Karc

Éjszakai merengés egy POSZT-darab okán

Sokan sokat fanyalogtak már az idei POSZT miatt. Nem hallottam meg őket. Ahogy zárva a fülem a Vidnyánszky-Alföldi vitára, Kerényi buzizására, az L.Simon-félék ügyeire és ...

Álarcosbál – álarc nélkül

1792. március 16-án a stockholmi Operaházban álarcosbált rendeztek. A királyt többen is óva intették a maszkabálon való részvételtől, de hiába, III. Gusztáv Essen gróffal együtt ...

„A pillantását keresgéled folyton

November 10-e: késve érkezem a Trafó „Különórájára”, ráadásul még jegyem sincs az előadásra. De valami véletlen szerencse folytán Rényi András esztéta különórája/bevezetője még nem kezdődött ...

(Ha fáj az élet:) Aszpirin! – Mr. Vonnegut ajánlásával

Csendes környéken visz az út a KOMA Bázisra, ahol a bemutató másnapján újra az Áldja meg az Isten Mr. Vonnegut című darabot játsszák. Belépve Petőfi ...

Kezdetben kocogás, majd rohanás a végzetbe

Arthur Miller Pillantás a hídról című ’55-ös drámája hálás darab: egy tiltott szenvedély útvesztője bomlik ki lassan a színpadon egy narrátor, az ügyvéd, Alfieri közreműködésével, ...

Merre tovább, melyik úton?

Összefoglaló a 12. Pécsi Országos Színházi találkozóról

2012-06-25 11:22:05 Zábrádi Mariann

Széttagoltság, feszültségek, megbékélés, az álláspontok közeledése, s ezekhez hasonló szóhasználatok csengnek ki a 12. Pécsi Országos Színházi Találkozó kapcsán a résztvevők, szervezők nyilatkozataiból.

Mintha nem is egy kis ország sok kis színházának éves seregszemléjéről, sokkal inkább egy háborús helyzet megbékélési, vagy legalább tűzszüneti fázisáról tudósítanának. Miközben a színházi szakma legjavai a politikai erőfitogtatás és a sérelmek elmélyesztésével vannak elfoglalva, a 12. POSZT közönsége azon tűnődik, mit is nyomtak le a torkán a magyar nyelvű, hazai és határon túli kőszínházi szcéna legjavaként tálalva.

Elsőként a tulajdonosváltás a fesztivált szervező KHT-ban. Kultúrafogyasztó adófizetőként elborzasztó, hogy ekkora publicitás keretében komoly üggyé válhatott a Magyar Teátrumi Társaság 16,6 %-os részben tulajdonossá válása, mely a Magyar Színházi Társasággal azonos mértékű, tizedszázalékos pontossággal. Gyakorlatilag a jobboldali politikai meggyőződés alapján szerveződött színházi társaság megbélyegezte az ellenkező oldalt, s az ettől rögtön baloldali lett. S még ha így is, valahogy az elmúlt években a POSZT kontextusában nem volt téma vallási, politikai, nemi hovatartozása, kisebb nagyobb sikerrel a jó, az izgalmas, színházi előadások felkutatása, bemutatása volt a fő cél. Sokkal inkább a színházi szakma jobbítása vagy a struktúraváltás időszerűsége voltak a napirenden, mint vitatémák. A mostani belharcok eredményeképp elsőként a kritikusok szervezeteit, s ezzel a kritikusok jelenlétété zárták ki a további évek válogatói köréből…Ez szakmailag egy nyilvánvalóan rossz döntés, és azt is mindenképpen láttatja, hogy a szakmai érvek szuper egója komoly csatát nyert a háborúban.

Másodjára az OFF Programok. 11 éven keresztül a júniusban, a POSZT idején az OFF rendezvények száma, hangulata a belváros lüktetésével volt azonos. A versenyen kívüli művészeti megnyilvánulások, színházi, zenei, képzőművészeti események a belváros számtalan helyszínén voltak jelen. Idén a Zsolnay Negyedbe száműzték az OFF programokat, mely jó kisgömböc módjára be és lenyelte azokat. Pedig érdekes, sok esetben kiváló előadások kaptak helyet a hazai színész felsőoktatás vizsgaelőadásaival, de a távolságból, a hely idegenségéből, a rossz kommunikációból adódóan sajnos nagyon gyenge érdeklődéstől övezve.

Harmadjára a lényeg, a versenyprodukciók. A korábbi évektől eltérő válogatói koncepció, mely a fent taglalt előzményekből adódóan kellő arroganciával azon dekázott, hogy lehetőleg minél több, és főleg vidéki színházi társulat legyen jelen, nagyszerű szociális szempontnak bizonyult, művészi kvalitásokat az esetek nagy részében már kevésbé vont magával. Ebből adódóan számtalan esetben az volt a néző érzése bizonyos előadások láttán, hogy saját kútfőből is kapásból 10 jobbat tudna ajánlani. A dekázás eredményképp azért jó előadásokat is láttunk. A Zsótér Sándor rendezte Vágyvillamos Csányi Sándor, Kováts Adél és Schneider Zoltán kiváló alakításában a sajátos zsótéri formanyelven az amúgy távolinak tűnő Tennessee Williams-i világot egészen különleges dimenzióba emelve hétköznapi, mindannyiunkat érintő problémává alakította, az emberi viszonyok, sorsok mélyére láttatott, beszippantott, mindezt finom stiláris eszközök segítségével úgy a díszlet, jelmezek s főleg a visszafogott, színészi játék komoly egységében megvalósítva. A koncepció és a megvalósítás sikeres egységére volt jó példa a Katona József Színház Nordost című előadása Pálmai Anna, Fullajtár Andrea és Bodnár Erika előadásában, Forgács Péter rendezésében. A 2002-es moszkvai színházi csecsen túszdrámát feldolgozó előadásban a három kiváló színész megrázó hitelességgel vonja be a nézőt a „játékba”. Három történet, három sors, hátborzongató gondolatok az életigenlés, a bosszúvágy és halál viadaláról. A dekázás eredményeképp Jordán Tamás szombathelyi színháza is bekerült a válogatásba Mohácsi János Szentivánéji álom rendezésével. A Mohácsi fivérektől megszokott dramaturgia, rendezői koncepció, látvány és főleg az emblematikussá vált zenei világ – Kovács Márton jóvoltából - hozta a várt papírformát, azonban a színészi játék oly mértékben maradt mindezek alatt, hogy gyakorlatilag élvezhetetlenné vált az előadás. Érthetetlen szövegmondás, bizonyos szerepek túljátszása, és egyéb alapvető sutaságok jellemezték a nagyon heterogén összetételű nyugat magyarországi társulat játékát. Vagy nézzük a földrajzilag ellentétes pólust, Debrecent. Világklasszis rendező Silviu Purcărete, Moliere, a nem kevésbé garanciának számító komédia szerzője, Trill Zsolt főszereplésével sajnos mind kevés garanciának bizonyultak, ugyanis a szórakoztatás célkeresztjén túllőve az előadás rohanós, ordibálós, túlpörgetett tempója sajnos nem engedte a néző számára az élvezhető befogadást, kívül rekedt csodálkozó maradt, kérdésekkel a fejében, mi végre ez az egész?

Jelen írás keretei nem teszik lehetővé, hogy az összes előadást elemzés tárgyává tegye, ez a mindenből arányosan egy picit - dekázós tendencia, a nagyon egyenetlen, hullámzó teljesítmények jellemezték a látottakat.

A POSZT konszenzus „jól felépített koncepciója” akkor kapott igazán elég komoly léket, amikor a hazai alternatív társulatokat távoltartásra törekedett, azonban a hasonló elven működő marosvásárhelyi Yorick stúdiónak helyet adott a versenyprodukcióban. A romantikus és egyben hamis székelyidillt leleplező kortárs dráma – Székely Csaba: Bányavirág című darabja Sebestyén Aba, a Yorick csoport létrehozójának rendezésében minden eddigit felülír, még ha az előadás néhol apróbb egyenetlenségeket is mutat. A darab és a rendezői koncepció jó ízléssel vág oda az álszent és redukcionista, romantikus mázzal leöntött székely idillnek, másrészt színészei megmutatják, hogy mi a színjátszás, kemény meló, semmi lacafaca. A látottaknak sok tanulsága van, az is mindenképpen leszűrhető, hogy az alkotók mindeközben nem a színházi szervezetek politikai megosztottságának szentelik életük drága perceit. S hogy kétségeink ne maradjanak a határon kívüli magyar színjátszás magas színvonalát illetően, s hogy világosan kiderüljön mindenki számára, mennyire alul marad a magyarországi jobb és bal egyaránt, ennek érdekében meghívásra került Henrik Ibsen: Hedda Gabler című darabja Andrei Şerban és Daniela Dima színpadi adaptációjában, a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában. Ez az előadás volt az idei POSZT azon produkciója, amely minden ízében irányadó lehet a továbbiakban a hazai színházipar számára, a szcenikát, a rendezői jelenlétet és a színpadi játékot egyaránt beleértve, ha majd a színházcsinálás és ezzel karöltve a POSZT válogatói koncepció is olyan irányt vesz, amely arra mutat, hogy csináljunk és mutassunk be olyan színházi előadásokat, amelyek bármely nemzetközi porondon megállják a helyüket. Egyelőre azonban visszhangtalan az óhaj, mint az előadás, amely a díjazottak között említésre sem kerül…

Hozzászólás ehhez:

Kritika | 12. Pécsi Országos Színházi találkozó

Milyen nap van ma?