Kikötő Online

Űrlény a fedélzeten

Paul – filmkritika

Ha igazán minőségi vígjátékot kéne mondanom az elmúlt évtizedből, akkor gondolkodás nélkül Nick Frost és Simon Pegg két közös munkáját, a Shaun of the Dead-et és még inkább a Hot Fuzz-t említeném. Az őrült britek az elmúlt években külön utakon jártak, most viszont – mindannyiunk legnagyobb örömére – újra közös filmet fabrikáltak. A Paul hozza is, amit vártunk tőle – az év eddigi legszórakoztatóbb 104 percét.

Két angol kocka érkezik a Comic-Con fesztiválra, Amerikába. Meglátogatják a híres 51-es körzetet is, ahol aztán nem kell csalódniuk: egy szökött alienbe botlanak, aki hatvan év rabság után meglógott a kormány börtönéből. Paul, a cigiző, söröző, káromkodó E.T. nyomában ott liheg a titkosszolgálat, a rendőrség, és egy titokzatos nő is. Graeme és Clive segítenek a marslakónak a szökésben – idővel hozzájuk csapódik egy bigottan vallásos lány is, üldözőik sorát pedig egy feldühödött apuka, és néhány redneck gyarapítja.

Pegg és Frost ott folytatják, ahol négy évvel ezelőtt abbahagyták: miután a feje tetejére állították a zombi-, majd a zsarufilmeket, most az űrlényes mozikat, és a roadmoviekat cincálják darabolja, fordítják ki és építik újra. A Paul tulajdonképpen egy gigantikus utaláshalmaz – olyan dózisban, hogy az szinte követhetetlen, főleg azoknak, akik nem vágják betéve a sci-fi- és képregény-történelmet. Sokszor egy-egy beállítással, mondattal, apró gag-gel utalnak egy kultfilmre, úgyhogy megéri koncentrálni a másfél óra minden egyes pillanatára. Sigourney Weaver rövid, ám annál frappánsabb szerepeltetése külön dicséretes. A Paul azonban akkor is működik, ha mindezeket figyelmen kívül hagyjuk. Laikusok is bátran jegyet válthatnak, mert ők a pénzükért egy vicces és lendületes akció-vígjátékot kapnak, márpedig ebből igen csak nagy hiány mutatkozik manapság. A zöldesszürke, nagy szemű Paul figurája ugyan nem az eredetiség netovábbja, de vitathatatlanul szórakoztató kis manó, akinek minden beszólása aranyat ér. A film egyik legjobb jelenetében például teológiai vitába keveredik a Darwint legszívesebben legéppuskázó keresztény hittérítő leánnyal – az üvöltésig vicces. Ezekért cserébe még Seth Rogen szinkronhangját is hajlandó az ember megbocsátani.

Hogy mégsem lehet teljes mértékben lelkesedni ezért az agymenésért, az leginkább Greg Mottola, a rendező hibája. Bizony ez a film üvölt Edgar Wright-ért és az ő sziporkázó vizualitásáért és képi poénjaiért. Ennél is nagyobb baj, hogy a Superbad-en és Adventureland-en edződött Mottola belecsempészi a filmbe a mai vígjátékok néhány rossz tulajdonságát: a túlzott altestiséget, az öncélú alpáriságot és a felesleges, hangulatinak szánt füvezős, lazulós jeleneteket. A Hot Fuzz hengerelt és dózerolt, a Paul-ból valahogy hiányzik az igazi energia. Pegg és Frost azonban így is köröket ver az átlagos hollywoodi vígjátékokra, mert rajtuk érződik, hogy imádják, amit csinálnak, nem csak a könnyű pénzszerzés motiválja őket. Rajonganak a moziért, – ezúttal főleg Spielberg-ért, Cameron-ért és Lucas-ért - ötleteikből pedig egy amerikai popcorngyáros két karriert is kihozhatna.

Paul
színes, feliratos, angol-amerikai sci-fi vígjáték, 104 perc, 2011

Rendező: Greg Mottola
Szereplők: Simon Pegg, Nick Frost, Seth Rogen, Kristen Wiig, Sigourney Weaver, Jason Bateman
 

Hozzászólás ehhez:

Kritika | Paul – filmkritika