Karc

Míg a halál el nem választ

„Hiszem, hogy világunkban megválaszthatjuk, miként adjuk elő a szomorú történeteket…” – írja a film alapjául szolgáló bestsellerében John Green. Akár a Csillagainkban a hiba mottója ...

Az acélember - filmkritika

Százan ezerszer tépték meg az utóbbi évtizedekben Superman palástját, de Zack Snyder most visszaadta a rajongóknak, amit megérdemelnek.

Transz

Amikor külön megkérik az embert, hogy legyen kedves ne beszéljen senkinek a film cselekményének alakulásáról, akkor egy picit beavatottnak érzi magát, mintha kiválasztott volna, aki ...

Sötétségben – Star Trek

Megosztó film lett J. J. Abrams első Star Trek-filmje pár éve, amire csak akkor döbbentünk igazán rá, miután elolvastuk a keményvonalas rajongók reakciót. Tegyük persze ...

360

Arthur Schnitzler drámájára a korszellem és az illetékes hivatalok kíméletlenül nyomták rá a pornográfia feliratú bélyeget, és ez nagyjából meg is felelt a korabeli ízlésvilágnak ...

Odüsszeusz kalandjai Sparrow Csodaországában

Narnia Krónikái 3 – a Hajnalvándor útja – filmkritika

2011-02-11 14:06:39 Kohner Attila

A Harry Potter sikereivel felérni akaró, de azt soha el nem érő sorozat harmadik része csak lazán illeszkedik az eddigi történetekbe. Annak ellenére, hogy ezúttal csak három narniai évet ugrottunk az időben, szemben az első két rész közt eltelt ezer esztendővel. Paradox módon a szereplők mégis jóval többet változtak, mint az előző részekben. És még egy ellentmondás: mindennek ellenére ez a legjobban sikerült epizód.

A könyvek sorrendiségét figyelembe véve a film a kiadások egymásutániságát követi, nem pedig a történetek időrendjét. C. S. Lewis hét kötetéből így a harmadikként kiadott, de ötödikként játszódó történetet vitte vászonra Michael Apted. Három narniai és egy földi év telt el a béke kitörése óta, a két kisebbik testvérkirály, Lucy és Edmund azonban jókorát nőtt. Főképp a fenséges kisasszonyra igaz ez, akinek szinkronhangja is a felismerhetetlenségig megváltozott. A nagyobbik baj, hogy nem előnyére: nehéz eldönteni, hogy Ungvári Zsófia pocsék szinkronszínész, vagy csak szerencsétlenül elviselhetetlen a hangszíne.

Hasonló átalakulásról a két nagyobbik testvér, Peter és Susan esetében nem beszélhetünk, már csak azért sem, mert egy félperces jelenetet leszámítva nem szerepelnek. Ugyanígy, Aslan is bár végig jelen van egyfajta uralkodó szubsztanciaként, de fizikai valójában csak a végkifejlet - amúgy túl hosszúra nyúlt - perceiben jelenik meg a nemes oroszlán. A három, eddig karakteres szereplő hiánya rányomja a bélyegét a filmre, annak ellenére hiányoznak, hogy az első két részben néhol már unalmas volt a testvéri civakodás. Ez utóbbit Edmund és Caspian herceg próbálják pótolni, míg a szereplők kiesését Lucy-ék unokaöccse, Eustace. Az elkényeztetett kis pukkancs véletlenül kerül rokonaival Narniába, és az egyetlen figura, aki jellemfejlődésen megy át a történet végére. Igaz, több kaland esik meg vele ebben az egy epizódban, mint az első két részben a teljes szereplőgárdával összesen. A világok határának átlépésekor úgy reagál, ahogy azt egy 10 éves forma kölyöktől várná az ember ilyen esetben. Szemben az elsőként Narniába jutó Lucy-vel, aki a beszélő állatok és mitológiai lények világába jutva már akkor sem úgy viselkedett, mint aki épp most jött le a falvédőről. Vagy, hogy pontosabban fogalmazzunk – épp most esett ki a ruhásszekrényből.

Eustace nélkül a mozi első 50 perce komoly unalomba fulladt volna, bár így is a határán volt ennek. Azon kívül, hogy jókat derülnek a rutinos mesevilágban élők az új jövevény csetlésein, és még nagyobbat a botlásain, nem sok minden történik. Van egy zöld köd, amiben emberek tűnnek el rejtélyesen. Van hét lord, akik elindultak felderíteni a titkot. Nem meglepő, mindnyájuknak nyoma veszett. Ekkor jött Caspian, aki tengerre szállt, és követte a lordok nyomát, de elsőként Lucybe és Edmundba botlott. Együtt indulnak tehát tovább, hogy megkeressék a hét lordot és kardjaikat, melyekkel véget vethetnek az átoknak. Akár még az is lehet, hogy ez izgalmasan hangzik, de sajnos nem az. A hét kard felkutatása nem kalandosabb, mint cserebogarakat gyűjtögetni a réten: megyünk-megyünk, egyszer csak szembe jön egy, és ugyan fürgének és ügyesnek kel lenni, hogy elkapjuk, de alapjában akkor is csak egy mélyebbet kell hajolni érte.

A sztori egyébként a kibontakozáskor – a szigetről szigetre folyó események miatt - erősen emlékeztet Odüsszeusz tengeri kalandjaira. A végkifejletnél pedig a Karib tenger kalózainak lehetne bármely része a film. De olykor-olykor Alice Csodaországban is az ember eszébe jut, köszönhetően annak, hogy az élővilág ebben a részben átlépte a mitológia szabta határokat, és egyes szigeten egészen elképesztő külsejű és habitusú szerzetekbe botlanak Edmundék. Ezek azok a pillanatok, ami miatt mindenképp érdemes megnézni a harmadik részt is, és ami az első kettő fölé emeli azt. Az izgalmak igazán csak akkor kerülnek előtérbe, amikor elérik a zöld köd forrását, az örök sötétségbe borult szigetet – itt viszont egy olyan látványos, pörgős akció szemtanúi lehetünk, amilyet utoljára Sparrow kapitány élt meg.

Ami a legnagyobbat dob a mozi értékén, az a lezárás – és nem feltétlenül azért, mert fel lehet állni a székből. Ha már ilyen sokat hajóztak, hőseink ellátogatnak a narniai világ végére, ahol egy pillanatra felvillanó sziluett erejéig a mesevilág mennyországa is látható, és Aslan szerepe is kikristályosodik ebben az egész - mitológiát, Andersen meséit és Harry Pottert keverő - történetben.

  


Narnia Krónikái 3. - A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader)
színes, magyarul beszélő, angol családi kalandfilm, 113 perc
Rendező: Michael Apted
Szereplők: Ben Barnes, Skandar Keynes, Georgie Henley, Will Poulter, Liam Neeson

  

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Narnia Krónikái 3 – a Hajnalvándor útja – filmkritika

Milyen nap van ma?