Karc

A megszállottság szárnyakat ad

Nagyon ritkán fordul elő, hogy olyanokból is sztár lehet, akik se nem tehetségesek, se nem sikeresek, mégis szerethetőek. Pontosan ez történt Eddie Edwardsszal az 1988-as ...

Gigászok csatája

Batman úgy érzi, hogy Supermant már senki sem korlátozza, nem törődik a civil áldozatokkal sem, miközben istent játszik. Supermant bosszantja, hogy Batman az igazságosztó szerepét ...

Valódi szuperhősök

Napjaink legnagyobb kasszasikerei a képzeltbeli, természetfeletti erőkkel rendelkező, kigyúrt testű képregény-figurákhoz fűződnek. Azonban a legnagyobb hősök mégis köztünk élnek. Ennek ékes példája a Spotlight - ...

A múlt kísértetei

Az idei Oscar-szezon egyik kiemelkedő alkotása a Brooklyn, amely egy ír bevándorló lány történetét meséli el az ötvenes évek Amerikájában. A legkülönösebb pedig az, hogy ...

Nincs bocsánat

Az elmúlt pár hétben, ha akartuk, ha nem, a csapból is A visszatérő című film folyt. Vajon megkapja-e végre érte Leonardo DiCaprio az aranyszobrocskát? Vajon ...

Alkonyat - Napfogyatkozás – duplakritika

2010-07-05 14:32:34

Öt nap alatt 160 millió dollár, a mozik előtt sátorozó rajongó-had, az évtized talán legnagyobb hype-ja; ezek a tények az új Alkonyat filmmel kapcsolatban. És még egy: kevés film osztotta meg ennyire a közvéleményt és a kritikusokat, mint a romantikus, gótikus-tini-vámpír fantasy. Lehet gyűlölni, imádni, de szó nélkül hagyni aligha – két vélemény, dupla kritika az Eclipse-ről.

Rézbőrű vs. Sápadtarcú

Az Alkonyat első része a halandó Bella (Kristen Stewart) és a vámpír Edward (Robert Pattinson) kapcsolatára fókuszált, s kettejük testi szinten beteljesületlen szerelme végig izgalmassá és feszültté tette a röviden összefoglalható cselekményt. Ez a szerelem egyszerre volt csábító és veszélyes, visszafogott és szenvedélyes, és mindeközben teljesen tiszta és éteri, pont olyan, amilyenről egy lány álmodik egy fa tövében üldögélve.

Az első rész kiválóságát leginkább az erőskezű rendezőnek (Catherine Hardwick) és a remek főszereplőknek köszönhettük. Majd a Chris Weitz (Egy fiúról, Az arany iránytű) által rendezett második részben jött az indián-vérfarkas Jacob (Taylor Lautner), aki kidolgozott felsőtestével és meleg szívével egy másik alternatívát kínált Bellának, miközben a néző végig tudta, hogy nem jelent valódi konkurenciát a vámpír számára. S most itt a harmadik rész, amelyben kibontakozik a konfliktus hármuk között, s ismét megbizonyosodhatunk róla, hogy egy szerelmi háromszög-történetet csak két azonos fajsúlyú férfiszínésszel érdemes megvalósítani.

Az Alkonyat – Napfogyatkozás alapjául szolgáló, Stephenie Meyer által írt regény cselekménye, mint ahogy az előző részeknél is kiderült, nagyon egyszerű és nem lenne működőképes önmagában állva. Egy szinte eseménytelen regényt kellett vászonra adaptálni úgy, hogy az izgalmas legyen moziban nézve, ki is töltsön két órát, s az irodalom után megállja a helyét e műfajon belül is. A végeredmény mindenképpen sikeresnek tekinthető, mivel a néhol előforduló belassulásoktól eltekintve egy élvezhető film született. A rendező David Slade volt, aki ezelőtt videóklipes munkáiról és a Cukorfalat című, pedofília témájával foglalkozó filmjéről vált ismertté. A rendezőre jellemző karakteres képi világ itt is megjelenik: a színek olykor erősen kontrasztosak, és a beállítások alkalmazásában előfordulnak a nagyon közeli és a nagyon távoli perspektívák is (a kamera mutat naplementét, napfelkeltét, havas lankákat, stb.). A film fontos erénye az eddigi részekben csak rejtve megjelenő humor alkalmazása, s nem idétlen és lehajszolt poénokra kell gondolni, hanem igényes nevettetésre.

A legfőbb probléma, amelyet már a bevezetőben is érintettem, a szerelmi szállal van. Mivel ordítóan egyértelműnek tűnik Bella választása, hármuk vergődése inkább álproblémának hat, mintsem valódi szerelmi drámának. Jacob leginkább azzal tud többet ígérni a lánynak, hogy ha vele marad, akkor nem kell elszakadnia a családjától és eddigi életétől, amely az Edward melletti vámpírlét természetes velejárója lenne. Tehát a biztos, megnyugtató jövő és a romantikus, veszélyes élet lehetősége csapnak össze. Mondhatjuk azt, hogy Taylor Lautner megfelel a „kedves, de csak barát” fiú szerepére, de Robert Pattinson-hoz képest túl gyenge, és ettől válik végül teljesen érdektelenné a film központját képező konfliktus. Ha ezt két azonos erejű színésszel játszatnák el, akkor kettejük versengése valódi feszültséget tudna teremteni a filmen belül. Így viszont a rézbőrűnek csak egy bot van a kezében a sápadtarcú puskájával szemben.

Összességben tehát, az Újhold-hoz hasonlóan, egy néhol kicsit bicegő, de azért látványos és szórakoztató film lett a Napfogyatkozás. Az első rész színvonalát azonban nem lesz képes egy rész sem megközelíteni addig, amíg a forgalmazók ilyen mértékben a művészi szempontok elé helyezik a gazdasági tényezőket. A gyors forgatási idő (egy éven belül került mozikba az utóbbi két rész) csak arra ad lehetőséget, hogy a „minél hamarabb minél több pénz” jegyében korrekt filmadaptáció készülhessen a vámpírregényből, de arra nem, hogy komolyabb szakmai elvárásoknak meg lehessen felelni.


Kelemen Kristóf


Értékelés:

 


 

Zöldség l’amour

Majd ötven év múlva a szociológusok megfejtik, hogy mi volt ez az Alkonyat hisztéria itt a 21. század elején, addig a hozzám hasonló laikusoknak marad a kérdő szemöldökvonogatás. Mert az első rész még hagyján, az a maga módján talán nézhető volt, na de az Újhold, az a két órás reménytelen szenvelgés maga a celluloidba öntött spanyolcsizma, aminek mindenképp ott a helye az évtized legrosszabb filmjei között.

Ehhez képest akár előrelépésnek is mondhatjuk a Napfogyatkozást, mert ez nem iszonyatosan rossz, csak simán az. És ami a lényeg: teljesen felesleges. Az Eclipse ott folytatja a történetet, ahol a New Moon abbahagyta, és anélkül, hogy lelőném a – nem létező – poént – ugyanott is ér véget. Az égvilágon semmi nem történik, hőseink egy tapodtat se haladnak a cél, a várva várt beteljesülés felé. Ehelyett a film lefutja ugyanazokat a köröket, amiket a két előzmény már letudott. Emiatt a cselekménytelenség miatt olyan az egész, mint egy túldramatizált, végtelenített Mónika Show. Mai témánk: „Vámpírt szeressek, vagy inkább farkasembert?”. És ahogy Mónikánál, itt is jönnek szépen sorba a rokonok, ismerősök, mindenki elmondja a véleményét, néhányan – minden logika nélkül – még flash-back-kel is alátámaszthatják mondandójukat. Szegény Bellára emellett továbbra is vadásznak - minő meglepetés - ugyanazok, akik eddig is.

És, hogy még egy magyar gyöngyszemmel húzzak párhuzamot, olyan Barátok köztösen ezerszer a szánkba rágnak mindent. Az ember néha már legszívesebben megcibálná a forgatókönyvírót: ezt már megbeszélték, ebben a részben is legalább ötször, összesen tehát már tizenötször. De minden hiába, Bella továbbra is ott őrlődik Edward és Jacob között, pár szappanopera szintű konfliktus miatt hol ide, hol oda húz a szíve. Amúgy is: kit érdekel ez az egész? A szereplőkben semmi élet nincs, két zöldség, mondjuk egy patisszon és egy póréhagyma között több a kémia, erotikusabb a légkör. Utóbbit amúgy is kínosan kerüli Ms. Meyer, a film prűdebb, mint egy 19. századi lányregény, és ha már itt tartunk, erőszakmentesebb is.

A Napfogyatkozás összességében jobb, mint az Újhold, leginkább azért, mert Edward és Bella most együtt vannak, így nem agonizálnak (olyan nagyon), és emiatt nincs párnába üvöltve sírós jelenet, amit ember nem bírt ki anno röhögés nélkül. Javult a CGI is, a farkasok már majdhogynem élethűek, de kacagnivaló így is maradt; a vetítettnek tűnő háttér az ötvenes évek technikai megoldásait idézi. A párbeszédek viszont fikarcnyival se jobbak, mint eddig, szegény színészekből csak úgy bugyognak ki Meyer ömlengős, szirupos szavai (amihez virágos rét is dukál, csak hogy úgy igazán, zsigerien fájjon). Kristen Stewart egyébként továbbra is három arckifejezést tud: szenved, vágyakozik, retteg. A három közti különbséget csak nagyon vájt szemmel lehet észrevenni. De még így is jobb, mint Pattinson, aki annyira rossz, hogy attól felpöndörödik a vetítővászon.

Az egész Twilight jelenségben az a legidegesítőbb, hogy az alkotók meg se próbálnak minőséget letenni az asztalra. Odaköpnek valami édes-savanyú, nyúlós-nyálas trutymót a néző elé: tessék ez az új Alkonyat, egyétek, vegyétek, van még bőven, még két rész, majd még kettő. Hosszabb lesz ez a Dallas-nál is.


Szelle Ákos


Értékelés:



Alkonyat – Napfogyatkozás
(The Twilight Saga: Eclipse)
színes, feliratos, amerikai fantasy, 2010, 124 perc
Rendező: David Slade
Szereplők: Kristen Stewart, Robert Pattinson, Taylor Lautner, Billy Burke, Ashley Greene, Dakota Fanning



A film megtekintését a Cinema City tette lehetővé.

Hozzászólás ehhez:

Alkonyat - Napfogyatkozás - filmkritika

Milyen nap van ma?

  • 1. csilla 2010-07-10 00:11:26

    hello.En olvastam a konyveket es láttam mind a 3 filmet, Az elso igazán megnyero volt, a második nem annyira es a harmadik jo volt. Igaz szerintem egy konyv olvasása es film nezese kozott nagy kulombseg van, mivel a kkonyv kb 100x jobb. A szineszi alakitások nagyon tetszettek , kivéve Krsiten stewarttot mert valahogy nekem nem jott át , egyszeruen csak minenhez ugyanazt a kepet vágta. DE szeritnem soke erofeszites kellett ehezz a filmez, es egyre nagobb rájuk a nyomás.kivagyok en h birálôkozzak felettuk. meg nem rendeztem filmet es nem is szineszkedtem. Amit olvastam Szelle Akostol nagyon nem tettszett , mert szerintem kicsit át kene ereznie a dolgokat es megerteni h itelkezni mindenki tud , de ha o jobban tudja akkor mutassa meg .

  • 2. Jutka 2010-09-13 16:13:37

    Ákosnak alighanem alapvetően Roberttel van baja, ez magánügy. Ha már kritizálni akart, akkor inkább a forgatókönyvet húzhatta volna le. Mind a három filmnél sikerült lényeges dolgokat kihagyniuk, így a filmek annak, aki nem olvasta a regényt valóban sokkal kevesebbet adnak.

  • 3. NmCHnynkSEGk 2011-11-25 16:04:17

    Good point. I hadn't tohguht about it quite that way. :)