Az amerikai irodalom gót-romantikus fenegyerekét, a 19. század underground-celeb rímforgatóját, Edgar Allan Poe-t sokféleképpen képzelhetjük magunk elé. Lehet ő egy az élet csikorgó fogaskerekei alatt ...
Mi lesz abból, ha egy kis kolonializmus keverünk egy néhol túl meseszerű történettel? Egy könnyed, egyszer nézhető film.
Pár napja volt a vetítés, de még mindig ott a kabátomon a kvázi belépőként kapott Avengers-kitűző. Eléggé szimpla, viszont valahogy jó érzés viselni. Mint ahogy ...
A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.
A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az ...
Kimondhatjuk: a képregény-adaptáció a huszonegyedik századi filmművészet egyik legfontosabb iparágává nőtte ki magát, s mostanában a pusztán látványosságokra építő feldolgozásokat egyre inkább felváltják a komoly szakmai igénnyel készülő filmek (pl.: A sötét lovag). S újabban kezd megjelenni egy másik típusa a műfajnak: a deheroizáló szuperhős-filmek. Ezekben megkérdőjeleződnek a hősökről alkotott elképzeléseink: nem csillogó, idealisztikus alakokat látunk, akik önzetlenül harcolnak a világ megmentéséért, hanem gyarló, ambivalens, néha akár perverz figurákat, akik a segítő szándék helyett inkább belső problémáik kompenzálása végett küzdenek a rosszfiúkkal (akiket nem mellesleg nehéz elkülöníteni a jófiúktól).
A filmvásznon az első jelentős példa a képregény-adaptációk e típusára Zack Snyder Watchmen című filmje volt (Alan Moore és Dave Gibbons képregényéből). De míg ez egy anti-utópisztikus világba helyezte cselekményét, és abban játszott el a szuperhős-életek realitásának lehetőségével (vagy lehetetlenségével), addig a HA/VER (eredeti címén Kick-Ass) a jelenkorban tárgyalja ezt a problémát.

Mark Millar és John Romita Jr. 2008-as képregényéből Matthew Vaughn (Csillagpor) rendezett filmet. A nyolcrészes képregényt viszonylagos rövidsége kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy komoly kihagyások nélkül egy egész estés film készülhessen belőle, s az aprócska változtatásoktól eltekintve a film hűen követi az eredeti mű nyomvonalát. A történetben megismerhetjük Dave Lizewski-t (Aaron Johnson), az átlagos, szomszédfiú stílusú, serdülőkorú srácot, aki a hormontúltengésen és a képregény olvasáson túl nem sok mindent tud elmondani az életéről. Majd egy nap elhatározza, hogy önjelölt szuperhősként fogja irtani a rosszfiúkat, s interneten rendelt, búvárruhához hasonlító, zöld szerelésben, Kick-Ass néven neki is kezd e feladatnak. Kezdeti sikertelenségei ellenére végül hatalmas rajongótábort szerez Youtube-os videója révén, amely nézettségi adatokban talán még Lady Gagát is megszégyenítené. Azonnal megugrik Myspace-es barátainak száma, és ideje jelentős részét kell arra áldoznia, hogy Facebook-os rajongói leveleket válaszoljon meg. De a szép világ nem tart sokáig, mert feltűnik a fő-maffiózó, Frank D’Amico (a lassan már csak negatív szerepben megjelenő Mark Strong) és az önbíráskodó apa-lánya duó, Big Daddy (Nicolas Cage) és a tizenkét éves Hit-Girl (a zseniális Chloe Moretz), s Dave a ragacsos zsebkendőkkel teli, régi, szép időkbe kezd el visszavágyódni.

A film alapvetően komikus hangvételű – a durva és véres jelenetek ellenére is. Dave önmagát heroikussá növesztő szuperhősködése inkább megmosolyogtató, mint elámító. Olykor csak a zenehasználat vagy egy apró momentum a háttérben válik a komikum forrásává, de még a legmegdöbbentőbb és legpatetikusabb jelenetek is groteszk színezetet kapnak. Valahogy mégis a néző arcára fagy a mosoly, mivel nem kell a film mélyére néznünk, hogy lássuk: sokkal sötétebb dolgokról van szó, mint egy tinédzser srác bénázásáról. A bűn világának legalja kerül bemutatásra, de az ellenkező oldal sem jobb: Big Daddy és kislánya ugyanolyan brutálisan gyilkolnak, mint a rosszfiúk, pusztán a személyes bosszú nevében. A film legérdekesebb momentuma a halál bemutatása. A tévében és a filmekben annyi gyilkolást lát az ember, hogy már meg sem rázza a halál látványa, főleg ha egy történetben halomra ölik a szereplőket. Egyszerűen elkomolytalanodott e fogalom, s a filmekben olyan hatásúvá vált, mintha próbababákat kaszabolnának le, s nem élő, múlttal és vágyakkal rendelkező embereket (erre reflektál Tarantino is filmjeivel, amelyekben már gyermeki bájt kap, ha megskalpolnak valakit). Ezzel szemben a HA/VER-ben láthatjuk a bűnözők kétségbeesett tekintetét a halál előtt, s ezek az apró pillanatok rádöbbentenek a gyilkosság végtelen brutalitására, még akkor is, ha az egy jó ügy érdekében történik. Fokozza e hatást, hogy a piszkos munkát legtöbb esetben egy tizenkét éves kislány végzi el. Ezt a feszültséget a komikus kontextus sem tudja feloldani, helyette még jobban kiélezi a jelenetek ambivalenciáját. Megszűnnek a „jó” és a „rossz” kategóriái, s ami marad: a nyers, idealizálatlan gyilkolás. Bár Batman is egyre sötétebb karakterré kezd válni a filmvásznon, az áldozatok szemében megjelenő tükörképét mégsem láthatjuk sosem, a HA/VER esetében viszont – ha nem is konkrétan – mégis erről van szó.
Dave belső konfliktusát – amely ahhoz a döntéséhez segíti, hogy szuperhősnek álljon – az váltja ki, hogy kirabolásakor egy idegen férfi kinéz egy ház ablakából, majd inkább gyorsan behúzza a függönyt. E passzív hozzáállás a bűnözéshez ezután többször is megjelenik a történet folyamán, s ez teszi olyan komplexé a film problémafelvetését. Passzivitás vagy bemocskolódás – ez itt a kérdés, és a látottak alapján nehezen képzelhető el harmadik út, hacsak nem Dave véletlenszerű hőssé válása. De az ő random módon megmaradt tisztasága inkább véglegesen lerombolná a hőskultuszt, mint hogy tovább éltetné azt, a tömeg pedig ragaszkodik a Youtube-on látott Kick-Ass-hez. Mert mi lenne velünk a hőseink nélkül…

Matthew Vaughn filmje izgalmas problémafelvetésével, provokatív jeleneteivel és egyedi stílusával mindenképp fontos darabja a képregény-adaptációk sorának. Azon túl, hogy felhasználja a műfaj sajátosságait, továbbfejleszti és egyben ki is fordítja azokat. A remek színészgárda és a látványos technikai kivitelezés mind hozzájárulnak a megvalósítás sikerességéhez. Szerintem nyári limonádéfilmnek kicsit keserű, de persze lehet akcióvígjátékként is nézni: ez esetben egy groteszk humorral telezsúfolt gyilkosságorgiára kell felkészülni. Jelenleg már tervben van a film második része is – reménykedjünk, hogy hasonlóan komoly igényekkel.
Értékelés
![]()
HA/VER (Kick/Ass)
színes, feliratos, amerikai-angol akció-vígjáték, 117 perc, 2010
Rendező: Matthew Vaughn
Szereplők: Aaron Johnson, Nicolas Cage, Chloe Moretz, Christopher Mintz-Plasse, Mark Strong