Kikötő Online

Öregember nem gyorsvonat

Red – filmkritika

Bruce Willis a Feláldozhatókban csak egy rövid cameo erejéig szerepelt, de úgy tűnik, megtetszett neki a koncepció. Összehozott hát ő is egy piff-puff, dirr-durr akciófilmet néhány öregecske, de legalább A-kategóriás színésszel, hogy a vérzivatar közepén viccet csináljanak saját vénségükből. Az eredmény felemás; a Red jobb pillanataiban valóban kegyetlenül szórakoztató, a kevésbé sikerült pillanatokban viszont olyan, mintha a ZAZ trió egyik balul sikerült marhaságát látnánk.

A koncepcióról és a történetről még egy film eszünkbe juthat, ez pedig Clint Eastwood Űrcowboyokja; itt is, ott is egy rakat nyugdíjas mutatja be a gyakorlatban a Die Hard 3 egyik aranyköpését, hogy tudniillik öregember nem gyorsvonat. A Redben Bruce bácsi egy visszavonult CIA ügynököt játszik, akit egy szép téli estén ismeretlen fegyveresek megpróbálnak hidegre tenni. Frank Mosest azonban kemény fából faragták és miután túléli a támadást, összeverbuválja a régi csapatot; Freeman papát, Malkovich apót és Mirren nénit, hogy szétrúgjanak pár segget. Hozzájuk csapódik még Mary-Louise Parker is, hogy legalább egy aktív korú tagja is legyen a csapatnak.

Robert Schwentke filmje – a Légcsavarhoz és az Időutazó feleségéhez hasonlóan – az eltékozolt lehetőségek filmje. A Red alapját képező képregény komor, depressziós hangulatát harsány vígjátékra cserélték, amivel nem is lenne gond, ha a forgatókönyvírók bírták volna szuflával és poénokkal. Nem így van: Schwentke mozija ugyanazt a néhány viccet ismételgeti untalan, a történet meg olyan fapados, mint egy ’80-as évekbeli B-filmmé. Nehéz műfaj ez: egyszerre kéne működőképes akciófilmnek lennie és paródiának is. A rendező inkább az utóbbi felé tolná el a hangsúlyt, csak sokszor elveti a sulykot, vagy olyan olcsó poénokkal operál, mint Willis kopasz kuglifeje. Talán csak a film eleje igazán jó, amíg be nem indul az akció, és inkább a koron való élcelődés a hangsúlyos.

A Red kétségtelenül az első osztályú színészcsapatra apellál, de itt is kiaknázatlanul hagyja a lehetőségeket. Bruce Willis „brucewillisesen” néz és mosolyog megállás nélkül, többet nem tud, vagy nem akar mutatni. Freeman méltatlanul keveset van vásznon, ha mégis, akkor pedig a tőle unásig ismert joviális nagypapa figurát hozza. Malkovich simán csak ripacs, mint az Égető bizonyítékban, de kétségkívül neki jutnak a legjobb poénok. Louise Parker figurája teljességgel felesleges, ezt az egész szerelmi szálat nyugodtan kidobhatták volna a kukába. A legviccesebb figura a filmben Helen Mirren rambo-nagyiként, de ő is belekeveredik egy suta és gagyi szerelmi ügybe. Vájt szeműek kiszúrhatják még Mrs. Kimet a Szívek szállodájából, vagy a Szuperzsaru Dunlop őrmesterét, azaz Ernest Borgninet.

A Red egy bátrabb, tehetségesebb rendezővel, összeszedettebb forgatókönyvvel és egyenesebb koncepcióval, de főleg merészebb, durvább hangvétellel akár kultuszfilm is lehetett volna. Így viszont kaptunk egy legjobb esetben is mérsékelten érdekes katyvaszt, néhány emlékezetes jelenettel és poénnal, de sajnos sok üresjárattal és kevés eredetiséggel.

Red
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 111 perc, 2010)
Rendező: Robert Schwentke
Szereplők: Bruce Willis, Mary-Louise Parker, Morgan Freeman, John Malkovich, Helen Mirren

A film megtekintését a Cinema City tette lehetővé.
 

Hozzászólás ehhez:

Red – filmkritika