Kikötő Online

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. - filmkritika

A világ legkedveltebb varázsló tanoncának története, legyen szó az eredeti könyvekről, vagy bármely (játék, film) adaptációjáról, teljes extázisba hozza a világot. A kötetek megjelenését is óriási figyelem kísérte, legtöbbször a megjelenés napjának éjjelén, pontban 12-kor is képesek voltak az emberek sorban állni, és megvenni őket, hogy elsőként olvashassák el a legújabb fejleményeket. Nincs ez másképp a filmekkel kapcsolatban, a szerda éjféli premieren is annyian kívánták megtekinteni az utolsó rész első felét, hogy az eredetileg két termes vetítésből hármas lett.

Ezen semmit sem kell csodálni, hiszen J.K.Rowling hét kötetes története, a Harry Potter legtöbbünk életének része. Mindenkire, aki olvasta, hatással volt; én, amint a kezembe kaptam, általában addig nem tettem le, amíg nem olvastam teljesen ki. Valószínűleg ez az, ami az amúgy is jó kis könyveket pozitívvá teszi: egyszerűen olvastatja magát, így az egyébként már keveset olvasó korosztály is rákapott az írott szó ízére. A világméretű sikerből adódóan, még több bevétel érdekében, teljesen logikus lépésként következtek a megfilmesítések. Egyiknek sem sikerült megütnie a mércét, az első kettő még hozta a könyv stílusát, de túl gyerekes film volt, a többi pedig már annyira sötét hangulatúra sikeredett, hogy a történet tulajdonképpen szinte másodlagos szerepet töltött be. A premieren jelen lévők szinte mind együtt imádkoztunk a főcím alatt, hogy azt mondhassuk a film végén: ezért megérte éjjel moziba jönni.

Nem vártam el túl sokat az előzőek ismeretében, mégis nagyon szerettem volna szeretni, de teljesen alulmúlta a várakozásaimat. Az első közel egy óra teljesen rendben volt, az egyik legjobb jelenet konkrétan az első, a halálfalók gyűlése a Malfoy-házban. Az hátralévő időben egy űr keletkezett. Gyönyörű tájképes totálokkal igéznének meg minket az alkotók, szinte, ahogy azt egyik „kollégám” is említette a vetítés alatt, Valhalla Rising-ot megszégyenítő látványvilággal, és ennyi. Ezzel kapcsolatban ki is lehet fejteni, hogy mi a tipikus probléma a Harry Potter filmekkel. A készítők egyszerűen nem tudják megtalálni a megfelelő arányt, mikor az adaptálás mértékéről kell dönteniük. Az eddigiekben – részemről - azzal volt a baj, hogy a fontos szálakból, és fejezetekből csak falatnyit adtak vissza, durván többet hagytak ki, mint amennyit illett volna. Valószínű, hogy akik nem olvasták a könyveket, azokat ez cseppet sem zavarja, de emiatt a „hanyagság” miatt nem kapják ugyanazt az élményt. Ebben pedig a túlzott átvétel az, ami megöli a filmet, és vele együtt a nézőket. Az utazást, mely valóban fontos része a történetnek, akár fél órában is be lehetett volna mutatni, hogy aztán ne kelljen egy második, csak odarakós, Roxfortos háborút egy külön darabként megcsinálni.

A főszereplő hármas még mindig nem az igazi. Az biztos, hogy együtt nőttek a szereppel, de nem nőttek fel hozzá. Még mindig ugyanazokat a kis esetlen gyerekszínészeket látjuk, mint anno kilenc évvel ezelőtt. A mellékszereplőket mindig is igényesen válogatták, most sem akárkik hozzák a néhány perces szerepeket: Rhys Ifans és Billy Nighy is bejátszotta magát a HP történelembe.

Mindegyikünk nevében mondom, és remélem, hogy a 2011-ben érkező, lezáró rész olyan volumenű lesz, hogy egy pillanatig sem kell egyikünknek sem gondolkozni, hogy elégedettek vagyunk-e. A könyv, és mi is igazán megérdemeljük.

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész
(Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I.)
Színes, magyarul beszélő, angol-amerikai kalandfilm, 146 perc, 2010
r.: David Yates
fsz.: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint, Ralph Fiennes, Alan Rickman, Rhys Ifans, Bill Nighy
 

Hozzászólás ehhez:

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. - filmkritika