Kikötő Online

The Author By Tim Crouch - színikritika

Tim Crouch neve szorosan összefonódik a kísérleti színházzal, ő a kortárs angol nyelvű dráma egyik radikális újítója, íróként, rendezőként és színészként egyaránt. Aktuális előadását, A szerzőt a Trafóban ismerhettük meg.

Szándékosan nem azt írtam, hogy „megnézhettük”. Ugyanis A szerző elemi lényege pontosan az, hogy a néző és a színház kapcsolata relatív. Nincs csak néző, se csak szerző, hanem mindkettő egymás konstruktív szerepét betöltheti. Tehát értelmetlen is lenne elválasztani a nézőteret és a színpadot. Ahogy belépünk a terembe, két egymással szembefordított nézősort találunk, így az egész előadás ideje alatt folyamatosan szembesítve vagyunk nézői önmagunkkal, úgy figyelhetjük a közönség reakcióját, mintha csak magunkat figyelnénk a tükörben. És Tim Crouch célja végső soron ez volt. Habár darabja címe a szerzőt jelöli meg főszereplőnek, a valódi kérdés a néző szerepére irányul.

Már a kezdéskor zavartság érződik a közönségben, eltekintve a színpadtér hiányától is. Feszengve vagy szkeptikusan ücsörögtek a helyükön várva a kezdést – ami tulajdonképpen a folytatás, hisz a „játék” már a belépéssel kezdetét vette. A színészek már a helyükön ültek, de az élénk beszélgetéstől még nem lehetett megállapítani, kik ők valójában. Két sorral előttem hangosan kacarászva csevegett angol nyelven egy férfi, ő volt az utolsó, akinek a hangját hallani lehetett a színészek első hivatalos mondata előtt. Magamban el is gondolkodtam rajta, hogy vajon a végéig folytatni kívánja-e – ekkor derült ki, mennyire is ragaszkodom a színházi konvenciókhoz. Hiszen a nézőtéri beszélgetés a darab egészének szerves részét képezte a későbbiekben is, és ez a hangos férfi maga a szerző volt. Mint kiderült négy színész ült a sorok között. Tim Crouch az azonos nevű Szerzőt alakította, a Női színész és a Férfi színész szerepét is betöltötték, továbbá a kulcsfigura, a Néző allegóriája is megjelent. Tulajdonképpen ő indította az előadást, és egyedül ő maradt velünk a teremben a legvégén.

Párhuzamosan folyt két történet: az általunk személyesen átélt játék és a metaleptikus „darab a darabban.” A valóság és a fikció összegabalyodott. Barátian meséltek nekünk a szereplők egy fiktív előadás részleteiről, miközben folyamatos interakcióba kerültek velünk. Összeismerkedtünk, kezet fogtunk, trécseltünk – de vajon kivel? Az emberrel, a színésszel, a karakterrel vagy a szimbólummal? Nem erőltettek ránk semmit, a néző addig ment, amíg akart. Hiába beszéltek erőszakról, szexről, tabukról, a nézőnek állandóan lett volna lehetősége a „Folytassam?” kérdésre nemmel felelni. Tim Crouch erre élezte ki a művét: a színház közös alkotás. Már az felelősséggel jár, ha megnézünk valamit, jelen esetben az is, ha csak hallunk valamiről. Ez mind a mi döntésünk, a kérdés innentől már csak az, hogy mit tudunk kezdeni a felelősséggel, amit a kezünkbe adnak? És ha a színház együttes konstrukció, akkor nem csak a néző, de a szerző és a színész szerepe is változó. A színész valódi énje hova lesz a játék során? Kivonhatja –e magát teljesen a valóságból? És mi a helyzet a szerzővel? Milyen befolyással van az alkotásra a szerzőjének bűne? A „szerző halott”? A mű önálló életre kel vagy örökre összefonódik az alkotóval? Tim Crouch, mielőtt kimegy a teremből, annyit mond: „a szerző elhagyja a művét”. Ismét Barthes szavaival: „az olvasó születésének ára a Szerző halála”. És valóban. Csak a néző marad a végére, tanácstalanul, útmutatás nélkül, egyedül. A darab az ő tulajdonává lett. Mit kezdünk ezután?

Hozzászólás ehhez:

The Author By Tim Crouch - színikritika