Kikötő Online

Ez a harc lesz a végső

Végső állomás 5 – filmkritika

Hogy a high-concept mennyit ér manapság Hollywoodnak, azt semmi mást nem bizonyítja jobban, mint a (Fűrész mellett) a Végső állomás franchise töretlen sikere. Egy telibe talált alapötletre gond nélkül felhúznak fél tucat filmet – és még az se zavar senkit, hogy mindegyik tökegyforma. A Végső állomás 5 ugyanazt tudja, mint az első négy epizód: magyarul ugyanolyan igénytelenül szórakoztató, mint azok.

Nem mintha számítana, de a rend kedvéért megemlítem, hogy a főszereplők ezúttal egy hídomlással kombinált buszbalesetet úsznak meg egyikük déjà vujának köszönhetően. Illetve, éppen hogy nem ússzák meg, hiszen a Kaszás nem bírja, ha bucira veszik a fejét, ezért sorban nekilát levadászni őket. Ezzel el is jutunk a Végső állomás filmek kvintesszenciájához: a brutálisabbnál brutálisabb kínhalálokig. Steven Quale ötödik nekilódulása ezen a téren nem sok újat tud mutatni: jó igen, az ellenségeimnek se kívánnék ilyen elhalálozásokat, de annyi (egyre szadistább) horrort látunk minden évben, hogy holmi derékba tört tornászkarriertől és horogra akadt gyári munkástól aligha szökik fel a pulzusunk. A trancsírozások felvezetése is épp olyan, mint mindig: a végtelenségig feszítik a dolgot, megmutatják az összes potenciális veszélyforrást, aztán puff, emberünk már hulla is. Az emberi test alapvető anatómiájával és az általános iskolai fizikával persze továbbra sem foglalkoznak az alkotók – itt bizony dinnyeként loccsannak a koponyák.

Eric Heisserer forgatókönyve azért igyekszik becsülettel: megpróbál humort csempészni a filmbe, eggyel növeli a tétet (ha megölsz valakit, azzal kiváltod a halálodat) és a végén egy frappáns fordulattal méltó lezárást ad a Végső állomás sorozatnak – persze, csak ha nem lesz újabb folytatás. Ehhez képest abszolút mellékes, hogy a figurák ugyanolyan papírmasék, mint megszoktuk – ennek ellenére jó sokat lelkiznek, végtelenül érdektelenül. Ennek megfelelően a színészek is csak azért vannak, hogy legyen kit megölni. Nicholas D'Agosto nem a karizma élő megtestesítője, Emma Bell pedig azon kívül, hogy dögös, nem sok vizet zavar. Úgyhogy a fiatal Tom Cruise klónja, Miles Fisher gond nélkül ellopja a show-t előlük: kár, hogy csak nagyon a végén válik igazi cinikus szemétládává. Mert akkor nagyon jó. Tony Toddot érdemes még kiemelni: igaz, hogy figurája kizárólag dramaturgiai funkciója miatt kapott helyet a filmben, de Todd megfontolt, érett játéka így is üdítőleg hat a siserahad mellett.

A 3D-t kivételesen meg kell dicsérni – párszor képes kiugrasztani a nézőt a székből, ráadásul Quale morbid kiemelésekre képes vele. Ha nincsenek komoly elvárásaink ezzel a filmmel szemben (márpedig mi a ménkűnek lennének?), akkor 90 percnyi agyrohasztó szórakozásnak pont megteszi. A Végső állomás 5. néha már-már többnek látszik annál, ami – a lélegzetelállító, über-látványos hídomlás jelenetre, a dögös főcímre és a „saját farkába harap a kígyó” befejezésre gondolok – úgyhogy az első rész óta a legjobb darabbal akár véget is érhetne a sorozat. Innen már garantáltan csak lefelé vezet az út.
 

Végső állomás 5 (Final Destination 5)

Színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 92 perc, 2011

Rendező: Steven Quale

Szereplők: Nicholas D'Agosto, Emma Bell, Miles Fisher, Arlen Escarpeta, David Koechner, Tony Todd

A film megtekintését a Cinema City tette lehetővé.

Képgaléria

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Végső állomás 5 – filmkritika