Az amerikai irodalom gót-romantikus fenegyerekét, a 19. század underground-celeb rímforgatóját, Edgar Allan Poe-t sokféleképpen képzelhetjük magunk elé. Lehet ő egy az élet csikorgó fogaskerekei alatt ...
Mi lesz abból, ha egy kis kolonializmus keverünk egy néhol túl meseszerű történettel? Egy könnyed, egyszer nézhető film.
Pár napja volt a vetítés, de még mindig ott a kabátomon a kvázi belépőként kapott Avengers-kitűző. Eléggé szimpla, viszont valahogy jó érzés viselni. Mint ahogy ...
A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.
A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az ...
Egyszer mindennek vége szakad: Clint Eastwood az elmúlt 10 évben egyszerűen képtelen volt hibázni, és jobbnál jobb filmekkel bombázott minket. Tévedhetetlen ember azonban nincs, a 81 éves mester sem az, leginkább ez új filmjének, az Azutánnak a tanulsága. A nálunk kizárólag DVD-n megjelent (éljen soká a magyar filmforgalmazás) természetfeletti dráma a legrosszabb Eastwood film a Véres munka óta.
Szó sincs arról, hogy a jó öreg Clint elfelejtett volna rendezni: az Azután nagyon is igényesen levezényelt, ízléses és hangulatos mozi, csak éppen a Királynőt és a Frost/Nixont is jegyző Peter Morgan forgatókönyve nem ér fabatkát sem. A három szálon futó, és három városban játszódó történet hősei mind megtapasztalják a halált; a francia újságírónő egy cunamiban veszti kis híján életét, egy londoni kisfiú ikertestvérét elütik, míg az amerikai George médiumként közvetlen kapcsolatban áll a másvilággal. A film legnagyobb hibája, hogy semmi újat, vagy igazán érdekeset nem tud mondani a halál utáni élettel, a gyásszal, vagy az ismeretlennel való találkozással kapcsolatban. Morgan megalkuvó szkriptje kerüli a rázós kérdéseket, és sajnos túl sokszor használ sablonmegoldásokat (a túlvilág, mint fény – ez cefetül elcsépelt). Nincsenek igazi konfliktusok a filmben, a lelki folyamatok ábrázolásához pedig túl felszínes az egész – így aztán a játékidő legnagyobb része érdektelen, gyászosan unalmas jelenetekkel telik.

Eastwood lassúságát általában szeretni szoktuk, de az Azutánban konkrétan megalszik a tej a szájában. Pedig igen jól indul a film, az első harmada még tempós, a cunami bemutatása döbbenetesen erős, és itt még a figurák is érdekesnek tűnnek. Aztán az alkotók páros lábbal rálépnek a fékre, a történet elkezd szétesni, és ez a céltalanság egészen a 129. perc végéig kitart. Vannak azért ekkor is remek jelenetek, például Matt Damon és Bryce Dallas Howard intim főzőcskéje, és jó ötlet volt valós eseményeket, például a londoni terrortámadást beemelni a filmbe. A rossz döntések azonban hatalmas túlsúlyban vannak: az Eastwood által komponált zene idegesítően tolakodó, a színészi játék harmatos (mintha élőhalottak kóvályognának a vásznon), a szálak összefűzése jellegtelen. És akkor a giccses, hurráoptimista (hiába, Spielberg volt a producer) fináléról még nem is beszéltem.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Azutánból lehetett volna sokkal rosszabb film is, ha nem Eastwood rendezi: mesterségbeli tudása, csodálatos vizualitása, miliőteremtő-képessége továbbra is lenyűgöző. Okosan távol tartotta magát az olcsó spiritualizmustól, így a Hereafterből nem lett két órás asztro-show. Csak hát, aki tud olyat, mint a Titokzatos folyó, a Gran Torino, a Millió dolláros bébi, attól a középszer nagyon-nagyon kevés. Sebaj, majd jövőre a Hoover-filmmel.
![]()
Színes, amerikai filmdráma, 129 perc, 2010
Rendező: Clint Eastwood
Szereplők: Matt Damon, Cécile De France, Thierry Neuvic, Lyndsey Marshal, Bryce Dallas Howard