Kikötő Online

Nyomokban Coent tartalmaz

A félszemű – filmkritika

A Coen testvérek legutóbb egy meglehetősen személyes hangvételű és roppant nehezen emészthető filmmel jelentkeztek. Nem is csoda, hogy az Egy komoly ember szinte észrevétlenül sorvadt el a jegypénztáraknál, miközben azért pár díjat, jelölést bezsebelt. A 2010-es opus egészen más utakon jár és a sorsa is teljesen eltérő: a Félszeműben csak itt-ott bukkan fel a jellegzetes coeni hangnem, mondhatni műfajfilmet kapunk. A legendás tesók pedig karrierjük legnagyobb boxoffice sikerére bonthatnak pezsgőt.

A 14 éves Mattie Ross édesapját meggyilkolja a gyáva és galád Tom Chaney. A férfi ezután kereket old, a törvény pedig nem töri magát, hogy utolérje. Nem úgy a gyászát haragba fojtó kislány, aki felbéreli a város legelszántabb Marshallját, az iszákos, kiöregedett Rooster Cogburnt. Melléjük csapódik még a Texas Ranger La Boeuf is, a különös trió pedig nekivág a zord vadnyugatnak, némi igazságszolgáltatás céljából.

Coenék immár másodszor dolgoznak regényadaptációval, de ezúttal még a Nem vénnek való vidéknél is szöveghűbbek maradtak. Éppen ezért, aki jellegzetes coeni műfaj-csavarokat és eszement figurákat vár, az némileg csalódni fog. A Félszemű nyílegyenes western, amin csak nyomokban érződik, hogy kik is rendezték. Elsősorban a zseniális párbeszédekben és beszólásokban; ennyire parádés egysorosokat legutóbb a Nagy Lebowskiban hallhattunk. Az éjfekete humor, ami minden Coen film szériatartozéka, itt csak pár jelentben csillan meg, akkor viszont igazán üt. Minden műfajok királyát, a westernt a rendező testvérpáros is tiszteli, így ezúttal eszükben sincs kikacsintani, vagy a határok feszegetésével bajlódni. Ehelyett alázatosan, stílusjegyeiket a sufniban hagyva elmesélnek egy történetet és szórakoztatják a közönséget. Merthogy a Félszemű egy hihetetlenül szellemes, intelligens és alapvetően melegszívű western-dráma. Mattie Ross és Cogburn zseniális párosítás, minden tekintetben ég és föld ez a két ember. Valójában mindkettőjük felnőtté válásáról szól a film: a kislánynak meg kell tapasztalnia a világot és meg kell állnia a saját lábán, míg a züllött rendőrbírónak életében először felelősséget kell vállalnia valakiért és valamiért (a film eleji briliáns bírósági jelenetből kiderül, hogy a félszeműnek ez eleddig nem volt nagy erőssége). La Boeuf a kívülálló harmadik, ha úgy tetszik, ő az anyuka ebben a furcsa hármasban.

A jó történet és a remek dialógok azonban fabatkát sem érnének, ha nem ilyen színészek adnák elő őket. A film legnagyobb felfedezettje a forgatás idején alig 13 éves Hailee Steinfeld, aki elképesztő erővel kelti életre az ellentmondásokat nem tűrő, acélkemény, penge agyú kislányt. Nem az a tipikus hollywoodi gyerekszínész, már csak kinézetében sem, játéka pedig döbbenetesen érett. Matt Damon fizimiskáját eleinte szokni kell, de alapvetően jól hozza az önérzetes Rangert. A Félszemű megformálásért John Wayne Oscart kapott 1970-ben, és ha Jeff Bridgest nem díjazták volna tavaly, akkor valószínűleg ő is átvehetné a szobrocskát. Persze lehet mondani, hogy ez a figura tulajdonképpen a Töki a vadnyugaton, de Bridges olyan elemi erővel és olyan zamatos akcentussal játszik, hogy azelőtt mindenképp meg kell hajolni. A jól fésült, borotvált Bridgest nem szeretjük, a szakállas zülledékért rajongunk.

Coenék ezzel a filmmel mintegy a világ orra alá dörgölik, hogy milyen remek mesteremberek ők. A Félszemű lélegzetelállítóan professzionális munka, kezdve a fényképezessél, a hibátlan történetvezetéssel, egészen a zenéig. Ha Roger Deakins immáron kilencedik Oscar-jelölését sem tudja díjra váltani, akkor végképp bizonyos, hogy az Akadémia egy röhejes gittegylet. A kietlen kopár arkansasi vidék az ő kamerája előtt egyszerre fagyos pokol és felfedezésre váró napfényes mező. A hangulat, a vérbeli western miliő amúgy is fontos része a filmnek. És bár ebben is elég konvencionális a film – nagy, végtelen puszták, hosszú lovaglások a semmi közepén – azért a rendezők csak nem állják meg, hogy néhány furcsa szerzetet, groteszk figurát ne csempésszenek a tájba. A talált, majd kézről kézre adott hulla története majdnem olyan vicces, mint az Egy komoly ember fogorvosáé, aki héber üzenetet talált egy goj szájában.

Bár a Félszemű alapvetően a nagyközönség ízléséhez igazított műfajfilm, Coenéknél ez nem zárja ki, hogy komoly dolgokról beszéljenek. „Mindenért fizetni kell ezen a világon, Isten kegyelmét kivéve” – hangzik el rögtön a film elején a tanulság Mattie Ross szájából. A film végén el is jön a fizetség ideje, de se a megváltás nem olyan, mint várnánk, és a bosszú sem olyan édes, mint reméltük. Coenék a Nem vénnek való vidék és az Egy komoly ember befejezésével minden illúziónkat szertefoszlatták – ezúttal sincs ez másképp, noha nem olyan radikális a dolog, mint az említett filmek esetében. De hősök, beteljesült sorsok, és boldog összeborulások továbbra sincsenek. Az idő telik, a világ tovább rohad, a régmúlt idők nagy tetteit szertefújja a szél, döntéseink következményeit pedig életünk végéig viselnünk kell. Csak a western, az örök és változatlan.





A félszemű (True Grit)
színes, feliratos, amerikai western, 106 perc, 2010

Rendező: Ethan Coen, Joel Coen

Szereplők: Jeff Bridges, Hailee Steinfeld, Matt Damon, Josh Brolin, Barry Pepper

A film megtekintését a Cinema City tette lehetővé.
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | A félszemű – filmkritika

• 1. Margarita 2011-02-22 08:21:30

  Jól sikerült a film, nem csalódtam benne. Nem idealizál, és még olykor humoros is. Egyensúly-film, valahol mindig visszatér a medrébe.