Kikötő Online

Tőzsdecápák – A pénz nem alszik - filmkritika

Gordon Gekko a filmvásznon valaha megfordult egyik legnagyobb szarházi, akinek megformálásáért Michael Douglas 1987-ben megérdemelten vehette át az Oscar-díjat. A Tőzsdecápákat egy olyan rendező készítette, aki akkoriban a világ legjobbjai közé tartozott. A második részt olyasvalaki rendezte, akinek egy darab eredeti ötlet nincs a fejében – a két ember egy és ugyanaz, nevezetesen Oliver Stone.

A Pénz nem alszik jó húsz évvel az első rész után játszódik, és annyi benne a történetszál, mint Wall Streeten a mandzsettagomb. Először is Gekko kiszabadul a börtönből és könyvet ír. Shia LaBeouf közben elvenni készül a lányát, aki viszont gyűlöli apját, mert őt hibáztatja mindenért, különösen az öccse haláláért. Mindemellett LaBeouf főnöke öngyilkos lesz, aminek hátterében a velejéig romlott Bretton James, azaz Josh Brolin ármánykodásai állnak. Innentől elkezdődik a „mindenki mindenki ellen” és még a 2008-as gazdasági válság is beüt.

Ahogy nézi az ember ezt a filmet, nem nagyon tudja elhinni, hogy ugyanaz az ember ül a kamera mögött, mint aki a Szakaszt, a Született július 4-ént vagy a Született gyilkosokat rendezte. Hova lett az árnyaltság, hova a feszültség és főleg, hova az ész? Ha valami miatt – ha nem is szeretni – de tisztelni lehetett a Tőzsdecápák című filmet, az a szenvtelensége. Stone jó érzékkel megfelelő távolságot tartott a szereplőktől. Inkább csak megmutatott, de nem papolt. Ennek vége. A Tőzsdecápák második része se nem thriller, se nem dráma, se nem a pénzügyi manipulációkat leleplező összeesküvés-film, hanem egy émelyítő melodráma és egy baloldali és zöld agitprop mozi keveréke. Utóbbit még talán elnéznénk, ha okosan és ötletesen lenne elővezetve, de Stone összehord hetet-havat fúziós technikáról, a gonosz olaj-lobbiról és mindezt nevetséges, ismeretterjesztő tv-csatornákon látható animációkkal tálalja (és ha ez nem lenne elég, hőseit hibrid hajtású autóba ülteti, aminél elcsépeltebb karakterjellemzés alig akad). A melodráma ellenben megbocsájthatatlan. Carey Mulligan vergődése apja és szerelme, szeretete és gyűlölete közt elnagyolt, átélhetetlen, de ugyanilyen banális a szerelmi szál is.  Ahogy minden más is csak vázlatszerű a filmben, mert Stone ezernyi témát vet fel, kismillió történetszálat indít, de nincs egy fő vonal vagy karakter, aki vezetné a filmet. 

Szinte hihetetlen, de Gekko-ról a játékidő nagy részében le kell mondanunk. Alig van színen, és ha mégis, akkor egy megfásult, rokkant öregember benyomását kelti. Ennyire tönkrevágni egy valaha legendás manipulátort több mint hiba. Főhősnek talán LaBeouf-t szánták az alkotók, nyilván anyagi, mint szakmai megfontolások miatt, de tekintve, hogy ez nem a Transformers, ahol elég nézni és futni, az ifjú titán csúfosan kudarcot vall. Még nála is gyengébb a Gekko lányát alakító Mulligan, aki ugyan egy jó tízessel idősebbnek néz ki LaBeouf-nél, viszont színészi képességeit tekintve egyenrangú partnere. Hamatgyenge. Azért vannak színészek is a filmben; itt van például Josh Brolin, akinek kiváló alakítását még a pocsék szinkron se tudja elrontani.  Vagy vegyük Frank Langella-t, aki itt csak kevés szerepet kap, de szintén remek. Feltűnik még Susan Sarandon; rajta keresztül kéne látnunk, hogy a nagyfiúk játéka hogy csapódik le a kisembernél. Látjuk, értjük, ennyi erővel ki is írhatták volna nagy betűkkel a vászonra. Idegesítő, hogy ilyen színészek is játszanak a filmben, de nekünk LeBeouf és Mulligan szenvelgését kell néznünk. Egy ízben még az első rész főszereplője, Charlie Sheen is felbukkan és előadja, hogy milyen jól járt a Blue Star eladásával és milyen aranyélete volt utána. Ez egyrészt hihetetlen illúzióromboló (ahogy az is, hogy Gekko-t nem Bud Fox miatt ítélték börtönre), másrészt Sheen szétzüllött fizimiskáját nézve az az élet inkább a whisky és a detox között zajlott. 

Hogy a történet fabatkát sem ér, hogy semmi ritmusa, íve nincs, az egy dolog. Ennél sokkal rosszabb az a tolakodó, már-már gagyi stílus, amiben Stone elővezeti. Osztott képmezők, mintha egy negyven évvel ezelőtti krimit néznénk, nevetséges szimbólumok (főleg buborékok, de egy ponton még a Ground Zero is előkerül), és hangzatos bölcsességek. A film legkínosabb pillanatában a halott mentor szelleme is ott figyel a tükörben. A túlságosan is hangsúlyos product placement pedig szöges ellentétben áll a film mondanivalójával. És ha már mondanivaló: az hogy a Wall Street könyörtelen, emberi életeken átgázoló pszichopaták tárháza, nem nagy újdonság. Erről szólt az első rész is, azóta ez mindenkinek napnál világosabb. Ennél illene többet mondani, nem csak elcsépelt közhelyeket puffogtatni.

A Tőzsdecápák 2. a valaha készült egyik legfeleslegesebb és legrosszabb sequel; bohócot csinál egy klasszikus figurából, émelyítően manipulatív, halálosan unalmas és idegesítő. Ha valaki nem hiszi, elég, ha az utolsó tíz percet megnézi; peace, love, harmony. Stone még sose volt ennyire rossz.

Értékelés


Tőzsdecápák 2 – A pénz nem alszik (Wall Street: Money Never Sleeps)
színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 127 perc, 2010
Rendező: Oliver Stone
Szereplők: Michael Douglas, Shia LaBeouf, Frank Langella, Carey Mulligan, Josh Brolin, Susan Sarandon

A film megtekintését a Cinema City tette lehetővé.

Hozzászólás ehhez:

Tőzsdecápák – A pénz nem alszik - filmkritika