Az amerikai irodalom gót-romantikus fenegyerekét, a 19. század underground-celeb rímforgatóját, Edgar Allan Poe-t sokféleképpen képzelhetjük magunk elé. Lehet ő egy az élet csikorgó fogaskerekei alatt ...
Mi lesz abból, ha egy kis kolonializmus keverünk egy néhol túl meseszerű történettel? Egy könnyed, egyszer nézhető film.
Pár napja volt a vetítés, de még mindig ott a kabátomon a kvázi belépőként kapott Avengers-kitűző. Eléggé szimpla, viszont valahogy jó érzés viselni. Mint ahogy ...
A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.
A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az ...
Nicole Kidman, mint személyiségzavaros, zsörtölődös, szürke írónő zavaros családi élettel… Ismerős valahonnan? Kidman most is kiállhatatlan és megosztó, mint Az órákban. Csakhogy ott Virginia Woolfot játszotta briliáns átlényegüléssel, itt meg valami Margot nevű nőt, aki nem teljesen százas.
A nagyszerű Noah Baumbach (A tintahal és a bálna) nagyon elszámította magát, mikor arra gondolt, hogy bárki is szórakoztatónak tartja majd, ha egy szociopata nőről, és annak felettébb szociopata családjáról (és még szociopatább szomszédairól) készít filmet. A Margot az esküvőn szinte minden percében irritáló, túl érzelgős és emberiségellenes mozi. Ráadásul még esküvő sincs benne.
| Bizotsan nem a forgatókönyvön nevetnek |
A film alap sztorija egyszerű. A rosszindulatú, érzelmileg labilis, kötődésre képtelen Margot fiával karöltve meglátogatja rég nem látott nővérét, aki éppen házasodni készül. Célja természetesen nem az, hogy sok boldogságot kívánjon, hanem hogy tönkretegye a közelgő esküvőt… ilyen a testvéri szeretet.
Baumbach rendezői elveit egyáltalán nem értem. A történet szerteágazó, szinte már-már zavarosan kusza bemutatása csak elidegeníti az élethelyzetet a nézőtől. A lánytestvérek kapcsolatát nem mutatja be kellő aprólékossággal, hiszen megmagyarázhatatlan jeleneteket sző családi filmnek induló vígjátékába… vagy drámájába. A húsfeldolgozó, gyerekrabló, nyakharapó szomszédok epizódjai pedig már-már banálisan ostobák és művészieskedőek. Ugyan a dialógusok, a megteremtett helyzetek reálisnak akarnak tűnni, mégis idegennek, és nagyon mesterkéltnek hatnak. A hol meleg, hol felnőttekkel dugó gyerekekről pedig ne is beszéljünk…
| Ide még Nicole Kidman is kevés |
Hiába játszik Nicole Kidman jól, karaktere ellenszenves és megragadhatatlan. És azért is kár, hogy Jennifer Jason Leigh ezt a nagyszerű alakítást egy ilyen átélhetetlen, és átgondolatlan moziban nyújtotta. Egy jó filmben ezért Oscar járt volna. A két színésznő ugyan személyes varázsával itt-ott áthidalja a történet gyengeségeit, de profizmusuk sem elég ahhoz, hogy ezt a felszínen ragadt, lassan csordogáló mozit jóvátegyék.
| A film egyik ritka, vicces pillanata |
Nem lepődöm meg rajta, hogy nálunk csak dvd-n jelent meg a film, elkerülve a mozis kudarcot. Azon azonban megbotránkoztam, hogy a borítóra azt írták, végig nevetni fogunk az alkotáson. Lehet, hogy bennem van a hiba, de én csak kétszer kacagtam fel az amúgy inkább sírásra ingerlő érzelmileg teljesen retardált szereplők súrlódásain. Egyszer, mikor Nicole Kidman fennragad egy fán (ott is a színésznő megmosolyogtató arcjátéka miatt), másodszor pedig, mikor a lánytestvérek hangosan, őrült mód elkezdenek nevetni azon, hogy húgukat megerőszakolta a lovász… na erre nem vagyok büszke.
Tudjuk, hogy Noah Baumbach képes jó filmet csinálni, és reméljük, sikerül is még neki. De ez most nem jött össze. Ha nagyon mazochista és szörnyen elvont szemmel nézem… akkor sem. Filmje üres, itt-ott egyenesen fájdalmas élmény. És csak azt sajnálom, hogy a két kiemelkedően tehetséges színésznő, Nicole Kidman és Jennifer Jason Leigh erre pazarolták drága idejüket.
Margot az esküvőn (Margot at the wedding; USA, 93 perc)
Rendezte: Noah Baumbach
Szereplők: Nicole Kidman, Jennifer Jason Leigh, Jack Black, Ciarán Hinds, Zane Pais, Flora Cross, John Turturro
Most néztem meg és minden szavaddal egyetértek. :(