Az amerikai irodalom gót-romantikus fenegyerekét, a 19. század underground-celeb rímforgatóját, Edgar Allan Poe-t sokféleképpen képzelhetjük magunk elé. Lehet ő egy az élet csikorgó fogaskerekei alatt ...
Mi lesz abból, ha egy kis kolonializmus keverünk egy néhol túl meseszerű történettel? Egy könnyed, egyszer nézhető film.
Pár napja volt a vetítés, de még mindig ott a kabátomon a kvázi belépőként kapott Avengers-kitűző. Eléggé szimpla, viszont valahogy jó érzés viselni. Mint ahogy ...
A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.
A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az ...
A fejlődéstörténetek már Wilhelm Meister óta nagy népszerűségnek örvendenek. Ezekben általában egy központi szereplő tapasztalatszerzésének lehetünk tanúi, amelyen keresztül jobban megismeri a világot és kibontakoztatja önmagát. Nincs ez máshogy az Egy lányról című filmben sem, amely Lynn Barber, angol újságírónő visszaemlékezésein alapul. A 2009-ben megjelent kötetet Nick Hornby (Pop, csajok, satöbbi, Egy fiúról) adaptálta és Lone Scherfig, dán filmrendezőnő (Olasz nyelv kezdőknek) rendezte meg.
A történet a 60-as évek Londonjában játszódik. Jenny (Carey Mulligan), a 16 éves diáklány, miközben gyakorlatilag belehal az unalomba, buzgón tanul, hogy bejusson a hőn áhított egyetemre, az Oxfordra. Az angol irodalom érdekli, s emellett koncertekre szeretne járni, francia filmeket nézni, s füstös kávézókban magas nyakú garbóban ülni, és nagyon elmélyült dolgokról társalogni hasonlóan elmélyült emberekkel. Fiatalka álmait eddig csak szobájának magányában dédelgethette, de most találkozik az idősebb David-del (Peter Sarsgaard), aki bevezeti őt a luxus éttermek és árverések világába, amelyek Jenny-t teljesen lenyűgözik.
Szigorú szüleit (Alfred Molina és Cara Seymour) a jó modorú dandy fél perc alatt az ujjai köré csavarja, tehát még az sem jelent gondot nekik, hogy elengedjék a leghormongazdagabb korban lévő lányukat hétvégére egy jóformán idegen férfival. Jenny a latin nyelvtant hanyagolva egyre több idejét tölti David társaságában, s hiába derül fény a férfi nem éppen tisztességes üzelmeire, Jenny nem akar elszakadni a Chanel parfümök, jazzkoncertek és ráksaláták világától, amit a néző meg is ért latinszótárban kétszeresen is gazdag szülinapi „buliját” látva.

A filmet tanmese jellegén túllépve az teszi izgalmassá, hogy semmi sem olyan evidens, mint ahogy azt elsőre gondolnánk a film ismertetőjét olvasva, s ez leginkább a főszereplő pár viszonyára igaz. David könnyedén válhatna szexéhes cukrosbácsivá a fiatal Jenny mellett, de mégsem ez történik: szereti a lányt, elbűvöli annak frissessége, intelligenciája és ártatlansága – ami persze még nem zárja ki ennek a szerelemnek a csapodárságát. Jenny viszonozza a férfi szerelmét, aki egyben imponál is neki csábító, nagyvilági életvitelével. Kapcsolatukban a szex nem játszik központi szerepet (persze minden lánynak egyszer át kell esnie a tűzkeresztségen). Mivel egy őszinte szeretet köti össze a két személyt, a néző fenntartásait legyőzve tud szurkolni nekik, s nincs benne az a sokszor érzett késztetés, hogy gyakori fejcsóválások közepette szeretne felkiáltani: „menekülj kislány, amíg még lehet”. Carey Mulligan és Peter Sarsgaard remek összjátékától tud igazán működni mindez, akiknek kapcsolatában nem is annyira a kémia, mint inkább az egymás kölcsönös megbecsülése és szeretete érződik.

Carey Mulligan a fő esélyesek sorában nézhette végig idén az Oscar gálát. Bár a szobrocskát végül Sandra Bullock vehette át, Mulligan is méltán volt ott a legjobbak között. Visszafogott játékában kerül mindenfajta látványos eszközt, nincs a felismerhetetlenségig elcsúfítva vagy végletesen felhizlalva, nincsenek nagyjelenetei vagy tragikus csúcspontjai. Alakítását áthatja alapvető bája és őszintesége. Egyszerűen azzá válik, akit játszik. Nem érződik egy pillanatra sem a hazugság vagy a tetszeni akarás a szavai mögül. S mindeközben mégis súlya van a szerepe megformálásának. Peter Sarsgaard jól helytáll fiatal partnere mellett, elbűvölő stílusával nem csak a film szereplőire van befolyásoló hatása, hanem a nézőkre is. Az egyéb szerepekben is nagyszerű alakításokat láthatunk: Emma Thompson csodás a szigorúnak látszó, enyhén kattant iskolaigazgatónő szerepében. Rosamund Pike David barátjának abszurd módon buta barátnőjét karikatúra nélküli természetességgel alakítja, s az általa megformált nő hibái ellenére hasonló módon szerethetővé válik, mint az Alfred Molina és Cara Seymour által játszott szülők. Olivia Williams (Jenny tanárnőjeként) és Sally Hawkins apró szerepeikben is feltűnő alakítást nyújtanak.
Az Egy lányról első pillantásra olyan „semmi különös” filmnek tűnik, de a nézőre mégis erős hatással van, s ha később kicsit jobban megkapargatja, akkor egyből megláthatja annak mélységeit. Nem akar sokat mondani, mégsem fullad érdektelenségbe, s alapvető visszafogottsága sem okozza azt, hogy jellegtelenné válik. A remek színészi alakításoknak, továbbá a biztos kezű rendezőnek és forgatókönyvírónak hála egy alapvetően könnyed és mégis elmélyült film született.
Értékelés:
![]()
Egy lányról (An Education)
színes, feliratos, angol dráma, 95 perc, 2009
Rendező: Lone Scherfig
Szereplők: Carey Mulligan, Peter Sarsgaard, Alfred Molina, Dominic Cooper, Rosamund Pike
Sztem egy kicsit túl sok mindenről akar ez a film szólni; felnőtté válás, idősebb férfi-fiatal nő, '60-as évek Angliája, hagyományos nevelés vs. az élet iskolája, generációs különbségek stb. De sajna egyik témában se mélyül el igazán, emiatt: 6/10. A színészek viszont tényleg osztályon felüliek.
Szerintem nem baj, hogy nem mélyül el annyira a témákban. Az már nagyon jó, hogy felveti őket, legalább van valami értelmes, amin el lehet gondolkodni. A mai "szuperfilmek" után nekem kimondottan felüdülés volt valami normálisat látni.rnA színészek pedig tényleg fantasztikusak.