Kikötő Online

Kolorádó kid – filmkritika

„Kádár noir”, „flaszter western”, „jailhouse rock”: ezeket olvashatjuk a CameoFilm honlapján a Kolorádó kid rövid ismertetése felett. Mindhárom kifejezés kicsit hihetetlennek és igazán pezsdítőnek hangzik a magyar filmgyártást tekintve. Csupán egy probléma van velük: csak elenyésző, konkrétan az első és az utolsó 10 percre húzhatóak rá a bő másfél órás játékidőben. Egyébként egy igényesen kivitelezett, sztár cameok-ban gazdag, sajnos már unásig ismert felépítésű, október 23-ai ünnepélyeken a középiskolásoknak levetítendő ’56-os emlékfilmet láthatunk.

A történet a minden csibészségben benne levő, és általában azokat kiötlő, egyébként rakodó munkás Krauzer Béláról szól, akit 3 évvel a forradalom után nem hagynak nyugodtan élni az ellenőrző szervek, állandóan követi valaki. Nem csak őt, hanem egész kis bandáját kerülgetik a fekete ruhások, s egy nap be is viszik hősünket a börtönbe, ahol alkalmi cellatársával, Koltaival baráttá fogadják egymást. Néhány napig még teljesen biztos abban, hogy semmi sincs ellene, de lassan teljesen egyértelművé válik, hogy valaki(k) elárulta.

A Kolorádó kid eszméletlen hangulatosan kezdődik, teljesen átadja azokat az érzéseket és látványvilágot, amelyben nagyszüleink is élhettek az ’50-es években. Bambi, pöttyös kendő, fehér csíkos fecskealsó: minden, ami fontos, megjelenik. Ezt a „feeling”-et próbálták átültetni a párbeszédek szlengjeibe is, mely finomabban, kevesebbet használva, esetleg nem egymásra halmozva működőképes is lehetne. Olyan szinten suták és megerőszakoltak a dialógusok, hogy többször is kénytelenek voltunk felszisszenni a nézőtéren. Hiába tudom, hogy bizony, ilyen-olyan kifejezéseket használtak anno, mégis nagyon nehezemre esett elhinni a film alatt.

Ahogy már említettem a bevezetőben, az erős kezdés után egy már sokadszor látott egy óra következik: egy zárt térben (cellában) a múltra flashback-ek hadával visszaemlékező karaktereket láthatunk. Ezt a vonalat dobhatta volna fel az angol újságíró jelenléte, és „noir”-os jelenetei, de inkább még kategorikusabban elhatárolja a két szál hangulati, és stílusbeli különbségeit. Emiatt egyszerűen táj-idegennek tűntek Smith jelenetei. Az utolsó 10 perc viszont képes volt kellemes csalódást okozni, Krauzer kiszabadulása utáni bosszúja a fekete öltöny-fehér ing-fekete nyakkendő hármasában a virágboltban a csúcspontja a filmnek. Nem voltam benne biztos, hogy időközben nem mentünk-e át egy Tarantino mozira, annyira a mindenki kedvenc kölcsönzős fiúját juttatja az ember eszébe. Vágvölgyi B. András is említette, hogy az amerikai mester nagy tisztelője és ismerője, így akadnak ilyen momentumok; a rendező a lovi pályán szóló zenét és a „pattogós párbeszédeket” említette, melyek Tarantino munkásságából ismerősek lehetnek, mégis szerintem ez a jelenet a legegyértelműbb utalás.

A sok sztár (a főszereplő Nagy Zsolt, vagy a nyúlfarknyi szerepeket vállaló Kiss Tibor, Csányi Sándor, Palya Bea) az ’50-es évek tökéletes lemakettozása és a stíluskeverés egzotikumának ellenére is Vágvölgyi első nagyjátékfilmes rendezése, a Kolorádó kid egy közepesen érdekes 1956-ra megemlékező film marad.





Kolorádó kid
Színes, magyar játékfilm, 93 perc, 2009
Rendező: Vágvölgyi B. András
Szereplők: Nagy Zsolt, Sárosdi Lilla, Gáspár Tibor, Fullajtár Andrea, Jordán Adél

Hozzászólás ehhez:

Kolorádó kid – filmkritika