Kikötő Online

Felnőttbábfesztivál Pécsett

Augusztus 23-28. között Pécsett rendezték meg a XV. Nemzetközi Felnőttbábfesztivált. Szerzőink ennek előadásaiból csemegéztek.

A bordély balladája
Vaskakas Bábszínház – Kádár Kata Revü

Nagy tömeg gyűlt össze a Trafik étterem szűkös bár-nézőterén: az apró színpadon bűnös asszonyok véres balladái vannak műsoron. A bemenetelkor a Kabaré című musical zenéjét halljuk (amelyből az előadás alatt a színészek előadásában is elhangzik két szám), és a konferanszié-madame (Kocsis Rozi remek és mellesleg a fesztiválon is díjazott alakításában) sürgeti a helyek után tébláboló embereket. Majd mikor megnyugodnak a kedélyek, a kijárat becsukódik, és a néző a pokol egy bugyrában találja magát.



A csodás társulat egy hátborzongató és enervált társulatot játszik, ahol a harisnyatartók és a kitett mellek a show elengedhetetlen kellékei. A konferanszié bevezető dala után elhangzik a Chicago című musical börtöntangója, és ezután az előadás hasonló formában halad tovább: mindenki kap egy saját songot, s ezek különböző népballadákat mesélnek el, vérgőzös családi drámákat, ahol az anyák jobb esetben csak átkokat szórnak gyermekeikre. Mindezekből kiderül, hogy a magyar népi kultúra nem is áll annyira távol a chicagói maffiavilágtól, a náci Berlintől, de még a Koldusopera szegénynegyedétől sem. Ez utóbbi az utolsó jelenetben kerül elő, amikor az előadás folyamán szépen, lassan agyonvert szolgálólány előadja Kocsma Jenny dalát, s végül a Kill Bill című film menyasszonyához hűen frivol esküvői ruhában, szamurájkardot előhúzva lemészárolja a nem éppen kedves társulatot. Majd a záróképben egy újabb kikacsintás történik: Madonna Die Another Day című száma szólal meg, miközben a valódi társulat boldogan a meghajláshoz gyülekezik. A pokol kapuja kinyílik, a néző szabadulást nyer, de azért jóízűen gondol vissza a stílusosan brutális estére.


Örömbábozás
Théâtre du Rugissant és Compagnie des Chiffonnières: Moby Dick

A múlt századot idéző cirkuszi kocsi, a mindenki által közkedvelt régi történet az óriás cetről, és a kosztümös filmekből ismert vásári zene mesebeli világot teremt nemcsak a színpadra, hanem egyenesen a nézőtérre is, ahol hiába a hagyományos színpadi elrendezés, a befogadó mégis akarva-akaratlanul részese lesz a produkciónak, amit csak úgy lehet jellemezni: régi korok varázslatos mesebeli világa.

Kalandtörténet egy Ismaël nevű fiúról, aki arról álmodik, hogy elszegődjön a hatalmas bálna után vadászó hajóra. Álma teljesül, ám a történet tragikusan végződik, a nagy cet nemcsak a kis hajót, de egyenesen a nézőket is bekapja hatalmas szájával átugorva a rivaldát.

Mesejáték bábokkal, amiket a művészek olyan átéléssel, szeretettel és játékossággal mozgatnak, hogy a figurák minden apró rezdülése külön életre kel, a kis szelet átadott életöröm irányítja mozdulataikat, hangjukat. Külön egyéniséggé válnak az élettelen alakok, ahogyan a háttérben megbúvó bábművészektől szokatlan, egyedi karakterrel állnak a figurák mögötti francia társulat színészei is. Nemcsak a nézők, maguk az alkotók szórakoztatására előadott játék ez, afféle örömbábozás.


Kopasz utópia
La Compagnie du Coin Qui Tourne : Akiket magammal viszek

Utópia szépségtől fosztottan, egyfajta szenvtelen antiutópia a világok lehetséges legjobbikában, a miénkben. Az előadás mit sem sejtő vándora, amolyan rögtönzött Candide-ként elhagyja otthonát, szerető családját a szebb élet reményében: a nagyvárosba igyekszik. Mégis, egyetlen bőröndje lesz az útja során, ami e keresett jólétet, szépséget képviselni képes. Bőröndje, és mindaz, amit belepakol: otthonról csomagolt hamuban sült pogácsa és szerettei fényképe – vagyis nem más: csupán akiket magával visz, illetve akiket – ha ideiglenesen is – hátrahagy.

Az utópia, a remény tehát eszmétől fosztott, lemeztelenített és vaskos. Vaskos azonban maga a hős figurája is: a mindent csupán tudomásul vevő, szemlélődő voyagert mintázza, az egyszerű embert. Részvéttelenül áll e prostitúció, bűnözés, önkény és hamburger áztatta világban, melyben összhangot, úgy tűnik, csupán a rendszeren kívül rekedtekkel képes találni: egy kutyaszerű szörnnyel és egy börtönt járt harmonikással. Melegséget pedig csak a bőröndjében talál.

Ilyen volna hát a lehetséges világok legjobbika? Talán ilyen – szenvtelen, ugyanakkor apokaliptikus. A történet legalábbis ezt sugallja, ám a bábjátékosok apró, finom mozdulatai, precíz technikája mégis kedves részvétet csempésznek az előadásba. Elnéző mosolygással, humorral és iróniával e szürke utópia árnyalatokat nyer, életszerűvé lesz. Már-már észre sem vesszük a játékosok jelenlétét; néhány szándékolt etup-ot leszámítva, akár az árnyékok, úgy lepik el bábjaik apró világát, amely mintha valóban megelevenedne előttünk.


A keleti kuriózum
Vietnami Nemzeti Bábszínház tradicionális vízibáb előadása

A nézők nagy érdeklődéssel ültek be a Vietnami Nemzeti Bábszínház előadására, amely a fesztivál kiemelt produkciója volt. Sajnos az emberek többsége inkább csalódottan távozott az előadásról, annak ellenére, hogy a társulat tökéletesen szerepelt. Ennek valószínűsíthető oka az, hogy a keleti színház eszközrendszerében és történeteiben radikálisan eltér a nyugati hagyományoktól, és e különbség olyan erős, hogy bizonyos háttérismeretek és a keleti kultúrában való elmélyültség nélkül nagyjából élvezhetetlen egy nyugati ember számára.

A vietnamiak előadásában a Pécsi Műjégpálya hatalmas terére egy aprócska színpad költözött, amely alacsony vizű medencéből és hátul díszes keretbe foglalt paravánból áll. Mindettől jobbra egy néhány énekesből és hangszeres zenészből álló kórus foglal helyet. A paraván mögül irányítják a bábosok a bábokat, amelyek a vízből emelkednek ki, s ezzel eltűnik a nyugati bábszínház hagyományaiból megszokott zsinór és a játszó – sokszor fekete ruhába bújtatott – teste. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy tökéletes illúzió jönne létre: a bábokat irányító rudak tulajdonképpen ugyanannyira érzékelhetőek, mint a marionettek zsinórja. A szemnek nem különösebben látványos képek különböző életképeket mutatnak be: színesen kidíszített bábok felvonulása és játéka, rövidke történetek.

Monoton és sokszor unalomba hajló jelenetek váltják egymást, és így az előadás nem képes áthidalni a már emlegetett kulturális szakadékot (amely igazából nem is várható el egy tradicionális előadástól). Persze bizonyos szintű ráhangolódással élvezhető a játék, de inkább úgy, mint egy kuriózum, és nem mint egy befogadható színházi előadás. Mint egy érdekes íz, amelyet az ember megízlel, értékeli, de legközelebb inkább kihagyja.


Kettős világ
Ljubljanai Bábszínház: Tiltott szerelmek

Beleszeretni valakibe, aki elérhetetlen, láthatatlan, megfoghatatlan, aki tiltott, majd a szerelem súlyát nem bírva belehalni a fájdalomba. Önmagunkat keresve meglátni egy transzcendens valóságot olyan lény képében, akinek megérintése, az iránta érzett szexuális indíttatás nemcsak tiltott, de főbűn is. Antagonizmus, ahol egyszerre jelenik meg az isteni iránti vágy és a legsúlyosabb földi bűnök egyike.

A mitológiai elemeket alapul véve a legtökéletesebb formát találat meg a gondolatai kifejezésére Silvan Omerzu rendező és a ljubljanai társulat: bábokat mozgatva az élő és az élettelen szerelmének kontrasztjában egyszerre kiviláglik egyfajta harmónia, amit a minimalista natúrfa díszletek és bábok letisztult formavilága jelenít meg. Mellette fellelhető bizonyos diszharmónia is, amit az élő hús-vér ember az elérhetetlen tárgyak mozgatása közben saját magából ad a bábnak és ezzel életre kelti azt, de az életre keltés hamis kép, hiszen amint elengedi a mozgató a játékát, az halottként hull a földre. Olyan, mint a tiltott szerelem, amit Pygmailon érzett Galateája iránt, vagy a vágy, amely a napig hajszolta Ikaruszt és egy bikával való szerelmeskedésre ösztönözte Parsiphea királynőt, addig nyerhet csak létjogosultságot, amíg mindkét fél a karjában tartja a másikat.
 

Kelemen Kristóf
Komjáthy Zsuzsanna
Vörös Dóra

fotók: Bubik Róbert; Index.hu

Hozzászólás ehhez:

Felnőttbábfesztivál Pécsett