidőre. A legfőbb humorforrásnak a minyonokat, ezeket a kicsi sárga valamiket szánták, de igazság szerint ők az előzetesben viccesebbnek tűntek, mint amilyenek a filmben. Klasszikus börleszk - jeleneteket adnak elő, a végefőcím alatti háromdés ökörködésük viszont tényleg pompás. Amúgy viszont az az érzésem, hogy inkább marketing szempontok miatt kerültek a filmbe: minden plázában van egy játékbolt, általában jó közel a mozihoz, szóval lehet tippelni, hova vezet majd a gyerekáldással érkezők útja a film után.

A Gru lényege természetesen a gonosztevő színeváltozása, és ezt a jellemfejlődést csont nélkül hozza is a film, meglepetés kizárva. Nincs agyonbonyolítva a dolog, Gru három-négy érzelmes jelenet hatására válik pszichopatából jószívű családapává. Ahogy az lenni szokott, ezzel a film esszenciáját adó szemétkedések is eltűnnek. Pierre Coffin és Chris Renaud mozija ugyanis akkor a legszórakoztatóbb, amikor a főszereplő igazi mizantrópként terrorizálja a környezetét. Ilyenkor akár még a Michael Douglas féle Összeomlás is beugorhat az embernek. Vannak akciójelenetek is, ezek megfelelnek a mai elvárásoknak, a 3D pedig pont a kellő mértékben kap szerepet (a hullámvasutas rész nagyon ötletes és érzékletes – furcsa, hogy ez még senkinek sem jutott eszébe).
Akármilyen sodró lendületű, humoros és látványos is a film, nem lehet igazán a hatása alá kerülni. Végig azt érzi az ember, hogy nyíltan és erőszakosan akarják manipulálni. A két rendező túlságosan direkt eszközökkel akar érzelmeket vagy éppen nevetést kicsiholni a nézőjéből. A Pixar ezt sokkal visszafogottabban, burkoltabban, elegánsabban teszi: náluk szóba se jöhetnének olyan könnyes-giccses jelenetek, amik a Gru vége felé ellepik a vásznat. És bár tudom, hogy unalmas minden animációs filmet a Pixarhoz hasonlítani, azért tény, hogy az állólámpás cég kreativitása itt csak pillanatokra sejlik fel. Coffinék ügyesen vegyítik a műfajokat, van stílusérzékük és végül is mindent úgy csinálnak, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de míg Brad Bird például egy igazi zseni, addig ők csak átlagos iparosok. A táncos-zenés fináléért pedig ha térdlövés nem is, de pontlevonás mindenképp jár.

![]()
Gru (Despicable Me)
színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 95 perc, 2010
Rendező: Chris Renaud, Pierre Coffin
Eredeti hangok: Steve Carell, Miranda Cosgrove, Elsie Fisher, Dana Gaier, Kristen Wiig
A film megtekintését a Cinema City tette lehetővé.