Kikötő Online

Valóság és fikció között egy idézőjeles városban

Budapest - filmkritika

A szellemírók („ghostwriters”) professzionális írók, akik olyan könyveket, cikkeket és egyéb szövegeket írnak, amelyek mások nevén lesznek publikálva. Gyakran használnak politikusok és hírességek szellemírókat önéletrajzi regényeik megírásához. A szellemírók munkája lehet részleges, de olykor kész művet nyújtanak át a megrendelőnek.

Hozzáállásukban van egy csipetnyi a középkori írói hagyományból: ők sem vállalták nevüket műveik közreadásakor, ezzel is ráirányítva a figyelmet azok valódi és egy bizonyos személyhez nem köthető értékére. Azonban a jelenkori, „tizenöt perc hírnév” alapú gondolkodás jelentősen eltér a középkoritól, ezért olykor nehezebben is tudja egy névtelenségbe burkolózó, kortárs szellemíró megemészteni a siker hiányát. A Budapest mindebből kiindulva az írólétről, a valóság és a fikció összemosódásáról szól, és nem a címben szereplő városról kíván reális képet adni.

José Costa (Leonardo Medeiros), „sikeres” szellemíró Rióban él a médiában dolgozó feleségével és pufók fiával, mérsékelt boldogságban. Álmában magyar szavakat motyog és Budapestre vágyik. Riói élete fokozatosan átfolyik budapesti életébe, amelyben Kósta Zsozéként megismerkedik Krisztával (Hámori Gabriella), az egyedülálló anyával, s kezdeti magyar órákra épülő kapcsolatuk lassan szerelemmé fejlődik. De itteni élete egyre inkább a brazíliaira kezd hasonlítani, és az ismétlődő események (írói féltékenység, párkapcsolati problémák) furcsa tükörszerkezetet hoznak létre a filmen belül. Mindeközben nem tudni, hogy a főszereplő a film feltételezett valós terén belül valóban Budapesten van-e (s ha ott, akkor milyen évben, és mennyi idő telik el pontosan a történet lefolyása alatt), s nem csak csapongó írói fantáziájának labirintusában bolyong. A filmben a történet elmesélését a külső narrátortól – vagyis a kamera objektív lencséjétől – fokozatosan átveszi a főszereplő írógépe, s a néző, megfosztva minden fogódzótól, lassan feladja, hogy kisilabizáljon valamit is az egymás után következő jelenetek láncolatából.

A követhetetlenség mellett a másik probléma a helyszín, amely a film címét adja. Chico Buarque, az adaptált regény írója saját bevallása szerint úgy írta meg művét, hogy előtte sosem járt Budapesten. Mindez persze semmi akadályt nem jelenthetett, ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a történet egy olyan íróról szól, aki Rióból Budapestre képzeli magát: miért is kellene egy reális Budapestről szólnia, s nem egy írói fantázia által megalkotott, fiktív Budapestről. De az írói módszer a rendező, Walter Carvalho számára nyilvánvalóan nem volt megvalósítható, mivel valahol fel kellett venni a budapesti jeleneteket. De míg az olvasó fantáziája nem ruházza fel a szereplőket és a helyszíneket konkrét alakkal, addig egy film esetében ezt előre elvégzik helyettünk az alkotók. Itt a végeredményben egy létező város szerepel úgy, ahogy minden nap látni, s a színészek ismert helyszíneken mozognak. Mindezek ellenére a film belső logikájából hamar kiderül (heves szex a legközelebbi utcasarkon, orosz rulett egy lepukkant román prostival és futtatójával, stb.), hogy ez a Budapest nem konkrétan a magyar főváros. A képek mégsem érzékeltetik a városnak ezt az elképzelt jellegét.

Hiába az alkotógárda látható igyekezete, végül egy zavaros élménnyel jövök ki a moziból (ahol nem mellesleg egyedül ültem), és még a megértés hiányából adódó feszültség sem kárpótol, mivel egyszerűen nem érdekel annyira a film, hogy kibogozzam a szálakat. Erre lehet jó ellenpélda David Lynch Mulholland Drive című filmje: bár bonyolult szerkezetű, érzéki szinten olyan gazdag és izgalmas, hogy az emberben nem elhal, hanem éppen hogy felélénkül az érdeklődés a film iránt. A Budapest esetében viszont inkább kihagynám a következő találkozást.
 
Értékelés:



Budapest
színes, feliratos, magyar-brazil-portugál romantikus dráma, 113 perc, 2009
Rendező: Walter Carvalho
Szereplők: Leonardo Medeiros, Hámori Gabriella, Giovanna Antonelli, Ivo Canelas, Bálint András, Balogh Andrea 

Hozzászólás ehhez:

Budapest - filmkritika