Karc

Az acélember - filmkritika

Százan ezerszer tépték meg az utóbbi évtizedekben Superman palástját, de Zack Snyder most visszaadta a rajongóknak, amit megérdemelnek.

Transz

Amikor külön megkérik az embert, hogy legyen kedves ne beszéljen senkinek a film cselekményének alakulásáról, akkor egy picit beavatottnak érzi magát, mintha kiválasztott volna, aki ...

Sötétségben – Star Trek

Megosztó film lett J. J. Abrams első Star Trek-filmje pár éve, amire csak akkor döbbentünk igazán rá, miután elolvastuk a keményvonalas rajongók reakciót. Tegyük persze ...

360

Arthur Schnitzler drámájára a korszellem és az illetékes hivatalok kíméletlenül nyomták rá a pornográfia feliratú bélyeget, és ez nagyjából meg is felelt a korabeli ízlésvilágnak ...

iLL Manors – Rázós környék

Szeretném azt hinni, hogy nem nagyon dőlnek már be az emberek olyan alibi frázisoknak, hogy botrányfilm, meg provokáció, mert 2013-ban mégis ki botránkozik meg egy ...

Rém hangosan és irtó közel - filmkritika

2012-03-14 11:45:07 Hanula Zsolt

Minél többet látok az Oscar-jelölt filmek közül, annál inkább undorodom ettől az egész koktélos, frakkos pereputtytól, mert ennyi szentimentális mesét összeszedni az utolsó fordulóra gyomrot próbáló tett. Épp ezért meglepő, hogy olyan folyóba léptem, amibe eddig sosem, történetesen, hogy egy a legtöbbek által leübergiccsezett filmet kicsit magányosan ugyan, de annál jobb kedvvel emeljek fel jól látható magasságba, hadd lássák meg minél többen. Mert szerintem meg remek.

A szeptember 11. utáni sokkot feldolgozó, sőt valahol magáról a feldolgozásról értekező regény már 2005-ben megjelent és – természetesen – vitték is, mintha ingyen volna. Az adaptáció problémáira – úgy általában – most nem térek ki, mert tényleg minek. Felteszem azonban, a könyv olvasása még nagyobb élményt jelentene, mint a mozi. A filmet nem a két sztár, Tom Hanks és Sandra Bullock helyezi igen előkelő pozícióba az én saját külön bejáratú értékrendemben, de még csak nem is kizárólag Max von Sydow a játékidő alig egyharmadában való jelenléte – noha az már önmagában frenetikus, ebben azért még a film iránt amúgy fanyalgók is nagyrészt egyetértenek.

Tény ugyanakkor, hogy a gyerekszínész a feladatra való meg nem érettsége, valamint Stephen Daldry rendező egy-egy filmjében tényleg az elviselhetetlenség határát súroló szenvelgése csak súlyosbítani tudná a helyzetet, de engem az alapanyag, mindaz ami abból megmaradt, ami így a szöveget egyébként nem ismerve is kitapinthatóan jelen van a filmen, szóval az egész elmesélni való sokkal inkább magával ragadott, mint az idei Oscar-jelöltek bármelyikének mondandója. Volt ott szebb, volt profibb, elvontabb és egyértelműbb, nekem azonban mégis ennek a tízéves kölyöknek a meséje tűnik a legérdekesebbnek. Nem egy néhány sorban elmesélhető rezümére gondolok itt (fiú talál egy kulcsot, amit a WTC alatt maradt apja hagyott rá és keresi hozzá a zárat, közben megismeri sosem látott nagypapáját), hanem arra a krimire, kutatásra, annak hozadékaira, a karakter egyébként megszokott, de azonosulásra nem mindig alkalmas személyiségfejlődésére, amik így együtt szerintem egy briliáns alkotót engednek feltételezni.

Még egyszer tehát, ez alatt Jonathan Safran Foer írót értem, aki korábbról a Minden vilángol (Everything Is Illuminated) c. könyvet is jegyzi. Megértem azt is, ha valakinek ugyanakkor sok az a sírás-rívás, ami beborítja és rossz értelemben hollywoodivá teszi a filmet, én azt gondolom, ezúttal ez megbocsátható.

 

Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close)
dráma, 129 perc.

r.: Stephen Daldry,
fsz.: Thomas Horn, Max von Sydow, Tom Hanks, Sandra Bullock;

Hozzászólás ehhez:

Filmkritika | Rém hangosan és irtó közel

Milyen nap van ma?