Karc

A holló - filmkritika

Az amerikai irodalom gót-romantikus fenegyerekét, a 19. század underground-celeb rímforgatóját, Edgar Allan Poe-t sokféleképpen képzelhetjük magunk elé. Lehet ő egy az élet csikorgó fogaskerekei alatt ...

Minden jó, ha vége jó

Mi lesz abból, ha egy kis kolonializmus keverünk egy néhol túl meseszerű történettel? Egy könnyed, egyszer nézhető film.

Disz iz tímvörk!

Pár napja volt a vetítés, de még mindig ott a kabátomon a kvázi belépőként kapott Avengers-kitűző. Eléggé szimpla, viszont valahogy jó érzés viselni. Mint ahogy ...

Oslo, augusztus - filmkritika

A Szerzők rendezője második filmjében újra előszedi az öngyilkossággal kacérkodó figuráját, aki időközben persze öregedett s ha lehet, még kevésbé ragaszkodik az élethez.

A fal - filmkritika

Címkék: mozi filmkritika

A Titanic fesztiválon látott A fal alapjául szolgáló Marlen Haushofer-regény sajnálatos módon a mai napig nem kapott magyar fordítást és került itthon forgalmazásba, így az ...

Szól a rádió

A király beszéde – filmkritika

2011-02-17 15:31:00 Szelle Ákos

A brit királyi családnál unalmasabb, hovatovább ellenszenvesebb bagázst álmodni sem lehet, az embereket azonban mindennél jobban érdeklik a Royal Family ügyes-bajos dolgai, kisebb-nagyobb, bulvár-ízű balhéi. Filmre kívánkoznak ők tehát, és a kiváló Királynő után most egy generációt visszaugrunk az időben, Erzsébet apjáról, a dadogós VI. Györgyről szól ezúttal a mese.

A király beszéde ugyanis se nem dráma, se nem életrajzi portréfilm, hanem vérbeli álomgyári mese a legkisebb királyfiról, aki eszének, kitartásának és barátainak köszönhetően mennybe megy – vagyis érces hangja felszárnyal és messzire repül. Odáig azonban hosszú – vicces, izgalmas és maximálisan szórakoztató - út vezet, hiszen a film elején Albert, York hercege még egy bizonytalan, kétségek közt tipródó trón-várományos, aki úgy dadog, mint egy óvodás a szavalóversenyen. Elődeinek ez a betegség aligha okozott volna problémát, ámde a XX. század elején, a rádió megjelenésével a királynak már nem csak szépnek és daliásnak kellett lennie, de hatásos speakernek is. Felesége unszolására György ellátogat az ausztrál, sajátságos módszereiről és szókimondó stílusáról ismert logopédushoz, Lionel Logue-hoz.

A film sava borsát ezek a kezelések adják: Logue (Geoffrey Rush) és a király (Colin Firth) két külön világ, akik között már az első perctől kezdve szikrázik a levegő. A Király beszéde alapvetően a sportfilmek hálás dramaturgiáját követi – a bölcs mester felnyitja tanítványa szemét, a felkészítés egyben embertanfolyam is, majd a végén a mindent eldöntő csatából egy új ember születik. Firth és Rush összecsapásai, ezek a szikrázóan szellemes szópárbajok minden pénzt megérnek. David Seidler tanítanivaló forgatókönyve jobbnál jobb párbeszédeket ad a figurák szájába, miközben a dramaturgia nyílegyenes, a jellemfejlődés zökkenőmentes és a korkép is találó. A Király beszéde a szó legjobb értelmében modern film – manapság így kell, így illik elmesélni egy történetet. Semmi szájbarágós didaktika, semmi olcsó melodráma, és semmi giccs. Ez utóbbi főleg a befejezésnél fenyeget, hiszen a birodalmat háborúba szólító királyi beszéd akár könnyes és patetikus is lehetett volna – ha nem ennyire tehetséges emberek készítették volna a filmet.

A Király beszéde minden percében intenzív mozi élmény; ha épp nem a szópárbajok, akkor az elképesztő aprólékossággal felidézett enteriőrök vagy londoni utcák nyűgözik le az embert. De a vágás, az operatőri munka és az elegáns rendezés is gondoskodik róla, hogy ne lankadjon a figyelem. Ugyanakkor Tom Hooper mozija mégis és legfőképpen színész-film. Colin Firth minden valamirevaló díjat bezsebelt az elmúlt időben, méghozzá maximálisan megérdemelten. Ez az ő filmje, nélküle fele ennyit se érne az egész. Persze VI. György szerepe különösen hálás szerep – válságban lévő uralkodó egy válságos időben – de Firth igazán emberivé és esendővé teszi a figurát. Méltó partnere Geoffrey Rush, akinek szintén kijárna a díjeső; humort, meleg szívet és kemény kezet egyesít parádésan. Helena Bonham Carter - szokásához híven – hihetetlenül alázatos és erős alakítást nyújt Erzsébet királynőként. Egyedül Timothy Spall lóg ki a sorból, aki ugyan remekül idézi meg Churchill hanglejtését és beszédmodorát, de arcjátéka inkább paródiába illene.

Akármennyire jó film is a Király beszéde, alapvetően egy igen egyszerű darab. Igazi Oscar-barát könnyes-vicces dráma Weinsteinéktől, akik talán még Michael Baynek is kibuliznának egy jelölést. Az idei Oscar-jelöltek közül a Király beszéde a legkönnyebb film (na jó, az Eredet után), ami valójában csak addig tart, ameddig nézem. A király is ember, naná, mi más lenne? A Királynő után ez már nem nagy reveláció. A handicap legyőzhető, csak akarni kell – Forrest Gumpból is milyen jó futó lett. Igazán újszerű gondolatokat vagy filmnyelvi innovációt aligha képes felmutatni Hooper mozija. Szellemes, aranyos, kedves és intelligens kosztümös film – de egy ideális világban ez a film az elvárható minimum lenne.




A király beszéde (The King's Speech)
színes, feliratos, angol-amerikai filmdráma, 118 perc, 2010
Rendező: Tom Hooper
Szereplők: Colin Firth, Helena Bonham Carter, Geoffrey Rush, Guy Pearce, Derek Jacobi

 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | A király beszéde – filmkritika

Milyen nap van ma?

A Nemzeti Kulturális alap támogatásával: