Kikötő Online

Mel Gibson egy állat

A hódkóros – filmkritika

A címben szereplő állítás két okból is igaz; egyrészt mert Mel Gibson az új filmjében egy olyan fickót alakít, aki egy hódbábú segítségével kommunikál a külvilággal. Másrészt pedig azért, mert a ’90-es évek egyik legnagyobb sztárja az elmúlt években igazi vaddisznóként viselkedett: antiszemita kirohanásaival, alkohol problémáival, Oksana Grigorieva fogának kiverésével és egyéb balhékkal sikerült elérnie, hogy ma már a kutya sem áll vele szóba Hollywoodban.

Kivéve a régi jó barátot, Jodie Fostert, aki harmadik rendezésében ráosztotta a főszerepet. Ha úgy tekintünk a Hódkorosra, mint Gibson vezeklésére, akkor kétségkívül van létjogosultsága – filmként viszont csúnya bukta a dolog. Adott egy középkorú, látszólag sikeres férfi: Walter Black (black, na igen) egy jól menő játékgyár tulajdonosa, szép feleséggel, nagy házzal és két fiúgyermekkel. Black azonban súlyos depresszióban szenved, szinte fel sem kel az ágyból egész nap. Egy nap aztán, miután felesége kidobja és öngyilkossági kísérlete bohózatba fullad, talál egy kiszuperált hódbábut a kukában. A férfi sajátos önterápiába kezd: a bábu segítségével kommunikál az emberekkel.

Foster filmjére a legjobb szó az érdektelen. Annyira középszerű, konfliktuskerülő és felszínes, mint egy kora délutáni tévéfilm – csak a remek színészgárda és az igényes képi világ emeli egy kicsit a színvonalat. A Hódkoros se nem dráma, se nem vígjáték, hogy aztán tragikomédiáról végképp ne beszéljünk. Kyle Killen sótlan forgatókönyve sablonok mentén lavíroz előre: fél igazán kiröhögni főhősét, és gyáván elsomfordál a tragédiák elől. Egy zakkant manus, aki egy skót akcentussal beszélő hódbábuval diskurál, tíz percig se érdekes, nem hogy kilencvenig. Ezért kerülhetett a filmbe egy második történetszál (jelzem, az egész film össz-vissz 85 perc), aminek Walter fia, az apját megmagyarázhatatlan okból szívből gyűlölő Porter a főszereplője. A fiú pénzért megírja másik dolgozatát a suliban, most viszont a szívdöglesztő pompomlánynak kéne segíteni a búcsúztató szövegben. Persze három mondat után egymásba zúgnak, és persze a lánynak is van egy sötét folt a múltjában. Ez a szál még Walterénál is sokkal rosszabb, igazi giccs és kliséhegy, ami egy nyálas szónoklat jelenetben tetőzik. Az ilyen pedig csak egy Al Pacino filmben megbocsátható.

Az elnagyolt és teljesen kidolgozatlan érzelmek és motivációk miatt igazából a színészek sem tudnak kibontakozni. Gibson persze belead anyait-apait Walter figurájába. Amilyen ellenszenves ez az ember az életben, annyira szimpatikus a vásznon. Nagyjából azt hozza, amit minden komoly/drámai filmjében, de azt maximális hőfokon. Ezért kár, hogy Walter Black ennyire szürke szerep – nála már csak a Fosternek jutó feleség karaktere színtelenebb. Két összetett mondatot nem lehet róla mondani, annyira jelentéktelen. Az ifjú titán(ia) Jennifer Lawrence továbbra is egy istennő, és kis híján sikerül életet csiholnia a „több vagyok, mint aminek látszom” cheerleader ostoba karakterébe. Anton Yelchinnek szimpatikus feje van, veri is jó sokat a falba igen lelkesen. Többet róla se lehet elmondani.

Mel Gibson olyan, mint a kivert kutya, aki levizelte a félmilliós kanapét, szétrágta a Gucci táskát, most meg nagy boci szemekkel próbálja visszakönyörögni magát a lakásba. Az emberek eddig világszerte röhejes 6 millió dollárt hagytak a mozi pénztáraknál a Hódkorosért, úgyhogy sajnos Gibson még egy ideig a hátsó udvaron marad. Talán majd dobnak neki egy csontot, ha valóban lesz Halálos fegyver 5.

A Hódkoros (The Beaver)

Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 91 perc, 2011

Rendező: Jodie Foster

Szereplők: Mel Gibson, Jodie Foster, Anton Yelchin, Jennifer Lawrence, Zachary Booth
 

Képgaléria

Hozzászólás ehhez:

Kritika | A hódkóros - filmkritika

• 1. freelance 2011-09-20 21:56:15

  Tisztelt Szelle(nt) Ákos ! Ön egy boldog ember, hiszen egyike lehet ama lelki szegényeknek, akik köztudottan boldogok. Soraiból kiviláglóan Önnek már az is örömet okoz ha egy ilyen irományt szelle(nt), Ákos. Ha lehet, máskor tartsa vissza, mert nyilvánosan nem illik, még akkor sem, ha gyerekkorában esetleg zajos és szagos ingerekkel teli környezetben szocializálódott. Üdvözlettel: egy jóakarója