Kikötő Online

Csak még egyszer!

Kispál és a Borz: Napozz Holddal - filmkritika

Az augusztusi búcsúkoncert méltó befejezése volt a Kispál és a Borz huszonhárom éves pályafutásának. Negyvenvalahányezer ember énekelte végig a három órás műsort, ki torkaszakadtából, ki csak úgy maga elé csendben, páran a színpadról mikrofonba. Jó páran: a kilencvenes és kétezres évek alternatív zenekarai közül mindenki ott volt, aki számít, vagyis aki nekem számított a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt. Juci az Animából, Lecsó a Pál Utcai Fiúkból, Szűcs Krisztián a Heaven Street Sevenből, Varga Livius és Kiss Tibi a Quimbyből, továbbá Frenk és az elmaradhatatlan Csík Zenekar. Minden albumról felcsendült egy-két kedvenc, a teljesség érzésével indultunk haza, utána napokig szóltak még a fejemben a számok.  

Merényi Dávid (rendező) és Kázmér Miklós (producer) úgy gondolták, ezt meg kell örökíteni. 16 kamerával rögzítették a koncertet. Mégsem szimpla koncertfilm készült; csak néhány szám hangzik el teljes hosszában, azokból sem mind koncertfelvétel. Dokumetumfilmes betétekkel operál a rendező, belelátunk a koncert előkészületeibe. Hogyan született a lista, hogy mi marad, mi megy, minek kell feltétlenül elhangoznia és mit lehet kihagyni, mert muszáj kihagyni – mégsem játszhatnak két napig egyfolytában. Kiderül, miért húsrágó a hídverő, hogy a galambból hogyan lett gázpedál; azt is megtudjuk, Emesét hogyan és hol ismerte meg Lovasi András, és hogy a következő buszra mennyit kellett várni. Arra is fény derül, hogy Kispál András miért álmodott hiába énekesi karrierről, illetve hogy Lovasi András az első kilenc évet rekedten énekelte végig, mára már megvastagodott hangszállal, mélyebb regiszterben szól a hangja.

A vetítés nehézkesen indul. Annak ellenére, hogy csak elővételben lehetett jegyet venni, hosszú sor kígyózik a West Balkán előtt. Negyedórás késéssel nyitják meg a kaput, és kb. másfél órán keresztül engedik be a tömeget. Aki bejutott, az már melegben vár, a többiek kint dideregnek. Várakozás közben montázst látunk a rajongók által beküldött fényképekből, minden képhez dukál egy-egy dalszöveg-idézet; háttérzenének pedig mi más szólhatna, mint azok a számok, amelyek nem lesznek benne a filmben? Lassan ráhangolódunk az estre. Már vagy tízszer lemegy a montázs, mire végül még a mögöttem ülő srácoknak is sikerül nem lemaradniuk a saját fényképükről. Hogy ne unatkozzunk, Livius kapja a hálátlan feladatot, hogy szóval tartson minket és a többi moziban ülőt a vetítés kezdetéig. Tizenvalahány város huszonvalahány mozijában egyszerre látjuk majd a filmet. Livius szerencsére nem érzi kötelezőnek, hogy fél órás stand-up comedyt nyomjon; a maga bohókás módján tájékoztat a helyzetről és megszólaltatja a producert és a zenekar tagjait.

Egy az egyben indul a film, nem koncertfelvétel: Lovasi csak maga énekel. A búcsúkoncert első számára próba- és koncertfelvételek váltakoznak. A színpadról nézve még többen voltunk, mint akkor ott a tömegben. A közönség egy része koncerten van: a filmmel énekel. Csalódottak, amikor egy-egy számból csak a gitár nyitószólamot hallhatjuk; rendre folytatják a számrészleteket, míg a film hömpölyög tovább: beszélgetések, hangulatok, próba a buszban, ejtőzés Lovaiséknál, zeneszerzés Leskovics Gáborral; Kiss Tibinek meg túl magas a szám... Sok-sok dal és poén, sok kis titok felfedése és néhány megtartása után (pl. hogy kinek a szíve egy dobozban) vége van a filmnek, legalább négyszer. A koncerten figyeltem föl rá, mennyi lezárós-búcsúzós-világvégevárós száma van a zenekarnak! Nem győztek választani, melyikkel legyen vége a pályafutásuknak. Mer’ igazából vége vagy az égbolt zárjon, hogy ez itt a vég vagy csak hang legyen és fény, pont a végére vagy elég, hogyha szól egy szomorú szám, talán énekeljük el azt, hogy vége? A film is ebbe a hibába esik: mintha nem akarna beletörődni, hogy nincs tovább: újabb és újabb záróakkordok csendülnek, aztán csak befejeződik egyszer, mégsincs vége: kétoldalas dévédén vihetjük haza a filmet extrákkal, hogy még egy kicsit hadd!

A stáb bemutatása után Lovasi András lágy zongorakísérettel még egyszer megtekeri a volumét – és vége. Vigaszul a gyászolóknak: harminc év múlva talán újra összeáll a Kispál és a Borz. Addig is egyfelől Velőrózsák és Kiscsillag, másfelől a két szám híján teljes koncertfelvétel cédén is megjelent. Kitől kapom meg Karácsonyra?

fotók: Szita János

Képgaléria

Hozzászólás ehhez:

Kispál és a Borz: Napozz Holddal - filmkritika