Kikötő Online

Ízetlen cukormáz

Ilyen a formám - filmkritika

Első randik, babakocsi-vásárlás, karrierépítés, lédiéták, legújabb nyári trendek: kanonizált témák, amelyek a romkomok („romantic comedy”) világának alappillérei. E filmekben legfőképp a mai nők problémái kerülnek terítékre, s ebben olyan forrásokhoz nyúlnak az alkotók, mint az Elle vagy más női magazinok cikkei. A számtalan életvezetési tanács, szépészeti cikk és divatáru mind helyet kapnak a rózsaszín forgatagban, s válnak a műfaj elengedhetetlen kellékeivé. Mindezt nem maró iróniával írom, hanem egyszerű ténymegállapításként.

A romkom egy körvonalazható világ keretein belül mozog, s nem kíván se több, se kevesebb lenni, mint ami: egy kis boldogságadag és rövid útmutató szép szereplőkkel és vicces helyzetekkel. Olyan, mint egy nagy esküvői torta: lehet szépre és igényesre elkészíteni, lehet akár merész kreativitást belevinni, de lehet ordenárén rondára és rikítóra is feldíszíteni. Meg persze ott van az a lehetőség is, hogy egy kicsi és szegényes torta kerül a násznép asztalára. Az Ilyen a formám esetében talán ez a leghelytállóbb hasonlat.

 A film jó alapötletből indul ki: Zoe (Jennifer Lopez), harmincas éveiben járó nő, aki megunva az állandó pasinélküliséget, elhatározza, hogy elveti álmait a baldachinos ágyban zajló, gyertyafényes gyermeknemzésről, és egy spermabankba megy jövőbeli szemefényéért. Mindezzel nem is lenne semmi baj, ha nem találkozna a klinikáról kijövet a lehengerlő Stannel (a Holdfény című sorozatból ismert és kifejezetten megjegyezhető Alex O’Loughlin), aki egyből bekavar az egyedülálló anya szerepébe frissen belebújt Zoenál. Pár randi után végül kiderül, hogy ez nem pusztán egy kósza flört Zoe számára, hanem igaz szerelem.

A film a műfajra jellemző alapproblémákat feszegeti: gyermekvállalás felelőssége, modern nők kapcsolattól való félelme. A történettel magában nincs komolyabb baj (nem látom értelmét belemenni az apró túlzásokba és logikai bukfencekbe, főleg mivel ezek nem jelentenek komolyabb problémát), inkább a megvalósítás okoz hiányérzetet. A rendező, Alan Poul és a forgatókönyvíró, Kate Angelo – akik eddig inkább televíziós munkáikról váltak ismertté – egy meglehetősen közepes filmet engedtek ki a kezeik közül. Nem feltétlenül a torta belsejével van a baj, hanem a mázzal. Persze édes és csillogó, de olyan semmilyen is egyszerre. Mivel a romkomoknál a történet meglehetősen egyszerű, e műfaj esetében a fő hangsúly a tálalásra kerül. A hatások lesznek a fontosak, és nem feltétlenül a mondanivaló: a hogyan, és nem a mit (úgy tűnik, hogy a posztmodern szele ilyen tájakra is eljutott). S jelen esetben a körítés nem üti meg azt a szintet, amely elfeledtetné a film mélységében lévő hiányosságokat.

Persze nehéz helyzetben vagyok, mert az olvasó joggal vár el konkrétumokat. De az Ilyen a formám esetében nem a konkrétumokkal van a baj, hanem sokkal inkább az összhatással. Nem nagyon rossz, de nem is nagyon jó. Minden megmarad egy maximum korrektnek nevezhető szinten. Persze lehetne mondani, hogy pihentető élménynek megjárja, de sajnos inkább az idő- és pénzkidobás érzetét kelti. Azt azért a film csekély pozitívumaként el lehet könyvelni, hogy a két főszereplő külseje igazán megnyerő, s nagyon jól mutatnak együtt a vásznon (nem is látszik, hogy Jennifer Lopez hét évvel idősebb a férfi főszerepet játszó Alex O’Loughlin-nál).

Összességben egy gyenge romkomra számítson az, aki beül az Ilyen a formám-ra. Nem elviselhetetlen, de ha van másik hasonló jellegű film a mozi kínálatában, akkor én mindenképp megfontolásra szánnám annak a megnézését. Hátha azon megnyerőbb lesz a cukormáz.
 

Értékelés:

Ilyen a formám (The Back-up Plan)
színes, feliratos, amerikai romantikus vígjáték, 106 perc, 2010
Rendező: Alan Poul
Szereplők: Jennifer Lopez , Alex O\'Loughlin, Danneel Harris, Eric Christian Olsen, Anthony Anderson
 

Hozzászólás ehhez:

Ilyen a formám - filmkritika