Kikötő Online

Mese a szerelemről - filmkritika

Sokféle mesét ismerünk a szerelemről, ez a történet egy a sok közül. Nem bonyolult, és nem is kiemelkedő, a filmre mégsem ragaszthatjuk az átlagos címkét. Az egyszerű vagy a természetes jobban illene rá. Mindennapi embereket látunk egy jól ismert szituációban, a film mégis képes különleges értékeket közvetíteni felénk.

Az eset bármikor és bárkivel megtörténhet. Ebben a történetben egy kőműves érez gyengéd vonzalmat fia tanárnője iránt. A nő és a férfi ellentétek vonzásában élnek. Jean kétkezi munkásember, Véronique pedig egy törékeny művészlélek. Ami közös bennük, és ami összehozza őket, az a zene szeretete. Ahogy a férfi építi a házakat, úgy épül fel lassan, de biztosan a kettejük közti szerelem. A kérdés, hogy van-e olyan szilárd alapja ennek a szerelemnek, hogy egy életen át kitartson, ahogy az épületek.

A rendező, Stéphane Brizé egy könyvet vett filmje alapjául, ami gyakran érezhető is: részletes környezetrajzot kapunk a szereplőket közvetlenül körbevevő világról, munkájukról, mindennapjaikról. Akárcsak egy leírás a regény lapjain, úgy bontakozik ki előttünk mindaz, ami a karaktereket jellemzi. Az alkotás nem él túlzásokkal, érzelmi túlcsordulással, ahogy azt a hasonló szerelmi történeteknél gyakran látjuk. Nincsenek drámai párbeszédek vagy hosszúra nyúlt búcsúk. Itt a tekintetek beszélnek a szavak helyett, a gondolatok kimondatlanul maradnak, azonban így is tökéletesen megértjük, hogy min mennek keresztül a szereplők, és hogyan néznek szembe sorsuk bizonytalanságával. Nincs szükség rá, hogy a jól ismert „mi lesz most?” kérdés hangokban is testet öltsön. A csendnek központi szerepe van a filmben, és a rendező nem sajnálja az időt, hogy ennek teret adjon. Jean és Véronique szótlanul ülnek egymás mellett percekig, azonban ezt egy cseppet sem érezzük zavarónak. A csendet a zene egészíti ki, így lesz teljes az alkotás érzelem- és gondolatvilága. Az édes-bús hegedűdallamok remekül segítenek ráhangolódni a filmre. A kamera mozgása, elhelyezkedése gyakran azt az érzést kelti a nézőben, mintha ő is ott lenne a szereplők mellett. Ez a voyeur pozíció testben és lélekben is közelebb visz minket a karakterekhez és problémáikhoz.

A film, habár nem tartalmaz nagy fordulatokat, végig képes fenntartani a figyelmet és az érdeklődést, mivel a végkimenetele szinte az utolsó pillanatig nem egyértelmű. A színészek remekül oldják meg feladatukat, játékuk hiteles, természetes és élvezhető. Remekül jelenítik meg a belső vívódást, a kezdeti távolságtartást, majd önmaguk megadását az érzelmeknek. Pillantásaik, érintéseik mindent elmondanak.

A film végén a kamera diszkréten magukra hagyja a szereplőket, a mese befejeződik. Mi nézők is eltávolodunk a történettől, és immár kívülállóként feltehetjük magunknak azokat a kérdéseket, melyekre talán nincs is válasz. Van-e jó vagy rossz döntés? Hogyan folytathatják életüket ezek az emberek, akik sorsdöntő választásra kényszerültek? Azonban ez már egy másik mese kezdete.


Értékelés


Mese a szerelemről (Mademoiselle Chambon)
színes, feliratos, francia filmdráma, 101 perc, 2009
Rendező: Stéphane Brizé
Szereplők: Vincent Lindon, Sandrine Kiberlain, Aure Atika, Arthur Le Houérou, Jean-Marc Thibault

Hozzászólás ehhez:

Mese a szerelemről - filmkritika