Kikötő Online

ROSSZ HELYEN, ROSSZ IDŐBEN

Halál sugárút - filmkritika

Az Essex Egyetem kutatásai alapján a hátrányos helyzetű diákok iskolázottságát tekintve az Egyesült Királyság jóval az átlag alatt teljesített. A felmérés során azt boncolgatták, milyen mértékben van hatással a társadalmi helyzet, konkrétabban a családon belüli jövedelem a tanulmányi teljesítményre. A lista elejére az ázsiai térségekből kerültek ki, de még Franciaország, Ausztrália, sőt az Egyesült Államok is jócskán lehagyta Nagy-Brittaniát az oktatási rendszer rugalmasságát illetően.

A naturalista, realista szemszögéről híres brit filmrendező, Ken Loach nem hazudtolta meg most sem magát, ismét a kisember problémáit kapta lencsevégre, és a száraz statisztikai adatok helyett a száraz, néhány személyen keresztül bemutatott társadalomábrázolás felé vette az irányt. Az eredmény oly annyira nyers lett, hogy félő, az csak a stílust kifejezetten kedvelő rétegeknél talál be, bár, az igazat megvallva, lehet, hogy még náluk is rezeg a léc. Velősen, minden salangtól mentesen megragadva a lényeget a Halál sugárút annyira naturalista, hogy szinte ordítani tudnánk a fájdalomtól, ami nem feltétlenül baj, elvégre az ilyen műveknek is megvan a maga helyük. A probléma valószínűleg az, hogy nem attól szenvedünk - az átérzés keretein belül - amitől a főhős maga, hanem ahogy az elénk tárul. Ugyan a film enyhítésképpen az első szakaszban még kecsegtet a nyomozás izgalmaival, de végül totálisan átfordul a különféle társadalmi rétegek nagyrészt vagyonbeli különbözőségeiből fakadó drámába.

Fergus (Mark Womack) tulajdonképpen a pénz miatt választja a katonai pályát, ahova még gyerekkori barátját, Frankie-t (John Bishop) is sikerül magával csábítania. Fergus később továbblép, és egy biztonsági cégnél vállal állást Bagdadban, Frankie viszont marad a kaptafánál, és később életét veszti a veszélyes Halál sugárúton – innen az eredeti Route Irish cím –, ami a bagdadi repteret és a város biztonságos zónáját – green zone – köti össze. Fergus nem képes elfogadni a hivatalos magyarázatot, ezért elhunyt barátjának özvegyével együtt megpróbálja kideríteni, mi is történhetett valójában.

Loach nevezetes arról, hogy képzett és gyakorlott színészek helyett kezdőket vagy amatőröket alkalmaz, mivel úgy gondolja, a Sztanyiszlavszkij tapasztalataiból merítő úgynevezett method acting módszeren nevelkedett művészek nem képesek elég realisztikusan, természetesen és meggyőzően visszaadni ezeket az életszerű karaktereket. Nem igazán érdemes a témát és a kedélyeket túlságosan felpiszkálni, pláne, hogy mindkét táborban – amatőr és profi színészek körében egyaránt – találhatók jók és kevésbé jobbak, de jelen esetben Loach meglátása nem mondhatnánk, hogy igazolást nyer. Az emberközeliség, a realisztikus ábrázolás elsősorban itt abban merül ki, hogy a szereplők kevésbé tagolva, ezáltal kevésbé érthetően beszélnek, sőt, inkább hevesen üvöltenek és egy bizonyos szót a koptatásig elhasználva gyakran eszeveszetten és indulatosan reagálnak.

Valószínűleg a szélsőséges, érzékszerveinket megtámadó viselkedés általánosan a pénzközpontú világ és a hadviselés különféle formáinak káros következményeit, egyénileg meg Fergus tragédiáját hivatott kiemelni, ami végül valahol mégis elveszti küldetését. Talán, ha egy kicsivel kevesebbet vagy enyhébben kiabálnának, akkor nem csupán hangok és indulatok jutnának el fülünkig, hanem szavak, jelentések és rezdülések is. De, hogy mennyire relatív minden, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a Halál sugárútat a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték.
 

Halál sugárút (Route Irish)

Színes, feliratos, angol-francia-olasz-belga-spanyol filmdráma, 109 perc, 2010

Rendező: Ken Loach

Szereplők: Mark Womack, John Bishop, Andrea Lowe, Trevor Williams, Stephen Lord

 

Képgaléria

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Halál sugárút - filmkritika