Kikötő Online

„Nem bánok semmit sem”

Színikritika a Pécsi Harmadik Színház előadásáról

Így szól az önvallomás egy olyan nőtől, aki hangjával hódította meg az 1940-es, 50-es évek világát, alárendelve életét és az őt körülvevő környezetet az éneklésnek. Egy olyan nő, aki nagyanyjánál bordélyházban nevelkedve szívta magába a bohém élet sűrű levegőjét, aki cirkuszi artistaként nem tudott karriert csinálni vékony, „veréb” testalkata miatt.

A később énekesként felfedezett Edith Giovanna Gassion művészneve ebből eredően a gyenge testű madár francia nevéből lett: Piaf. E névhez tartozó, azzal ellentétben rekedtes, pergő hang nemhogy Párizs forrongó művészvilágán, de Franciaország, sőt Európa határán túl is ismertté vált. Ellentmondásos énjét, életét filmek, színdarabok próbálják bemutatni. Egy sajátosnak mondható kísérlet Piaf kettős személyiségéről a Pécsi Harmadik Színházban látható, Piaf két arca című zenés játék.

A Pécsi Harmadik Színház repertoárjába régóta szereplő darabot egy kis befogadóképességű stúdiószínházban adták elő legutóbb 2009 novemberében. A kisebb tér képes felidézni a befogadó számára a párizsi bárok éjszakai világát, zenés, füstös estjeit. A sarokban zongora-gitár-dob triásza, ami hangzásban hozza közelebb a megjeleníteni kívánt hangulatot. Ebbe a légkörbe érkezik két nő, vagyis egy nő alakja két nő személyében.

A darab alapkoncepciója, hogy Piaf egy olyan összetett, énekesi pályája végére összetört, feldúlt személyiség, akit lehetetlen egy szerepben hitelesen megmutatni. Itt válik fontossá Rosner Krisztina rendezése, aki a két színészt egy tükröt szimbolizáló fésülködőasztal két oldalára ülteti. Az egyértelműség kedvéért a mozdulatok egyformasága, a „tükör” előtti szinkronban zajló szépítkezés megerősíti, hogy a két arc egy lélekhez tartozik: az egyik a fiatal, befutó karrierű Piaf, a másik a megtört, alkoholista, de örökké karrierista énekesnő. A szinte zavaró egyértelműsítést egy jól behívott elem töri meg, a két nő átnyúl a „tükrön”, és megtörli a szemben ülő éppen kirúzsozott ajkát. Ez az összeolvadás a két alak eltérő időben létezését egy idődimenzióba vetíti. Ezt követően a kettejük párbeszéde, egymásra – tulajdonképpen önmagukra – reflektálása határozza meg a darabot.

Az idősebb Piafot játszó Bacskó Tünde szellemileg, lelkileg önmagát teljes mértékben átadva jeleníti meg az őrült, őrlődő, a múltján és dalain folyamatosan töprengő énekeső lelki világát. Az olykor önmagából kikelő, alkoholmámorban őrjöngő művésznőt színészi arcjátékával, gesztusaival hitelesen, nagy erővel, bár olykor kissé eltúlzottan játssza el, vagy inkább éli meg. Bacskó Tünde játékának értéke abban a nagy átélésben mutatkozik, amit feltehetően minden előadás alkalmával képes átélni és átadni a színpadon. A néző megfeledkezik önmagáról e nagy erő hatására, és közelebb kerül Piaf ellentmondásos, olykor zsarnokian uralkodó világához.

Bonyár Judit színészi teljesítményénél jóval erősebb énekesi szereplése. Az élőzenére elénekelt sanzonok eredeti franciasággal, ropogó „r” hangokkal szólnak. Az ismerős dalok az egyes jelenetszerű részek között hangzanak el, illeszkedve Piaf karrierjének állomásaihoz. A két nő együtt emlékezik, egymás elkövetett vagy még meg nem tett hibáira hívják fel a figyelmet. Az idősebb oktatja ki a fiatalt az énekesi pálya kemény szerepére, és a fiatal figyelmezteti az összetört énjét a pozitív életkedv és elvei elhagyására.

Egy önmagát halálra ítélt tehetség még utolsó órájában is énekelni akar. „Hangjeggyé válik a testem”, hangzik el a darabban, melynek szövegét Piaf önvallomásaiból és kortársai visszaemlékezéseiből állították össze. Egylényegűvé válik a nő, a veréb a dallal. Egyetlen céljává a tökéletes sanzon megteremetése válik, akár saját élete árán is. Mert azzal a dallal az örökké élő és hangzó Én teremtődik meg; a ma is világhírű Piaf ezerarcúsága különböző hangulatú dalaiban. A darab azzal a csenddel zárul, amellyel kezdődött; a kivonuló nők, az életből távozó Piaf szelleme azonban nem hagyja el a színpadot. Ott cseng még a fülekben az ismert dallam, a dal, az igazi sanzon.


Pécsi Harmadik Színház: Piaf két arca
zenés játék

Játssza: Bacskó Tünde
Ének, próza: Bonyár Judit
Zongora: Borisz Jaksov
Gitár, mandolin: Hűvösvölgyi Péter
Ütősök: Tóth \'Csüli\' Zoltán

Színpadra alkalmazta: Rosner Krisztina

Hozzászólás ehhez:

Piaf két arca - színikritika