Kikötő Online

Anyai szerelem, morális válság

Womb – Méh - filmkritika

A helyszín az Északi tenger, szimbolikusan távolságtartó, hűvös környezet. Játszódik napjainkban, az örökkévalóság kísértése azonban ott bujkál a végtelen partokban, a beláthatatlan horizontban megelőlegezve egy hamarosan ránk köszöntő, nem is oly távoli jövőt. A klónozás, a génmanipuláció eddig még fel nem mért lehetőségek és kétségek sorát rejti magában és így épül be a mindennapi életbe is, amikor a „copy”-k már köztünk és velünk élhetnek. A sci-fi jelző tehát egy közeledő valóság elfedésére tett halovány kísérlet.

A 2010-es, nálunk most bemutatott Womb, vagyis (anya)méh a Fliegauf életmű tökéletes folytatása valamint tovább lépés is egyben, a Rengeteg(2003) és a Dealer(2004) után, már amennyiben a „klasszikus” játékfilmjeit vesszük sorra a rendezőnek. A legújabb alkotás vizualitásában a Tejút(2007) természetfilmes látásmódját követi, az emberek távolságtartó megfigyelésénél azonban most közelebb merészkedik. A saját regénykezdeményből forgatókönyvvé alakult írás már 2008-ban elnyerte Script East forgatókönyv-fejlesztő fórum díját, a film pedig tavaly a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál versenyszekciójában is bemutatásra került. Épp ezért a stáb nagy részben nemzetközi, a produkció pedig német-magyar-francia koprodukcióként angol nyelven született, bár a szavak prioritása általában háttérbe szorul a Fliegauf filmekben. Főszerepben Eva Green francia színésznő, Bertolucci Álmodozók című alkotásában bemutatkozó, azóta a művészfilmekhez hol visszatérő különleges szépség, párja a néhány angol sorozatból ismerhető Matt Smith.

A fő motívum egy hétköznapi szerelem nem hétköznapi tovább élése, és az elmúlásba bele nem törődő követelése. A szerelem határtalan vágya a szeretett személy iránt a józan ész határait is elveti. Rebecca kislányként (Ruby O. Fee) kénytelen elhagyni szerelmét, Thomast (Tristan Christopfer), ám amikor évekkel később visszatér lelki társához, kapcsolatuk az első pillanattól tökéletesen folytatódik, egészen a fiú váratlan haláláig. Rebecca nem törődik bele a tragédiába, környezetével is dacolva életet ad a fiú klónjának. A klónozás procedúrája csupán egy rutinműtétet idéz, egy szervezet mesterséges létrehozása azonban nem csupán genetikai, hanem mentális azonosságokkal is járhat. A nevelés, a környezeti hatások pedig újabb befolyásoló tényezők a személy formálásában. Rebecca nem múló szerelme ezek után a vérfertőzés vagy az újrakezdés lehetőségét adja? Az ártatlan és mit sem sejtő fiú egy szövevényes érzelmi hálóba kerül.

A gyerekszereplők érzékenysége egyenrangú a felnőttekével. A kis Rebecca kifinomultsága és vonzalma már az első mozdulataiban megmutatkozik, a kisfiú, aki a reprodukálásnak köszönhetően pedig újra visszatér – hiszen természetes, hogy ő alakítja a klónt – a kezdetben természetesnek vett anyai közelséget egyre ellentmondásosabb válaszreakciókkal nyugtázza. Tommy egzisztenciális krízise az utolsó pillanatokban robban csak, a szerepek felborulása vele együtt azonban Rebecca személyét is kérdés elé állítja. A cím az anyaméh és az anyai szerep kétsége mellett a tengerpart végtelen horizontjába zárt közösséget és családot is szimbolizálja. Azt a megtartó és elrejtő, biztonságos burkot, amely azonban előbb utóbb kilökni, felhasadni kényszerül. A szimbólumok útján elegánsan felvezetett történet a végsőkig feszül és sűrűsödik, válaszok azonban nem születhetnek. A zene, a szél és a tenger moraja, a hűvös színek, a széles messzeség végtelen magányosságot áraszt és hagyja magára a nézőt és a szereplőket is.




Womb – Méh (Womb)
színes, feliratos, német-magyar-francia filmdráma, 107 perc, 2010

rendező: Fliegauf Benedek
szereplők: Eva Green, Matt Smith, Lesley Manville, Peter Wight, Lénárt István
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Womb – Méh | filmkritika