Kikötő Online

“Felpiszkálja majd az érzékeket”

Bárka Színház: De Sade pennája - színikritika

De Sade pennája vitriolba mártott határkeresés zsenialitás és őrület, emberi és alantas mezsgyéjén. A Bárka Színház repertoárjában szereplő alkotás időtálló kérdéseket feszeget Szabó Máté rendezésében.

Doug Wright darabja ismerős annak, aki látta a Sade márki játékai című, Philip Kaufman-rendezte emlékezetes filmet. A történet a márki vérlázító/pezsdítő figurája körül bonyolódik, újabb és újabb lepleket rántva le az emberi ösztön és állatiasság nyerseségéről. Egymásnak feszül az igaz hit és a bosszúvágy, a látszólagos tisztesség és a kapzsiság, miközben a márki, mint jó báboshoz illik, összekuszálja környezete szálait és életét. Valójában nem tesz mást, mint arcpirító őszinteséggel, választékos stílusban írja le mások és a saját szexuális fantáziáit, nem tisztelve mások erkölcsi értékítéletét.

Megingathatatlan jellemét ezúttal Mucsi Zoltán tárja elénk narancssárga napszemüvegben, és korhű szabású, mégis modern módon giccses jelmezében. Érdekes, hogy ő az egyetlen, akinek ruhái nem huszonegyedik századiak, figurája ettől még időtlenebb. Mucsi jelenség a szadizmus szó szülőatyjának szerepében, annyira hatásosan változtatja a hangszíneit, hogy elfelejtkezünk az aktuális korról, monológjaitól dátumtól függetlenül kérdőre vonható az emberi tisztaság. Szabó Máté ügyesen játszik a Bárka Színház Studiójának érdekes kialakítású színpadjával, az események a nézőteret körbevéve zajlanak, vörösbársony forgószékein szinkronban nyikorog a közönség, nem akarunk lemaradni semmiről. Seress Zoltán alakításában Doctor Royer – Collard, a márkit fogvatartó chatterton-i elmegyógyintézet radikális nézeteiről elhíresült igazgatója vaskalapos, hajthatatlan, szűkre húzott ajkai mögött sistereg a feszültség. Spolarics Andrea kellőképpen prűd és alakoskodó a márki feleségeként, alakítása hűen tükrözi az asszony felszínes természetét. Madeleine Leclerc, az intézet fiatal szolgálólánya és a doctor csalárd felesége, Madame Royer-Collard mindketten elevenek és hitelesek Szabó Emília megformálásában. Coulmier abbé karaktere az egyetlen, amely inog, formálódik a darab során, amíg a többiek csak kimutaták foguk fehérjét, Katona László szerepe igazán kifordul önmagából.

Mint valami egyre gyorsuló keringő, andalgunk, majd sasszézunk a végkifejletig, a fő tanulság tulajdonképpen már akkor levonható, amikor az első felvonás végén ránk sötétedik. Töprengtem, miről szól majd a második, ha ennyire jól felépített és kerek az első, és valóban, a történet ismeretében az újabb felvonás mondhatni szükségtelen. Hiába tarkítják látványosan drámai, néhol megrázó elemek, ez a rész szánkba rágja az erkölcsi mondanivalót. Abbénk túl sokáig őrlődik, a doktor túl sokáig vetkőzi le álarcait, felesleges köreiket futják. Új dolgokat itt már nem látunk, a régieket fejtegetik, elemezgetik, finomítják, így az első felvonás ereje elvész a második zajában. A darab egésze azonban még így is elgondolkodtató és szórakoztató. Bár többen említették, hogy a szünet után elszállt az illúzió…
 

Hozzászólás ehhez:

Színikritika | Bárka Színház: De Sade pennája