Kikötő Online

Dobócsillag és reverenda

A pap - Háború a vámpírok ellen – filmkritika

Műfajokat összeturmixolni szép dolog, kiváló filmek születtek már így. Ehhez azonban érzék kell, amivel Scott Charles Stewart sajnos nem rendelkezik: filmjét horrorból, fantasy-ból, westernből és akciófilmből gyúrta össze. A végeredmény pedig olyan, mintha a hűtőben talált minden maradékot belepakoltunk volna egy szendvicsbe – villámgyorsan átmegy rajtunk, aztán el is felejtjük.  

Ebben a nagy 3D felhajtásban nem is az a legrosszabb, hogy sötét, homályos, olcsó eszközökkel operáló filmeket kell néznünk, hanem az, hogy a forgatókönyvekből a maradék kreativitást is kiölte. Minek történettel, vagy figurákkal bíbelődni, amikor elég, ha tízpercenként a néző ölébe ugrik valami. A Pap sztorija annyira vékony, elcsépelt, közhelyes, hogy még a VHS korszak B-kategóriás legendái is pironkodnának miatta. A film elején gyorstalpalóban elmondják a tudnivalókat: vámpírok mindig is voltak, és mindig is harcoltak az emberiséggel. Mi győztünk, köszönhetően az egyháznak és az általa kinevelt, szuperképességekkel megáldott papoknak. A vámpírokat rezervátumokban zártuk, most azonban néhányan kitörtek, és elraboltak egy lányt, akinek a nagybátyja történetesen pap. A férfi, a leányzó szeretőjével az oldalán a vámpírok nyomába szegődik, hogy megmentség őt a gonosz karmai közül.

A Háború a vámpírok ellen akkor lehetne jó film, ha nem venné ilyen végtelenül komolyan önmagát. Stewart azonban nem ismer viccet, sőt, még a vallásról és a hitről is szeretné megosztani a gondolatait, ami végképp nem fér bele egy alig 80 perces opusba. Őszintén nem értem, hogy például Karl Urban cowboy-vámpír-Clint Eastwood főgonoszában hogy nem látta meg senki a humorforrást. Márpedig nem tették, úgyhogy ez a figura minden idők egyik legröhejesebb antagonistájaként vonul majd be a filmtörténelembe. Paul Bettany a borzalmas Légió után állt ismét Stewart kamerája elé, hogy a film egyetlen értékelhető színészeként mentse a menthetetlent. Rajtuk kívül Maggie Q és Cam Gigandet kap még nagyobbacska szerepet; előbbi kizárólag azért, mert mellei vannak, ami nélkül nincs film. Cam Gigandet pedig olyan lelkesen másolja Brad Pitt manírjait, mintha egy hasonmás versenyen lenne.

Egy ilyen filmet persze mindenki az akciójelenetek miatt néz meg, és a Pap – a szerény költségvetése ellenére – ezen téren nem okoz csalódást. A CGI ugyan néha túlságosan is rajzfilmszerű, a vámpírok ellenben kellően félelmetesek, kár, hogy a nevetségesen alacsony korhatár-besorolás miatt igazi vérfürdőről csak álmodozhatunk. Egy bátrabb, kreatívabb, és főleg öniróniával is rendelkező rendező kezei között talán szórakoztató marhaság született volna Hyung Min-Woo képregényéből, Stewart mozija azonban mérhetetlenül ostoba, zavaróan öntelt vegyes felvágott – ami néha már annyira bűn rossz és vállalhatatlan, hogy majdnem jó.

A pap - Háború a vámpírok ellen (Priest)
Színes, magyarul beszélő, amerikai akció-horror, 87 perc, 2011

Rendező: Scott Charles Stewart
Szereplők: Paul Bettany, Lily Collins, Maggie Q, Cam Gigandet, Karl Urban

Képgaléria

Hozzászólás ehhez:

Kritika | A pap - Háború a vámpírok ellen | filmkritika