Kikötő Online

Az ördög - filmkritika

A film címe legalább olyan találó, mint maga az alkotás egésze. Ennyi erővel lehetne A lift, vagy valami hasonlóan izgalmas is – sajnos ez azonban 2010-ben már foglalt. Mindenesetre annyit elértek vele, hogy egy szemernyi kétség sem marad bennünk: túlvilági erőkkel van dolgunk. Nehogy ne értsük meg már a nulladik percben, mi az üzenet…

A rémséges nap kelléktárában minden kötelező elem szerepel: a családját elveszített rendőrnyomozó, aki persze minden ügyet megold, kivéve a sajátját; a hitbuzgó spanyol bevándorló biztonsági őr, aki a film egyik legnagyobb hangulatkeltő eleme. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra a kiemelkedő jelenetre, amikor az amúgy is halálra rémült liftben rekedteket a jószívű őr latin imamormolással próbálja megnyugtatni, megvédeni – megjegyzem, a lehető legkevesebb sikerrel. Nem hiányozhat a film elejéről a legenda sem, amely az elején megteremti a parahangulatot, végigköveti az alkotást, hogy magyarázhassa az események menetét, majd lezárja, hogy kicsit feloldódjunk, és hogy mindenképp a szánkba rághassák a tanulságot, hátha magunktól nem jutunk el addig, hogy levonjuk a 80 percnyi történésből. Meg kell még említenem a gyanús, mindent elindító öngyilkosságot, ami egyértelmű utalás a katolikus bűnökre, aminek még nagy szerepe lesz a későbbiekben.

Na de kezdjük az egészet az elejéről. Egy átlagos napon öt tetszőleges ember beszáll egy irodaház liftjébe – amelyből aztán csak egyikük száll ki élve. Gyakorlatilag néhány helyszínen: a liftben és az irodaház egyéb helyszínein játszódik a film. Nem csak a liftben halnak sorra az emberek, de azok is rosszul járnak, akik túl közel kerülnek a megmentésükhöz. Igen, ahogy a cím is sugallja, a Gonosz is a liftben van – és amint elmegy az áram egy-két másodpercre, vele együtt egy emberi élet is kihuny. A rendőrnyomozó kétségbeesett harcot folytat a bennlévők életéért, miközben nem is sejti, hogy kikért, kiért is harcol. Nem szeretném lelőni a poént, a film utolsó fél percében van egy olyan mondat, egy olyan tanulság, ami igazán kerekké teszi a történetet. Megnyugvást hoz, felülemel. De addig?

Nos, talán egy kényelmetlen, apró feszítő félelem megjelenik az emberben, miközben nézi a filmet – de ezt a dramaturgiai hatást otthon, az ajtó mögül hirtelen kiugró kisgyermek is eléri, nem kell hozzá rendezőnek lenni. Manapság, főként a Fűrész óta nem lehet kiemelkedőt alkotni halálnemek tekintetében; az pedig, hogy a gyilkos személye mindig az, akire már nem is gondolunk, a Sikoly óta szinte természetes. Mindezek ellenére egyvalamit a film előnyeként megjegyeznék: sokat dobott rajta, hogy ismeretlen nevekkel dolgozott a rendező, hiszen még talán nekik hisszük el leginkább az átlagember szerepét, emellett, mivel nem tudunk hozzájuk jó vagy rossz attitűdöt kötni, valóban (számomra legalábbis) a végéig rejtély marad, ki is a hunyó.

A mozi nézőterén mindenesetre jó hangulat uralkodott. Ez talán nem a megfelelő jelző egy horrorfilm esetében, de körülnézve azt éreztem, inkább egy horrorparódia premierjén ülök. Mindenesetre a mi generációnk már biztosan nem tapad székébe ijedtében. A fiatalabb korosztálynak, vagy azoknak, akik kevésbé jártasak a horrornézésben, annak hajrá. Egyszer nézhető, instant élvezet.

Ördög (Devil)
Színes, feliratos, amerikai horrorfilm, 80 perc, 2010
r.: John Eric Dowdle
fsz.: Chriss Melissa, Caroline Dhavernas, Bokeem Woodbine
 

Hozzászólás ehhez:

Az ördög - filmkritika