Kikötő Online

Farkasember - kritika

A Universal még 1999-ben döntött úgy, hogy feltámasztja legendás horror-figuráit. Az első fecske a Múmia volt; a felturbózott, a mai közönség igényéihez fazonírozott film igen jól sikerült darab volt, ráadásul a pénztáraknál is beváltotta a stúdió reményeit. A projektnek ennek ellenére nem lett folytatása,egészen mostanáig. Bár Drakula, Frankenstein vagy az Operaház fantomja tovább alusszák álmukat, a Farkasember most újra életre kelt, és brutálisabb, mint valaha.

Nem árt ugyanis már az elején leszögezni: a Farkasember nem egy Múmia féle családbarát kalandfilm, hanem egy igazi – jó értelemben vett - B-kategóriás, vérben és belsőségekben tocsogó horror. Az alkotók a viszonylag magas, 85 millió dolláros büdzsé ellenére bevállalták az „R” besorolást (idehaza ez 18-as karikát jelent), ami egyrészt bátor döntés volt, másrészt nagyon jót tett a filmnek. Finomkodva, a vágóollótól rettegve nem lehet Farkasember filmet csinálni. A Disney-s rajzfilm-erőszak talán jól állt Imhotep-nek, de nem illik egy fenevadhoz. A Wolfman így tobzódik a levágott fejekben, kiontott belekben és egyéb nyalánkságokban. A gyerkőcöket kéretik leadni a játszóházba.

A filmet arra a Joe Johnston-ra bízták (Jurassic Park 3, Jumanji), aki talán nem a legeredetibb rendező a földön, ellenben igen megbízható iparos. Ráadásul trükk mesterként kezdte pályafutását (az Elveszett frigyláda fosztogatói vizuális effektjeiért még Oscart is kapott), és ez meg is látszik a filmen. Igényes a fényképezés, részletgazdagok és hangulatosak a díszletek, a ködös, koszos viktoriánus Anglia ugyan már lerágott csont, de továbbra is igen félelmetes. Az elmegyógyintézet megjelenítése például igazán bravúros, az ott játszódó jelenet minden szempontból a film csúcspontja.

A Farkasember két óra tömény hentelés, ennek pedig meg van az ára. Johnston és Andrew Kevin Walker forgatókönyvíró nem fárasztották magukat a történet csiszolgatásával, vagy a karakterek árnyalásával. Ez annak tükrében igen fájó, hogy utóbbi fiatalember nevéhez köthető a ’90-es évek egyik legjobb szkriptje, a Hetedik. Ellentétben Fincher mesterművével, a Farkasember sztorija egyszerű, mint az egyszeregy. Lawrence Talbot átváltozik Farkasemberré, és lemészárol mindenkit, aki szembe jön. Közben pedig meg kell küzdeni apjával (Sir Anthony Hopkins), a szerelemmel (Emily Blunt képében) és egy Scotland Yard nyomozóval is (Hugo Weaving). A forgatókönyv ezer bukfence és hibája csak a literszámra fröcsögő vér miatt nem tűnik fel. Komolyabb drámára, emberi tragédiára, vagy mondanivalóra felesleges várni.

Ennek köszönhetően a színészek is inkább jelenlétükkel, semmint alakításukkal domborítanak. Benicio Del Toro remek választás volt a címszerepre, hiszen alapból elég elvadult feje van, így egy percig nem kételkedhetünk a benne lakozó szörnyeteg létezésében. Hopkins nem tud rosszul játszani, most se teszi. Nehéz nem Hannibal Lecterre asszociálni a szerepe kapcsán, de tény, hogy ravasz, átható tekintetétől még mindig borsódzik az ember háta. Emily Blunt velük szemben elég halvány, mentségére szóljon: karaktere igencsak felesleges. Hugo Weaving-et érzem egyedül kakukktojásnak. Nem mintha rossz lenne, de ő már élete végéig Smith ügynök marad. Itt is ugyanazt játssza, mint a Mátrixban, csak ezúttal nem napszemüvegben, hanem szakállban. Az ember szinte várja, mikor sokszorozza meg magát.

A Farkasember nem akar többnek látszani annál, mint ami: két óra mocskos, vérgőzös szórakozás. Sokkal többet, dosztojevszkiji mélységet bűnről és bűnhődésről, vagy az emberben lakozó állatról badarság lenne számon kérni a filmen. Ez egy pazar kiállítású trash-movie, nem több. De annak jó.


Értékelés:


Farkasember (The Wolfman)
színes, feliratos angol – amerikai horror, 2010, 103 perc
Rendező: Joe Johnston
Szereplők: Benicio Del Toro, Sir Anthony Hopkins, Hugo Weaving, Emily Blunt, Geraldine Chaplin


A film megtekintését a Cinema City tette lehetővé.

Hozzászólás ehhez:

Farkasember - kritika