Kikötő Online

Fényes csillag - filmkritika

A fényes csillag csupán egy szupernóva halovány maradványa, ami pislákol, de már nem képes visszahozni az elmúlt nagyságot, és szépséget. Egy letűnt kor, egy letűnt értelmetlen vagy jobban mondva érthetetlen szerelmi história kopott lenyomata mindössze a film.

Jane Campion rendezőnőt az 1993-as Zongoraleckéből már jól ismerjük. A Fényes csillag legújabb, 2009-es alkotása, mely még csak most került forgalmazásba hazánkban. A művet olyan díjakra jelölték, mint az Arany Pálma, a BAFTA és az Oscar. Ám főként a jelmeztervezés terén vívta ki az elismeréseket, ami valljuk be, okkal történt. Minden más eltörpül e mellett. A film alatt folyamatosan a Zongoralecke képsorai és mély gondolati tartamai úsznak be emlékezetünkbe, s elménkbe, miközben ezt az alkotását nézzük. Sajnos azt kell mondjam, ez a mű nem hogy nem volt képes felülmúlni az első nagy sikert, meg sem közelítette annak művészetileg kimagasló fokát. Minden egyes jelenet mintha előkényszerítené belőlünk ezt a keserű konzekvenciát. A felütésben szereplő tű és szövet mozgalmas éles nagyközelijeinek sora a Zongoralecke ujjainak életlen táncát idézi fel, a kosztümök, a tiltott szerelem, a mindig jelenlévő főhőst követő gyerekek, a művészet és a képi világ lassú csordogálása mind-mind ezt a stílusjegyet taszítják a befogadók elé. Csakhogy a Fényes csillagban a gyerekek nem sok vizet zavarnak, a művészet nem tölt be kulcsszerepet, a szerelem pedig inkább bárgyú, mint fenséges.

John Keats, a fiatalon elhunyt romantikus költő és múzsája, Fanny szerelme bontakozik ki és „elevenedik” meg a képsorokon. Ez a megelevenedés inkább csak egy ömlengős, lassú lefolyású szenvedés, ami felé értetlenül fordulunk. Mintha a két fiatal előtt semmiféle akadály nem lenne, csupán Keats ingatag anyagi helyzete. A rendező nem azokat a momentumokat ragadja meg és emeli ki a történetből, a korból, mely a harmonikus, érzelmi mélységeket megszólaltató keretet szolgálhatta volna számára, ám nem is a finom lélekhangokkal bűvöl el. Csupa felesleges, negédes vívódás a romantikus helyszínek árnyékában. Felmerül bennünk a kérdés, hogy valójában mi állt a szerelmesek útjában? Hiszen pletykának, vagy az őket elválasztani törekvő társadalomnak a nyomát sem látjuk. Mintha egy közösségből kivonult, időben felfüggesztett fájdalmas örökkévalóság tárulna a szemünk elé.

Az alkotás inkább elbódít és álomba szenderít, minthogy szívet-lelket megrendítő, magvas gondolatokra számot tartó figyelmet vívna ki. A múzsa alakja felszínesen megformált, joggal tűnik érthetetlennek, hogy mi váltotta ki tehát Keatsből azt a búskomor szenvedélyt, melyről versei hihetetlen erővel tanúskodnak. A művészetet nem értő lány csak a divatra koncentrál, nem csinál mást, csak varrogat. A költő titokzatos lénye, a nagy szerelem kiváltja belőle az érdeklődést, s így mindössze a nyilvánvaló vonzódása folytán kezd el művészetet, verstant tanulni tőle.

Hol a szerelem fellegein repkednek hőseink, hol magányukba zárkózva melankóliába süppednek. A romantika nagy szenvedélye inkább egyfajta mindent elburjánzó szenvedéssé válik. Ahelyett, hogy fittyet hányva a társadalmi keretekre kivonultak volna a közösségből, évődések közepette adtak hírt tiltott- lehetetlen kapcsolatukról. Üres frázisok röpködtek a költészet lényegéről, és ezen a szinten meg is maradt a rendező. Tehát a képi atmoszféra még csak-csak megállja a helyét romantikus színhelyeivel, ám a tartalom ezzel nincs köszönőviszonyban. A csillag végső pusztulását, a szürke port, mely utána maradt, a befejezés melankolikus giccse teszi teljessé, ahogy Fanny keserű önkívületben szavalja a saját maga által ihletett verset, s üres tekintetéből tudjuk, számára minden elveszett. Talán helyesebb lett volna, ha a halálhír és annak súlya alatt összerogyó múzsa képsorainál megszakadt volna a film, ám ennek a jelenetnek is elszalasztotta Campion a szívet megremegtető, könnymorzsoló fájdalmát. Továbbhömpölygette a keserűséget, ami üressé vált, s így nem a megrendülés őszinte emócióit váltotta ki a nézőkből.

 

Fényes csillag
Bright Star, színes, feliratos, angol-ausztrál-francia életrajzi dráma, 119 perc, 2009
Rendező: Jane Campion
Szereplők: Ben Whishaw, Abbie Cornish, Kerry Fox, Paul Schneider, Thomas Sangster
 

Hozzászólás ehhez:

Fényes csillag - filmkritika