Az amerikai irodalom gót-romantikus fenegyerekét, a 19. század underground-celeb rímforgatóját, Edgar Allan Poe-t sokféleképpen képzelhetjük magunk elé. Lehet ő egy az élet csikorgó fogaskerekei alatt ...
Mi lesz abból, ha egy kis kolonializmus keverünk egy néhol túl meseszerű történettel? Egy könnyed, egyszer nézhető film.
Pár napja volt a vetítés, de még mindig ott a kabátomon a kvázi belépőként kapott Avengers-kitűző. Eléggé szimpla, viszont valahogy jó érzés viselni. Mint ahogy ...
A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.
A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az ...
A brit királyi családnál unalmasabb, hovatovább ellenszenvesebb bagázst álmodni sem lehet, az embereket azonban mindennél jobban érdeklik a Royal Family ügyes-bajos dolgai, kisebb-nagyobb, bulvár-ízű balhéi. Filmre kívánkoznak ők tehát, és a kiváló Királynő után most egy generációt visszaugrunk az időben, Erzsébet apjáról, a dadogós VI. Györgyről szól ezúttal a mese.
A király beszéde ugyanis se nem dráma, se nem életrajzi portréfilm, hanem vérbeli álomgyári mese a legkisebb királyfiról, aki eszének, kitartásának és barátainak köszönhetően mennybe megy – vagyis érces hangja felszárnyal és messzire repül. Odáig azonban hosszú – vicces, izgalmas és maximálisan szórakoztató - út vezet, hiszen a film elején Albert, York hercege még egy bizonytalan, kétségek közt tipródó trón-várományos, aki úgy dadog, mint egy óvodás a szavalóversenyen. Elődeinek ez a betegség aligha okozott volna problémát, ámde a XX. század elején, a rádió megjelenésével a királynak már nem csak szépnek és daliásnak kellett lennie, de hatásos speakernek is. Felesége unszolására György ellátogat az ausztrál, sajátságos módszereiről és szókimondó stílusáról ismert logopédushoz, Lionel Logue-hoz.
A film sava borsát ezek a kezelések adják: Logue (Geoffrey Rush) és a király (Colin Firth) két külön világ, akik között már az első perctől kezdve szikrázik a levegő. A Király beszéde alapvetően a sportfilmek hálás dramaturgiáját követi – a bölcs mester felnyitja tanítványa szemét, a felkészítés egyben embertanfolyam is, majd a végén a mindent eldöntő csatából egy új ember születik. Firth és Rush összecsapásai, ezek a szikrázóan szellemes szópárbajok minden pénzt megérnek. David Seidler tanítanivaló forgatókönyve jobbnál jobb párbeszédeket ad a figurák szájába, miközben a dramaturgia nyílegyenes, a jellemfejlődés zökkenőmentes és a korkép is találó. A Király beszéde a szó legjobb értelmében modern film – manapság így kell, így illik elmesélni egy történetet. Semmi szájbarágós didaktika, semmi olcsó melodráma, és semmi giccs. Ez utóbbi főleg a befejezésnél fenyeget, hiszen a birodalmat háborúba szólító királyi beszéd akár könnyes és patetikus is lehetett volna – ha nem ennyire tehetséges emberek készítették volna a filmet.

A Király beszéde minden percében intenzív mozi élmény; ha épp nem a szópárbajok, akkor az elképesztő aprólékossággal felidézett enteriőrök vagy londoni utcák nyűgözik le az embert. De a vágás, az operatőri munka és az elegáns rendezés is gondoskodik róla, hogy ne lankadjon a figyelem. Ugyanakkor Tom Hooper mozija mégis és legfőképpen színész-film. Colin Firth minden valamirevaló díjat bezsebelt az elmúlt időben, méghozzá maximálisan megérdemelten. Ez az ő filmje, nélküle fele ennyit se érne az egész. Persze VI. György szerepe különösen hálás szerep – válságban lévő uralkodó egy válságos időben – de Firth igazán emberivé és esendővé teszi a figurát. Méltó partnere Geoffrey Rush, akinek szintén kijárna a díjeső; humort, meleg szívet és kemény kezet egyesít parádésan. Helena Bonham Carter - szokásához híven – hihetetlenül alázatos és erős alakítást nyújt Erzsébet királynőként. Egyedül Timothy Spall lóg ki a sorból, aki ugyan remekül idézi meg Churchill hanglejtését és beszédmodorát, de arcjátéka inkább paródiába illene.

Akármennyire jó film is a Király beszéde, alapvetően egy igen egyszerű darab. Igazi Oscar-barát könnyes-vicces dráma Weinsteinéktől, akik talán még Michael Baynek is kibuliznának egy jelölést. Az idei Oscar-jelöltek közül a Király beszéde a legkönnyebb film (na jó, az Eredet után), ami valójában csak addig tart, ameddig nézem. A király is ember, naná, mi más lenne? A Királynő után ez már nem nagy reveláció. A handicap legyőzhető, csak akarni kell – Forrest Gumpból is milyen jó futó lett. Igazán újszerű gondolatokat vagy filmnyelvi innovációt aligha képes felmutatni Hooper mozija. Szellemes, aranyos, kedves és intelligens kosztümös film – de egy ideális világban ez a film az elvárható minimum lenne.
![]()
A király beszéde (The King's Speech)
színes, feliratos, angol-amerikai filmdráma, 118 perc, 2010
Rendező: Tom Hooper
Szereplők: Colin Firth, Helena Bonham Carter, Geoffrey Rush, Guy Pearce, Derek Jacobi